Fagyok ideje, és a jégkemény fényeké. Kimennék az udvarba, fürdeni ebben a napsugárban, ami úgy melegít, akár egy spotlámpa – éppen azt, amit megvilágít. De a rohamokban újuló fájdalom nem enged. Gyönge vagyok s a lépteim elgyávulnak. Botorkálok, próbálom a tekintetemmel átölelni a kertet, és egyetlen tétova mozdulattal kimutatni mindent, ami hozzáköt. És amire nincsenek, szavaim.
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.
