Az evolúció csodákra képes. A vakond például kiválóan alkalmazkodott a föld alatti élethez, a teve a sivatagihoz, az ember pedig az autóban üléshez, amíg meg nem jelent egy mutáns leágazása: a turista. Ez a populáció napjainkban már minden kontinensen jelen van, és olyan helyekre is eljut, ahová a bennszülöttek sohasem.
A turista legfőbb jellemzője, hogy mindig ott van, ahol nem kéne. A bécsi Stephansdom előtt a galambok már csak legyintenek rájuk a szárnyukkal, de egy falusi kocsma közönsége még mindig rettenettel veszi tudomásul, hogy a köreikben is megjelent ez a baj. Erősen invazív fajról van szó, amely főként a helyben lakók idegrendszerét támadja. Alapfelszerelése a hátizsák és a csukható tetejű papír kávéscsésze. Néha hamburger is van nála, esetleg egy ivóvizes palack, de fényképezőgép vagy mobiltelefon szinte mindig. Ezek valamelyikét állandóan maga elé tartja, és fura pofákat vág.
Szintén jellemző rá a hangereje. Kiabál az utcán, a villamoson, vagy amikor telefonál. A turistacsoportok lármájától a helyi közlekedés zaja is elszégyelli magát és a háttérbe vonul.
A turista ökológiai lábnyoma nem egyszerűen nagy, hanem óriási. Vonzódik a világörökségi helyszínekhez, és az elérésük, megközelítésük érdekében semmitől nem riad vissza. Belemászik a szökőkutakba, fölkapaszkodik a szoborokra, és kiáll bármilyen ingatag peremre, hogy lőjön egy szelfit az Instáéra. Nagy előszeretettel hagy maga után valamilyen szemetet, és akkor boldog, ha változást visz a helyiek életébe. Egy spanyol tengerparti faluban az emberek évszázadokig békében éltek a tengerrel, aztán jött a turista, és lett a parton vízibicikli kölcsönző, koktélbár, jet-ski móló meg strandfelszerelés-árus. A halak a nyílt tengerre vonultak elpusztulni, a kagylók sírva menekültek, a falu öregjei pedig azóta is azon töprengenek, hogy a pénz vajon tényleg kárpótolja-e őket azért, hogy nyaranta minden második ember sörösdobozzal a kezében kóvályog a házuk előtt.
A fő gond az, hogy a gazdaság mindenütt nehéz helyzetben van, és bár a turista léte maga az undor, mégis bevételi forrásként tartják nyilván. Ha valaki arról panaszkodik, hogy a turisták nem tisztelik a lokális szenteket, rögtön jön a válasz, hogy hát igen, de közben pengetik a lóvét.
De mindennek megvan a maga tűréshatára. A medvéket sem hagyják korlátlanul szaporodni, pedig ők nem is kérnek maguknak all inclusive szolgáltatást. Felmerült hát, hogy a turistákat is ritkítani kéne. Például kilövéssel vagy más módon, bár az igazság az, hogy ennek a fajnak nem árt semmi. Ha lezárják előtte a teret, átmászik a kerítésen, ha eltörlik repülőjáratot, biciklire vagy vonatra ül, ha a helyiek megkérik, hogy ne másszon fel a műemlék épületre, nem nyugszik, amíg oda föl nem mehet.
Az evolúció csúcsán álló lény tehát nem az egyszerű ember, hanem a turista, aki mindenhez alkalmazkodik, de semmihez sem illeszkedik. Bárhol megél: a sivatagban tevével viszik utána az ásványvizet, a dzsungelben műholdas telefont használ, a sarkvidéken pedig fagylalttal eszi a jeget. És hogy miért viseljük el mégis? Talán azért, mert mindannyian hordozzuk magunkban a csíráját. Csak idő kérdése, mikor nő ki a kezünkben a szelfibot, és mikor állunk meg egy hegytetőn azt kiáltani: „Helló nagyvilág!” Azt már nem halljuk, hogy a visszhang erre imígyen válaszol: „maradj csöndben, és kotródj haza.”
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Az alábbi felhasználók adományoztak kávét ehhez a poszthoz:
- easy
- Bibabac
