/

Hogyan alapítsunk államot?

113 olvasó

Ebben a nehéz helyzetben, amikor a vírusveszély miatt Budapesten elmarad az egyik legősibb magyar hagyomány (értsd: augusztus 20-án nem lesz tűzijáték), óhatatlanul is felmerül az államalapítás kérdése. Hogyan alapítson államot az a fószer, akinek hirtelenében ilyesmihez támad kedve? Tudomásom szerint ezt nem tanítják az egyetemeken – feltételezve, hogy az államalapításhoz egyetemi végzettség szükséges, bár a múlt államalapítóit szemlélve ez szinte kizárt – úgyhogy marad a tessék-lássék módszer.

Az első gondolatunk ösztönösen az, hogy államot alapítani elsősorban valamilyen területen lehetséges. Kell hozzá némi föld, vagy tenger, és jó, ha van a közelben oxigéndús levegő is, bár ez nem alapkövetelmény, tekintve, hogy ezt a már működő államok is egyre inkább lecserélik a kipufogógázokra. Ha van földünk, egy gonddal kevesebb, ha nincs, jöhet a sufnimegoldás. Lemehetünk például a felszín alá, és barlangrendszereket áshatunk, fúrhatunk, ám ez annyira macerás, hogy óva intek mindenkit ettől a kísérlettől. Komolyan vehető államot csakis és kizárólag bolygónk felszínén lehet és érdemes létrehozni. Később aztán fúrhatunk, faraghatunk, ahogy úri kedvünk kiadja, de ha nincs területünk, azok, akiknek van, ki fognak bennünket röhögni.

A baj csak az, hogy mostanában már nincs olyan fehér terület, ahová kitűzhetünk egy zászlót, és a négy égtáj felé szétkiabálva hírül adnánk, hogy ez a föld mostantól a miénk. Foglaltak az erdők, a sivatagok, a sziklacsipkés hegyek, de még a tengerek is, mert a nagyobb, tehetősebb államok már ott is terjeszkednek. Apropó: tehetősség. Nem lehet sem kihagyni, sem pedig megkerülni azt a körülményt, hogy üres zsebbel államot létrehozni kőmerev lehetetlenség. Megfelelő anyagi háttérrel ugyanis még területünk is keletkezhet, nem beszélve a népről, mert az úgy özönlik majd hozzánk, hogy öröm lesz nézni.

Bizonyos értelemben az is leképzelhető, hogy nem területet veszünk a pénzünkön, hanem népet. Ezután kényelmesen hátrébb is vonulhatunk, mert az ilyen módon megvásárolt nép, mint valami automata legyártja nekünk az óhajtott államot. Hatalmas fájdalom, hogy ezt a módszert alig néhányan követhetik ezen a bolygón, így nekünk, akik a semmiből, mondhatni startup formájában szeretnénk államot létrehozni, kevés esélyünk van arra, hogy velük konkuráljunk. Csekély segítség lehet az, ha szupertehetségesek vagyunk, mert akkor a szónoklatainkkal, érvelésünkkel magunk mellé állíthatjuk ezt a szorgos hangyákra emlékeztető államgyártó sereget, de ugyanilyen üdvös az is, ha nem az eszünk, hanem a hülyeségünk dominál. Köztudott tény, hogy az ember ösztönösen vonzódik a hülyékhez, mert sokkal könnyebb azonosulni velük, mint a bölcsekkel, akiknek észjárása nem egy esetben hátborzongatóan riasztó. Amikor tehát egy kozmikus méreteket öltően idióta politikus a színre lép, és új államalakulatról kezd vizionálni, rövid idő leforgása alatt olyan sok követője lesz, hogy csak na.

