A tiprándi rossz sejtés irtózatos végkifejlete

A tiprándi rossz sejtés irtózatos végkifejlete

Megesik, hogy reggelre kelve egészen más minőségben ébred fel az ember, mint ahogy lefeküdt. Szó szerint ezt történt a negyvenkét éves tiprándi illetőségű Macsulek Szalézzal, aki azon a bizonyos napon, ami új mederbe terelte az élővilág sorsát, arra eszmélt föl hajnali álmából, hogy ő az isten.

Ha ezt megelőzően valami ilyesmit, vagy legalább mindenhatóságot álmodott volna, megértenénk, de csak a gyomorsav kínozta, az is csupán közepes intenzitással. Macsulek Szaléz erre ébredt föl – még alig pitymallott – és kissé bosszúsan, mert a telefonja tíz perccel később úgyis felriasztotta volna, kiment a farakás mögé vizelni. Amíg csorgatott, rádöbbent, hogy ő az isten.

Beleborzongott ebbe a gondolatba. Kissé furcsának találta, hogy megélt negyvenkét évet, közben többször megnősült és elvált, sőt egyszer másfél évet börtönben is töltött, de mindeddig fogalma sem volt, hogy ő teremtette a világot. Mindazonáltal a dolog egész reálisnak tűnt. Istennek ugyebár nem az a feladata, hogy az általa létrehozott rendszert karban is tartsa – elvégre az autógyári munkások sem törődnek a járgányok későbbi javítgatásával –, hanem hogy átpasszolja ezt a nyűgöt az embereknek. Attól a pillanattól, hogy kimondja: készen van a mű, már meg is szűnik felette a mindenhatósága. Nem véletlenül van így, mert hiszen az isten, mármint Macsulek Szaléz többször is látta, hogy a világ nem jól működik, és ha tehette volna, kikapcsolja például a gravitációt. Könnyű elképzelni, hová vezetett volna mindez. A káosz két pillanat alatt romba döntötte volna az egész tákolmányt, hasonlóan ahhoz a nem kívánt következményhez, amit egy új autó utólagos áttervezéséhez vezet. Ilyesmiről szó sem lehet, mint ahogy a világ finomhangolásáról sem.

Mindennek következtében Macsulek Szaléz kicsit sem csodálkozott azon, hogy nem képes csodát tenni. Visszament a konyhába, megfőzte a kávét, aztán felköltötte az asszonyt. Képzeld Joli, én vagyok az isten, búgta a fülébe, de az asszony csak morgolódott. Félálomban volt még, ott pedig jól megférnek az ilyen kijelentések.

Valamivel később Macsulek Szaléz kerékpárra ült és elindult a kettes számú takarmány- és tápszer árudába, ahol dolgozott. Útközben megállt A léckerítéshez címzett italmérésnél és fölhajtott egy császárkörtét. Isteni belsejét kellemesen égette az ital, ugyanakkor a hasát is megcsikarta, aminek következtében éppen csak beért az üzletbe, máris vécére kellett mennie. Még volt negyed óra nyitásig, így kényelmesen elüldögélhetett a mellékhelyiségben.

A délelőtt aztán a szokásos módon telt: eladott néhány zsák kombinált tápot, némi műtrágyát és egy kevés virágföldet. Mindez folytatása volt annak a globális vagy inkább univerzális teremtésnek, amiről eddig teljes egészében megfeledkezett. Amikor egyedül maradt, a pultra könyökölve merengett azon, milyen módon biztosított helyet több millió mikrobának, meg a velük táplálkozó fajoknak, hogy az evolúciónak merész löketet adva, néhány milliárd év múlva eljussanak az értelem középszintjéig. Ez már a bizonyosság felé lódította az imént megfogalmazódott sejtését, és felszínre hozta azt a szédítő gondolatot, hogy ha akarná, meg is semmisíthetné az egész miskulanciát.

Bekapcsolta a számítógépet, elvégezte a szokásos könyvelési feladatokat, aztán ismét elővette a világ megsemmisítésének ötletét. Nem voltak kétségei afelől, hogy ezt meg tudja tenni. Minden körülötte forgott, minden érte és miatta zajlott, így ha lekapcsolná a villanyt, meg is szűnne ez a kétes biztonságú, felettébb labilis rend, hogy átadja helyét a mögötte tolakodó ürességnek. Mint istennek, lényegében ez az egy lehetősége maradt. Ha jobban és mélyebben belegondolt, igazolva látta önmagát mindabban, amit az isteni tevékenységekről olvasott. Arról sehol sem esett szó, hogy az Úr eltörölt volna egy természeti törvényt, hogy fölülbírálva önmagát más rendszert állítson a régi helyére, ehelyett rombolt. Dínókat kiirtó meteor, Szodomát és Gomorát elpusztító atomrobbanás, bolygószintű özönvíz és a globális világkereskedelmi egyezmény közzül válogatott, pedig vakolókanalat és fándlit is ragadhatott volna, hogy kifoltozza azt, amit elbarmolt.

Macsulek Szaléz viszont mást talált ki. Ahelyett, hogy egy kanna gázolaj szétlocsolásával simán fölgyújtotta volna a birodalmát, két teljes fokkal följebb tekerte a központi fűtést. Azt hihetnénk ez a két fok csak macskafütty, ám ha globálisan nézzük, és mint hőmennyiséget szétosztjuk, olyan érték jön ki, ami már a tápszerek vegyi összetételét is meg tudja változtatni. Ami húsz fokon még éltető vitamin volt, az huszonkettőn veszélyes méreg. Nem beszélve arról, hogy a virágföldben nyüzsgő élet a siralom völgyébe kerül és végül el is pusztul. Két fok valóságos láncreakciót vált ki az élővilágban, és mert egy takarmány- és tápszer árudánál nincs bonyolultabb ökoszisztéma, hosszú távon ez a cselekedet zsákutcába kergeti az evolúciót.

Az istennek pedig annyi az ideje, mint a tenger, állapította meg Macsulek Szaléz, amikor a deus ex machina elvégzése után kiment az utcára rágyújtani.

 

Szóljon hozzá