/

A kávéfőzősített zombigép

151 olvasó

Kis lépés a kriminalisztika történetében, de hatalmas ugrás a tudomány dobbantódeszkáján, hogy az egyik neves vírusirtó cég szakembere némi pepecselést követően zsaroló zombivá változtatta a kávéfőzőjét. Nem kérdés, hogy egy modern, csúcskategóriás kütyüről van szó, amely minimum hét nyelven beszél, a nyolcadikat meg dadogja. Mindezt úgy, hogy a világháló jótéteményeit is élvezi, vagyis okos egy készülék az istenadta, nem olyan parlagi jószág, mint az én dzsezvám, amit Szarajevóban vásároltam hét bosnyák márkáért a Bascsarsiján.

Bizonyos értelemben zombivá gyalázni egy full extrás kávéfőzőt nem olyan nagy vasziszt. Elég az is, ha kitartóan és kontrolálatlanul nyomkodjuk a gombjait, mert azt egy normális észjárású okos készülék nem sokáig tolerálja. Káromkodni nem tud, így nem küldhet el bennünket a bús francba, ehelyett úgy megcsapolja a banki megtakarításunkat, hogy az maga lesz a csuda. Más megközelítéssel a zombisodás azon a módon képzelhető el, ahogy az a köztudatban rögzült: a gép szikrázni kezd, leugrik a platójáról, és találomra nekilendülve törni, zúzni kezd. Kávéfőzővel ez kissé nehezebben menne, mint pl. kenyérszeletelővel, de a lehetőség ettől függetlenül adott.

Az viszont kétségbevonhatatlan, hogy mérföldkőhöz érkeztünk, hiszen ezek után bekövetkezhet a konyhai kisgépek átfogó lázadása. Majd hülye leszek neked répát szeletelni, mondja a turmixgép, és a nyaki ütőerünkre veti magát. A konyhamalac pedig Zrínyi vadkanját idéző módon kerget ki bennünket a lakásból, nem beszélve a talpas ventilátorról, ami ebben a felállásban egy halálkasza.

Szóval, föl kell készülnünk a legrosszabbra, mert bár egy ártatlan programozói játékról van szó, ez is csak egy vírus. Csernobil és a Covid-eset óta tudjuk, az ilyesmivel sosem szabad szórakozni, arra mindenkinek ott a van a saját, vagy másoktól kölcsönvett pöcse. A vírus ugyanis attól a pillanattól ellenőrizhetetlenné válik, ahogy a hatását kifejtette, elvégre, ha nem fejtené ki, nem is lenne vírus. Az a céges szaki tehát hatalmas könnyelműséget követett el, amikor ezt a próbát a világhálón hajtotta végre, mert a programja azóta már a fél világot megfertőzhette. A kenyérpirítók, mikrosütők, vízforralók és társaik most még lapítanak, de a kórság minden jel szerint bennök munkál. Istenemre mondom, eztán csak baseball ütővel a kezemben lépek be a konyhába, és ha egy apró pisszenést hallok a tökgyalu irányából, rögtön odasózok egy embereset.

Ami pedig a szarajevói dzsezvámat illeti, ő ugyan régi vágású legény, annyi köze sincs a technikához, mint nekem a felsőfokú matematikához, mégis tartok tőle. Hiába terpeszkedik a gázrózsa fölött, mint egy elhízott basa, aki még a saját segge kitörlésére sem képes, ott bujkál benne is az elgépiesedés potenciálja. Csak egy termosztátot kéne beledugni, és máris úgy érezné: szuronyos puskát kapott. De nem hiszem, hogy az én ütött-kopott dzsezvám ennyire harcias jószág lenne, viszont ott van benne a balkáni tűz, ami úgy átlagban ötven évenként mindig föllobbant egy háborút.

A kávéfőzősített zombigépek mindenütt erre várnak.

Tóth Cakan

(1991., Budapest) Többféle prózai műfajban, de kizárólag internetes portálokon publikál, különféle álneveken. Anyakönyvezett nevét először honlapunkon használta, elsősorban az Irodalmi Élet főszerkesztője, Benői Sztipán biztatására. Meggyőződéssel vallja, hogy a nyomtatott irodalom ideje leáldozóban van, mert könyvet már alig olvas valaki. Ezért a netes irodalomnak rövidnek, humorosnak és lényegretörőnek kell lennie.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

0 Ft