A mi speciális esetünk mégsem ez, hanem hogy egy ilyen szép reggelen, mint amilyen ez a mai, fölkelünk, megfőzzük a kávét, majd miután fogyaszthatóvá langyosodott, leülünk vele a gép elé, és a lassú magunkhoz térés első lépcsőfokán eszünkbe jut, hogy ma ünnep van, de mintha nem is lenne. Egyből rossz kedvünk lesz, mint az alkoholistának, amikor otthon, kipakolva döbben rá, hogy véletlenül csupa nulla százalékos sört vásárolt a Spárban, és most egy teljes napig nem lesz módja ezt a hibát kijavítani. Ilyenkor merül fel az államalapítás elementáris erejű kényszere, mert az kizárt, hogy ne lehetne jobb megoldást találni az ilyen és hasonló helyzetekre.

Restellem, de legalább bevallom, hogy nem olvastam Platón idevágó művét, mégis megkockáztatom, hogy ő sem egészen így képzelte el, mert bölcs volt, tudta, hogy az állam működése az egy dolog, de ha ezt nem tuningolják föl az ünnepek, akkor az a bizonyos működés rémes zakatolássá válik.

Amikor tehát államot alapítunk, legelőször az ünnepekről szükséges gondoskodnunk. Írjuk elő, mit, mikor és miért ünneplünk, bár az utóbbi nem is igazán fontos, gondoljunk csak a karibi világ legnagyobb fiestájára, a Mardi Grassra, aminek valódi jelentését senki sem tudja, mégis odáig vannak érte. A pénz, a terület, de még az alkotmány is fölöslegessé válik, ha a népnek lehetősége van lármás tömegrendezvényeken finomakat enni és inni, miközben vérpezsdítő zeneszót hallgatva lökdösi egymást. Ez az ünnep egyben az állam is, mert ami ezen kívül esik az inkább csak bosszúság – gondoljunk az adózásra, a sokszor ostoba rendeletek és érthetetlen jogszabályok tömegére, meg úgy általában a rengeteg kötelességre, akadályra, ami az utunkat keresztezi.

Még azon is lehetne tűnődni egy kicsit, hogy mennyire működőképes a virtuális állam, és hogy az olyan elvont helyeken, mint amilyen a Mars vagy a Hold, lehet-e, érdemes-e ilyesmit alapítani, ám ez részint zsákutca, részint tök fölösleges. A virtuális közösségek ma már csaknem minden tekintetben kenterbe verik a valódi, földhözragadt államokat, az űrbéli birodalmak pedig még ennél is előbbre tartanak. Gyaníthatóan az 51-es körzetben sem egy lezuhant ufót, hanem a kozmikus kataszter nagykönyvét őrzik.

Mindez óhatatlanul is elvezet bennünket ahhoz a felismeréshez, hogy a mi pénztelen, és közepesen intelligens adottságainkkal csak úgy alapíthatunk állapot, ha az erről szóló rövid, tömör szándéknyilatkozatunkat elküldjük a nagyhatalmaknak. Ad abszurdum megtörténhet, hogy egy ilyen levél átcsusszan az iktatás és a spamszűrés akadályain, és a szóban forgó hatalom vezetője megtalálja a levelei között. Az ilyen pozícióban lévő embereknek mindig van humorérzékük, ezért az elnök úr lóhalálában visszaválaszol. Levele támogatást biztosít számunkra az új állam létrehozásához, aminek következtében mi otthon leesünk a székről, mert a könnyed kísérlet ettől a pillanattól kőkemény, tétre menő valósággá változik.

Meglehet, bár ez egyáltalán nem biztos, hogy a mi Szent Istvánunk is így járhatott.

Tóth Cakan

(1991., Budapest) Többféle prózai műfajban, de kizárólag internetes portálokon publikál, különféle álneveken. Anyakönyvezett nevét először honlapunkon használta, elsősorban az Irodalmi Élet főszerkesztője, Benői Sztipán biztatására. Meggyőződéssel vallja, hogy a nyomtatott irodalom ideje leáldozóban van, mert könyvet már alig olvas valaki. Ezért a netes irodalomnak rövidnek, humorosnak és lényegretörőnek kell lennie.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

0 Ft