/

Sose játssz kenyérrel, avagy ifjabb Jenői G. rút halála

237 olvasó

Feltételezem, hogy sokan ismerték ifjabb Jenői G.-t, aki annak a Jenői G. bácsinak volt a legkisebb fia, aki sokáig vezetett egy régi vágású órásműhelyt a Mária téren. Maradjunk meg kis időre Jenői G. bácsinál, mert a történet tőle indul, és egy nagy kanyart megtéve nála is ér véget. A műhely – mily meglepő, ugye? – nem ment jól. Azokban az időkben, amikor az emberhez szinte hozzávagdossák a kínai elektromos órákat, az ilyen vállalkozás üzleti szempontból egy harakiri. Az öreg is csak azért nem adta fel, mert rájött, hogy a márkás daraboknál szebb és strapabíróbb hamisítványok között mindig kering annyi felhúzható zseb- és karóra, ami munkát adhat neki.

Jenői G. bácsi már túl volt a nyolcadik ikszen, de hallani sem akart a visszavonulásról. Kicsit lassan, ám rendületlenül cserélgette újakra az elhasználódott fogaskerekeket, és távolította el a port a hozzá került szerkezetekből, és ezzel az ügyfélköre meg volt elégedve. Három fia volt, mint a mesében. A két idősebb a vendéglátóiparban találta meg a számításait, a legifjabb pedig saját bevallása szerint a virtuális térben. Ifjabb Jenői G. kései csemete volt, és mert kiskamaszként anya nélkül maradt, furcsán elvont és álmodozásra hajlamos felnőtt lett belőle. Műszaki pályát választott, de az egyetemről gyorsan kikopott, a startuppjai pedig egymás után befuccsoltak. Az apja megpróbálta ugyan rávenni, hogy vegye át tőle az üzletet, ám az ifjabb Jenői G. ebben nem látott fantáziát. A műhely fölött két emelettel abban a kis lakásban húzta meg magát, amit a bátyjai vettek az apjuknak, hogy ha már ragaszkodik a munkájához, ne kelljen minden nap idebuszoznia a Bogdáni útról.

De az öreg jobban szerette a Bogdáni utat, és a buszozás sem esett nehezére, úgyhogy ifjabb Jenői G. átmenetileg bekvártélyozta magát a negyvenöt négyzetméteres másfél szobába. Az ablakból rálátott a Mária térre, és bár az a környék nem vetekszik egy bevásárlóközpont mozgalmasságával, mindig történik ott valami érdekes, ami miatt érdemes karosszéket húzni az ablakhoz. Itt pihennek meg például a Duna irányába slattyogó turisták, hogy a Batthyány és a Hattyú utca találkozási pontján lévő látványpéknél vásárolt uzsonnájukat elfogyasszák. Ifjabb Jenői G. bizsergős örömmel nézegette a skandináv lányokat és közben arról ábrándozott, hogy egyszer leszólítja valamelyiket. Állítólag ezek a viking ősöktől származó nőstények heves természetűek. Aztán azon kapta magát, hogy ugyanazt a tevékenységet végzi, amit ezek a lányok. Ők elegáns péksüteményeket ropogtattak, ifjabb Jenői G. pedig az ugyanott, ugyanabban a pékségben vett hatalmas kenyeret, ami megvolt vagy négy kiló. Nem volt falánk természetű, de működött benne az azonosulás érzése, ami a focidrukkerek esetében abban nyilvánul meg, hogy egyforma sálat, sapkát és egyéb cuccot vesznek magukra. A skandináv lányok öltözködésében nem volt semmi extravagancia – ők is kínaiban jártak –, így ifjabb Jenői G. csak azzal tudta ezt a sorsközösséget megvalósítani, hogy a fogyasztás terén hozzájuk idomult.

Másként alakult volna minden, és ifjabb Jenői G. még ma is élne, ha ő is szereti a túrós táskát, ám a tapasztalata azt mutatta, hogy az egy pacsmag. Ha nem fogyasztják el azon melegében, olyan undorító, nyúlós és lapos állag lesz belőle, amire ránézni is borzalom. Merőben más volt a helyzet a kenyérrel, főleg, ha teljes kiőrlésű lisztből készült, mert az éppen olyan tartós volt, mind a Jenői G. bácsi kezébe kerülő orosz órák. Mi tagadás: ifjabb Jenői G. istentelen játékot kezdett játszani azzal a skandináv inspiráció alapján vett kenyérrel: több hétig ott hagyta a párkányon, és örömmel látta, hogy sem a varjak, sem a penész, sem a nap heve nem tett benne kárt. Ifjabb Jenői G. ezt legalább annyira élvezte, mint nézegetni a világos bőrű, szeplős skandináv lányokat.

