Almás pite

Almás pite

Horgas volt. Ezt mondta nekem a boszorkány, hogy mindenről Horgas tehet. A kénköves pokol-ba a banyájával, Horgas a legjobb barátom, ő biztosan nem tehette.
Tudja ő jól, hogy nekem mennyire fontos. Ezért nem tudom elfogadni a vén vajákos károgását. Szerintem csak a csupor méz és a vaj kellett neki. Az ördög vigye a némbert, amiért ilyet átallott mondani. Az én Horgas barátomra. Hogy nem sül ki a szeme az ilyennek.

Na, de adok én majd neki. Lesz még itt az anyja úristene is! Lesz biza!

Hát csak várja meg a tél derekát, amikor házról-házra jár meleg ételért. Akkor majd adok neki.

No, már csak az Horgas barátom van hátra, mert azért az a kisördög itt maradt a fülem megett. Ennek is a vén kóró zagyválása az oka.

Mondta nekem az asszony, az én Bözsém, hogy ne keressem fel a csámpást, mert még a végén lúdvércet küld rám. Vagy talán békává változtat, ha nem teszek kedvére. Én elhessegettem eme kárálásokat. Asszonynép! – mondtam hangosan, magamban még hozzátettem: A szátok lesz a ti vesztetek. Én kételkedtem édes gerlicém szavaiban, hisz az a kiszáradt kút már rég nem éhezett férfi csapadékra. Öregebb volt talán magánál a birodalomnál is. Hogy a fenébe tudott volna bármilyen férfi akár csak egy cseppet is a kedvében járni.

Magam tapasztaltam, hogy nem kellett neki a férfiak ölelése. Kérdésemre csak harákolva kaca-gott és zöldes nyálat köpött a tűzbe, amitől az embermagasra csapott. Egyedül a méz és a vaj kellett neki, hogy válaszomat megkapjam.

A választ. Ezért fárasztottam a lábamat, hogy ezt a kurta, semmire nem jó választ megkapjam. Az én Horgas barátom már hogyan tehetne ilyen csúfságot. Még hogy reggelente, amikor édes kis Bözsém épp forrong, hogy becserkésszen egy-két szelettel a kitett finomságokból.

Az a piszok! Fertelmes dolgot állítani gyerekkori jó cimborámról.

De itt is van, ni. Most kiderül és végre a kisördög is eltakarodhatik a fenébe.

– Adjon az Isten szép jó napot, Horgas barátom!

– Adjon Néked is, Karadi komám! Mi szél hozott a mezőről haza ilyen korán?

Ez már gyanús.

– Nem a mezőről jöttem én, hanem a vajákos vén banyától. Aztán tudod-e, miért voltam nála?

– Bözséd mondott valamit hajnalban, mikor nálatok jártam, de asszonybeszéd – azzal legyintett egyet. – Ki tud arra odafigyelni, amikor más hívja fel magára a figyelmet.

– Szóval nem tagadod, hogy minden reggel bejársz gerlicémhez, kivel az Úr színe előtt eskedtünk meg?

– Miért tagadnám?

– Úgy? – A vér egyből a fejembe tolult. – Akkor azt sem tagadod, hogy a te bűnöd, hogy nekem nem lehet már esténként részem abban a jóban, amit Bözsém nekem tartogat?

– Nem hát! De mi barátok vagyunk Karadi, mi ez a nagy cécó?

– Hogy lehetnél a barátom, te megátalkodott gazember, ha minden reggel, miután én a földekre megyek, te átjössz és felfalod az összes almás pitém!

Szóljon hozzá