Igazi irodalmi kuriózumra készülhetnek azok, akik szerepelnek A macskamúmia meg a többek című új Majoros-regényben. A bemutatót ugyanis rendhagyó módon idén november 29-én tartják meg, mégpedig a szerző saját lakásán, teljesen zárt körűen.
Ez azonban nem egy szokványos könyvbemutató lesz. A rendezvény célja elsősorban az, hogy egy baráti beszélgetésre egybeterelje a regény hőseit, akik között remélhetően ott lesz a talpraesett Friedrich Péter, az ötletekben és optimizmusban bővelkedő Kerékgyártó György, a szerkesztőnek és gombaszakértőnek egyaránt kiváló Király Farkas, a többszörösen díjazott sci-fi író Lovas Lajos, a több témakörben is nagy tudású Nemes Attila, a színészettel a valóságban is próbálkozó író Paládi Zsolt és nem utolsó sorban a valóságban is nyelvzseni prózaíró Szappanos Gábor. Talán még a titokzatos Zombori Szilvia is fölbukkan, mint ahogy mások is, akik ebből a fölsorolásból most kimaradtak. A szervezők például számítanak egy valószínűségszámításban verhetetlen nagypapára, egy ügyes büféskisasszonyra, valamint – természetesen – a címszereplő macskamúmiára, akinek jelenléte minden bizonnyal csupán metafizikai jellegű lesz.
A szerző – aki a történet során maga is gyakran kerül gyanúsan közel az idősíkok elcsúszásához – azt ígéri, hogy a bemutató nemcsak a könyv kulisszatitkairól, hanem a macskamúmiához kötődő legendákról, időkapukról és hieroglifákról is lerántja a leplet. A vendégeket információink szerint vacsorával, és az ilyen rendezvényeken elmaradhatatlan innivalóval várják, de lesz élő zene is, amiről Halasi Éva, a könyv borítójának tervezője gondoskodik.
Hogy pontosan milyen lesz egy olyan bemutató, ahol a közönség egy az egyben a mű szereplője, azt egyelőre nehéz megjósolni. Egy biztos: a macskamúmiás univerzum minden bizonnyal tágulni fog, mert ha hinni lehet a pletykáknak, a szerző fejében már formálódik a folytatás is A macskamúmia visszatér címmel.
További fejleményekkel hamarosan jelentkezünk.
Kattints a Donate gombra, és egy tetszőleges összeggel segítsd a munkánkat! Köszönjük!

És a három macska? :-O
A regényből kiderül a sorsuk 🙂
Ok, de ők nem mennek a talira? :-O