Egyszer megszakad

Egyszer megszakad

KÁLVIN TÉR NEGYVENHETES VILLAMOS A MÓRICZ FELÉ. Mintha te lennél. Nem merek odanézni, most minden mozdulatnak tétje van. Lehet, hogy mögöttem ülsz. Pontosabban lehet, hogy te ülsz mögöttem, mert valaki bizonyára ott terpeszt, mint egy bordázott tök az indák között. Nem merek megfordulni, az annyira direkt lenne.  Szóval csak ülök, ücsörgök, üldögélek. MAGAM KIHÚZOM A HASAM MEG BE – nagy levegő. Ha tudtam volna, hogy összefutunk, másik ruhát veszek fel, egy kéket, vagy azt a szoknyát, ami olyan jól kiemeli az alakom Zs szerint. Bakker! Éppen ilyenkor nincs nálam egy könyv sem. Most elővenném és hagynám, hogy észrevegyél, ahogy papa a peronoszpórát a gyanús szőlőlevélen. Összenéznénk és mosolyogva pattannál oda mellém, persze zavart mosollyal, ahogy a vélt kártevőkhöz szokás. Bár eléggé pofán csapna a nap, de nem zavarna. Nem tudom, hogy a villamos ráz vagy csak a szívem dobog olyan egyenletlenül, hogy már épp ezért tűnik egyenletesnek. Mami kiakadt, amikor a zöldek kitalálták, hogy nem szabad a racka nyájat felhajtani a töltésre, hiszen így a töltés egyenletlen lesz, és egy nem várt pillanatban Morzsa kutya házára zúdul a Duna. VISZKET A COMBOM A NEJLONTÓL. Tényleg olyan, mintha wifit keresne a tablettel. A szobrász is a villamosnál szólította le a vidéki lányt – legalábbis az idegenvezető ezzel szédíti a turistákat. Vidéki – ilyet is csak egy te féléd mond. Sorsszerűség, ennyi.

Talán neked is feltűnt, hogy lehet, én ülök előtted. Lehet, hogy neked is két síkra bomlott az idő, a mielőtt felszállt és a miután felszálltra. Viszont ha szerinted talán én ülök előtted, akkor ez annak a megdönthetetlen bizonyítéka, hogy biztosan te vagy mögöttem. Ez már lehet, hogy Arisztotelésznek is magas. FÉM SZAGÚ A KEZEM. A lényeg, hogy te és én értjük, nagy a valószínűsége annak, hogy egymás mögött utazunk és ha nem térít ki minket valamely erők kegyetlen összjátéka, akkor az egyenes vonalú egyenletes mozgás következtében a végtelenben leszállva megpillantjuk egymást. Két bölcsész a végtelenben. Ott érdeklődnél: nahát, Anna, hát te? És én ott állnék, hogy igen, pontosan, ahogy mondod: Hát én. Hiszen csak a Gárdonyi térig akartam utazni és nincs semmilyen magyarázat arra, hogy miért tartottam veled, vagyis a vélt veleddel a végtelenbe. De talán ez mindegy is lenne. Valószínűleg megkérdezném, hogy kérsz-e a táskámban lapuló szamócalekvárból. Bár a lekvár igencsak véges. Mi is végesek vagyunk. Lehet, hogy szétbomlanánk a végtelenben, atomokra esnénk, majd egy közös kovalenkötésben osztoznánk mindenünkön. Kávéra invitálnál, és nem a telefonod nyomkodnád, mert a végtelenben nincs térerő. Ez köztudott.

Most igyekszem egy merengő tekintetet vágni, hátha a közvetlenül az ablaküveg felett megcsillanó árnyon meglátsz és felismersz. Merengek, merengek – nem látod baszki, hogy itt vagyok és merengek?

Következőnél leszállok. Itt a lehetőség! A TÁSKÁM UTÁN NYÚLOK, NAGY TAGLEJTÉSSEL A FÉL VÁLLAMRA VETEM. Vagy csak az egyikre. Milyen idióta kifejezés: félváll. Most fogok odapillantani, a fejem pár fokkal feléd fordítom, mintha csak a sálam igazgatnám, a szemem sarkából már látom a sziluetted, a gyomrom remeg, mint elfehéredett, hártyás csirkeláb a kocsonyában. És most. A DAGADT NŐ ELTAKAR. LESZÁLLOK. ÁTMEGYEK A ZEBRÁN. Igyekszem kecsesen pakolni egymás után a lábam, nem trappolni, mint a birkák a gáton a szamócásból jövet. Lehet, hogy a villamosablakból őrized a vénülő szemeddel a bokám. De lehet, hogy te is leszálltál és jössz mögöttem, a torkodban dobogó izomcsomóval közelítesz, de nyugi. Lassulj le, lélegezz mélyeket, tüdőzd a nikotint. Csak egy prózában vagyunk. Képzeld, én írom. Már egyenletes ritmussal lépünk, a távolságot kínosan tartod. Tartom? Tartjuk. A tekinteted cikázik a forgalom és köztem. Látod, milyen jól áll ez az őszi kabát?

Amikor írom, majd azt mondom, hogy utolértél, leszólítottál és meghívtál arra a kávéra vagy egy pacalra. Majd vitatkoztunk Háyról. Úgy írom, hogy te kezdeményeztél, ez szebbnek hat, meg hogy nyár volt. Fülledt nyár. Így indokolt lesz az a szoknya a kivágott virágos felsőmmel. Pontosan augusztus nyolcadika, amikor az az orrfacsaró szarszag lepte el a várost, mert éppen nedves trágyáztak.

 

[Beküldte: Inhoff Mona Aicha]

10 Megjegyzés ehhez a témához: "Egyszer megszakad"

  1. Avatar
    Névtelen   2020-01-12 at 17:35

    Gratulálok! 🥰

    Válasz
  2. Avatar
    diofasor   2020-01-12 at 12:40

    Nagyon szuper, csak így tovább!

    Válasz
  3. Avatar
    B.ZS   2019-12-23 at 20:55

    Mennyire valóságos! Remek!

    Válasz
  4. Avatar
    Névtelen   2019-12-14 at 20:27

    Remek,milyen sokszor éltünk át hasonló helyzeteket! A fiatalság örök a szívekben.

    Válasz
  5. Avatar
    Szabó Erika   2019-12-14 at 20:25

    “papa a peronoszporát a gyanús szőlőlevélen” 🙂 kedvencem

    Válasz
  6. Avatar
    Névtelen   2019-12-12 at 21:19

    Nagyon jó! Rövid kis mű, de annál szórakoztatóbb. Pont így jó!

    Válasz
  7. Avatar
    Ildi   2019-12-12 at 20:51

    Nagyon jó

    Válasz
  8. Avatar
    Névtelen   2019-12-12 at 20:50

    Szuper

    Válasz
  9. Avatar
    Karesz   2019-12-12 at 20:01

    A legjobb! 🙂

    Válasz
  10. Avatar
    Halujan   2019-12-10 at 14:11

    Remek:-)

    Válasz

Szóljon hozzá