A Feketeleves Kávéházban azon a héten minden megtörtént, ami egy kávéházban megtörténhet — és néhány olyan dolog is, ami nagyon nem szokott. A történet ott kezdődött, hogy a polc mögül előkerült egy régi képeslap, rajta egy elmosódott Balaton-parti fotóval és egy kedves, bár kissé furcsán fogalmazott üzenettel: „Ha megtaláltod, legyen egy szép napod!” Senki sem tudta, ki tette oda, mikor és miért, de a barista, Pisti, gondosan elhelyezte a pultra, az üveglap alá, ahol már amúgy is egy egész múzeumnyi relikvia sorakozott: antik étlap, hatvanas évekbeli fotó, régi újságkivágás, minden, amit a vendégek szívesen böngésztek a kávéjuk fölött. A gyűjtemény most egy ritka képeslappal gazdagodott — és ezzel valami elindult.
Még aznap érkezett egy feladó nélküli levél a postaládába. Benne mindössze ennyi állt: „Most még csak figyelünk.” A hátoldalán azonban valaki ceruzával áthúzta a mondatot, és ezt írta mellé: „Helyesírás-ellenőrzésért visszajövök.” A baristák tanakodtak, melyik üzenet volt félelmetesebb: a fenyegetés vagy a helyesírási megszállottság. Pisti szerint egyértelműen az utóbbi.
A napot tovább színezte egy idegen városból érkezett utazó, aki azt állította, hogy a kávéház messze felülmúlta minden elképzelését. Mielőtt távozott, dicsérő sorokat hagyott a vendégkönyvben, amitől a baristák kissé elpirultak, de bevallották: jólesett. Aztán beült a sarokba egy maffiával kokettáló stand-upos, és minden vicce arról szólt, hogy „bizonyos kávéházak milyen törékenyek tudnak lenni”. A közönség egyszerre nevetett és félt, a bevétel pedig csökkent, mert a fellépő nem fizetett a lattéért. Pisti szerint ez volt a nap legkevésbé humoros poénja.
Délután egy vendég hosszasan bámulta a pult mögötti üvegpoharakat, majd hirtelen fölkapta a fejét: „Mit is akartam rendelni?” Rövid tanácskozás után végül egy sima vízben állapodtak meg. A jelenlévők jót mulattak a kis szellemi kitérőn, csak Pisti bosszankodott, mert titkon remélte, hogy a fazon legalább egy presszót megiszik. De hát a vendég az vendég, és ki tudja: lehet, hogy álruhás szakíró volt, úgyhogy figyelni kellett az online sajtót, hátha felbukkan majd egy kedvező értékelés.
A technika ördöge sem maradt ki a napból. Furcsa szag szállongott a levegőben, amit ezúttal nem a pörkölt kávé okozott, hanem az égett műanyag. Ami működik, az el is romlik — és a Feketeleves Kávéházban ez különösen igaz volt. Pisti körülnézett a leltárban, és ha olyan eszközt talált, ami felmondta a szolgálatot, azt alighanem el is távolította. Hogy tényleg elromlottak-e, vagy csak Pisti nem értette a használati utasítást, azt senki sem tudta biztosan. A jövőben mindenesetre nem ártott volna egy házi szerelő, aki mindent karbantart és megszerel, ha igény mutatkozik.
Az éjszaka azonban mindent felülírt. Ismeretlen tettesek a tetőcserepeket felszedve, a padláson keresztül behatoltak a kávézóba, és elvittek ezt-azt. A károk felmérése még tartott, de egy dolog biztos volt: a relikviák közül hiányzott a képeslap. A Balaton-parti, elmosódott fotóval. A kedves, helyesírási hibás üzenettel. A betörők semmit sem vittek el, ami pénzt ért volna — csak azt az egyetlen képeslapot.
Másnap reggel, amikor Pisti kinyitotta a kávézót, a pulton ott feküdt egy újabb boríték. Feladó nélkül. Benne a képeslap. És egy új üzenet: „Megtaláltod. Szép napod lesz. Ígérjük.” A hátoldalon ceruzával hozzáírva: „A helyesírási hibát direkt hagytuk benne. Hogy tudd: figyelünk.”
Pisti körbenézett. A kávézó üres volt, mégis vibrált benne valami láthatatlan jelenlét. A presszógép halkan felbúgott, egy üvegpohár megcsörrent, a tetőn mintha valami megmozdult volna. Pisti csak sóhajtott, és betette főni a következő adagot. Ha már ennyit járnak ide — gondolta —, igazán megihatnának végre egy kávét. A képeslap pedig visszakerült az üveglap alá, és onnantól kezdve… mintha néha arrébb csúszott volna. Magától.
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Az alábbi felhasználók adományoztak kávét ehhez a poszthoz:
- Bibabac
