/

Egy nagy áment Amerikának

121 olvasó

Félig sír, félig meg röhög a világ azon a híren, hogy egy amerikai lelkész a politikai korrektség túltolása, vagy a megfelelési kényszer gázpedáljának tövig nyomása következtében az amen kifejezést megtoldotta az awomennel, mondván ne csak a férfi (men) részesüljön az ebből fakadó spirituális jóságból, hanem a nő is.

A vallási ügyekben csupán belépő szinttel rendelkezők azonnal látják: ez a lelkész nem oda való, ahová az úr kegyelméből helyeztetett. Az amen ugyanis köszönő viszonnyal sincs az angol men-kifejezéssel, mivelhogy ez héber formula, és a kereszténység elterjedésével a zsidó vallási szakzsargonból került át a világ összes nyelvébe, változatlanul. Más lenne a helyzet, ha minden nyelv saját imádságlezáró kifejezést használna, és azokban az adott nyelv szabályai szerint a nemek is megjelennének. Elképzelni sem tudom, hogyan működhetne egy ilyen megoldás, de mivel az angolul anyanyelvi szinten beszélők azt hiszik, körülöttük forog az egész világ, félig-meddig érthető a lelkész kapitális tévedése.

Érthető, de nem tolerálható, mert aki az oltár előtt tevékenykedik, legyen tájékozott. Nem muszáj mindent tudnia, de tisztában kell lennie a szakmája alapjaival. De eszem ágában sincs ostorozni ezt a szerencsétlen bohócot, elvégre nem ő tehet arról, hogy a lakóhelye környékén feje tetejére állt a világ. Ilyen bárgyúság például eszébe sem jutott volna, ha történetesen magyarnak születik, mert nálunk nincsenek olyan nemek szerinti megkülönböztetések, amelyek a körülöttünk hullámzó nyelvi óceánban szinte általánosak. Gyerekként nem is értettem, mi szükség van a szerb nyelvben a személyes névmások közé besuvasztani a férfias „on“ és a nőies „ona” változatot. Az angolban ez a „he” és a „she”, a németben az „er” és a „sie”, a spanyolban az „el” és az „ella”. Tovább bonyolítja az ügyet az ún. semleges nem, amivel egy önérzetes magyar ember aztán végképp nem tud mit kezdeni. Nálunk az, hogy valaki férfi vagy nő, alapjában véve nem számít.

Nem akarom túlbonyolítani ezt a dolgot, de az a gyanúm, a miénkhez hasonló, nemek nélküli nyelvek a legkorszerűbbek, legkomplexebbek és legintelligensebbek a világon. Részint azért, mert megkövetelik a használójuktól azt az alapszintű agymunkát, ami a férfiak és nők közötti különbségtétel feltétele, részint, mert eleve lehetetlenné teszik azt a baromkodást, amit az LMBTQ mozgalmak mostanában kifejtenek. Vagy száz új nemet próbálnak bevezetni a közgondolkodásba, és majd meggebednek az egyes kreációkhoz rendelhető személyes névmások meghatározásában.

Távol álljon tőlem a gondolat, hogy ötleteket adjak nekik, de a legüdvösebb az lenne, ha megtanulnának magyarul, mert akkor kiderülne, hogy nevezzenek bárkit bárhogyan, az értelem és a nyelv találkozási pontján mégiscsak az a két eset lehetséges, hogy férfiról vagy nőről van szó.

Britvanek Hugó

(1993., Budapest) Kiváló témaérzékenységgel és fantáziával megáldott prózaíró, társhonlapunk az Irodalmi Élet külsős munkatársa, a Feltörekvő Nemzedék írócsoportosulás tagja. Ritkán publikál, és akkor is főleg a neten. Hitvallása szerint az irodalom – azon belül pedig a próza – továbbfejlődésének egyik lehetséges útvonala a Google fordító használatával függ össze: az író megírja a saját anyanyelvén a szövegét, azt „megfürdeti” a fordítóban egy tetszőleges idegen nyelvet választva, majd a kapott eredményt ismét visszafordítja a Google-al az anyanyelvére. Több ilyen jellegű kísérlete is kering a neten.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

0 Ft