A túlzott magabiztosságnak viszont van egy fájdalmas, messze ágazó következménye: idővel bizony átminősül hanyagsággá. Néhány hónap után Ifjabb Jenői G. már nem is a lányokat, hanem a kenyérben végbemenő átalakulást figyelte. A matéria pompásan viselte az időjárás szeszélyeit, az ultrarövid hullámú kozmikus sugárzást, de még a politikai helyzet változásait is, ami megfelelő társ és barátok észhez térítő hatása nélkül – mert hát az ilyen ember, aki egyfajta fetisizmus szerint rendezi be az életét mindig magányos –, ha nem is az élet értelmévé, de iránymutatójává válik.

Egészen eddig a félelmetes pillanatig ócskán elhallgattuk, de most már végső ideje bevallani, hogy minden közöttük feszülő ellentét dacára ifjabb Jenői G. az apjával igyekezet egy közömbös, ugyanakkor olajozott viszonyt kialakítani. A magyarázatot erre a pénz szolgáltatta: ifjabb Jenői G. azon a jogcímen, hogy számítógépes könyvelési szolgáltatást végez az apjának, ritmikus kiszámíthatósággal pumpolta az öreget. Legtöbbször úgy, hogy a műhelybe lépve kivárta, hogy az öreg belefeledkezzen egy anatómiailag érdekes óraszerkezet tanulmányozásába. Ekkor sutyiban kiemelt egy-két bankjegyet az asztalfiókból és az anyagi gondjait ezzel néhány napra letudta. Idősebb Jenői G. nem volt szenilis, érzékelte, hogy a fia rendszeresen meglopja, de úgy vélte, ez még belefér. Kicsit nagyot is hallott, így amikor Jenői távozott, mindig jól bevágta maga mögött az ajtót.

Erre nincs épkézláb magyarázat, de nem járunk messze az igazságtól, ha azt feltételezzük, csak bosszantani akarta az öreget, akinek ezektől az ajtócsapásoktól minden rutin ellenére megszaladt a csavarhúzó a kezében. Ifjabb Jenői G. viszont a zsákmányszerzők felszabadult örömével mindig megállt az ajtó előtt, és rágyújtott egy bagóra. A füstöt hosszan, kéjesen fújta ki az immár szinte testközelben lévő skandináv lányok felé, akik ebből a békaperspektívából már nem is voltak annyira vonzók. Ám a Mária tér fogadalmi emlékműve szépen ragyogott, és ez Jenői G.-t szétáradó boldogsággal töltötte el.

Ebben az állapotban ringatózott azon a napon is, amikor lesújtott rá az úr kíméletlen haragja. Egyetlen pillanat leforgása volt az egész, így nem tudhatta meg, hogy az a hosszú időn keresztül érlelt, bazaltkeménységűvé alakult vekni okozta a vesztét, ami minden bizonnyal a bevágott ajtó következtében jelentkező rezgés billentett le a párkányról, hogy a kétemeletnyi magasságot a newtoni törvényekben foglaltak szerint megtéve, ifjabb Jenői G.-t hajszálpontosan fejbe találja a maga durván négykilós tömbjével. Az igazság teljességéhez az is hozzátartozik, hogy Jenői G. bácsi ezt odabent észre sem vette. Még akkor is egy régi zsebórát babrált, amikor a helyszínre érkező mentők egy kék nejlonfóliával letakarták a fia élettelen tetemét.

Csak az érdekesség kedvéért jegyezzük meg, hogy az a bizonyos zsebóra egy antikolt, de új darab volt, mert ez akár a kenyér, akár a frissen felújított Mária téri emlékmű, akár egyéb vonatkozásban is érdekes lehet, ha már minden mindennel összefügg.

 

Majoros Sándor

A Regénytár alapító- főszerkesztője, aki célul tűzte ki maga elé az igényes (nívós) szórakoztató és a komoly, elhivatott irodalom közötti „északnyugati átjáró” megtalálását. Ez a honlap ennek az útkeresésnek a gyakorlatozó terepe, néha komoly, máskor komolytalan, de mindig egyedien különleges és szórakoztató. Majoros jelenleg Budapesten él, néha dolgozik, máskor csak lóbálja a lábát. Mentségére legyen mondva a régi igazság, amely szerint az író akkor is ír, ha ez olyan nagyon nem is látszik: belsőleg alkot.

1 Comment

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

0 Ft