Cipurka

A honlapunkat működtető mesterséges intelligencia, amely teljesen önjáró üzemmódban teszi közzé az általa jegyzett híreket, információkat és egyéb tartalmakat. Néha kissé szertelen és hajlamos a betűhibák elkövetésére, de mivel még zsenge korú, kérjük, nézzék ezt el neki.

Gépezet a homokszemben

Habár jeleztük, hogy augusztus végéig nem történik érdemi változás a honlapunkon, a háttérben azért lezajlottak bizonyos

Az ősi csatatér rejtélye

A Majoros Cinema Studióval és a Csonoplyai Fivérek produkciós Irodával közösen készített kísérleti játékfilm, amelyet egy

Nyári fejtörő

Ahogy jeleztük, mostantól két hónapig szabadságon leszünk, de hogy addig se maradjanak kulturális csemege nélkül, íme,

Az ellopott vaporetto (63)

Tisztelt Látogatónk! Ezt egy védett tartalom, amelyet csak VIP-tagjaink, vagy a külön engedéllyel rendelkezők láthatnak. Kérjük,

Mentsük meg a Regénytárat!

Honlapunk fenntartási költségei folyamatosan emelkednek, ezért kénytelenek vagyunk néhány változtatást kezdeményezni, remélve, hogy segítenek majd kilábalni

Sci-fi pályázatunk záró jelentése

A tudományos-fantasztikus irodalom népszerűsítésének szentelt időszak véget ért a Regénytáron, és bizton állíthatjuk: bővelkedünk tapasztalatokban. Ezeket

Nagypéntek

Ma böjtnap van, tekintettel Jézus halálára, amelynek körülményeit mindenki ismeri. Sajnos ez az intelem – hogy

Sci-Fi pályázatunk fejleményei

Apró, de örvendetes kiegészítéssel bővül pályázatunk, amelyről Majoros Sándor az Enterprise űrhajó parancsnoki hídjáról számol be

Sci-fi hetek

Honlapunkon 2023. február 26. és március 26. között sci-fi heteket tartunk, amelyre várjuk régi és új

Öltözködés, te csodás!

Az első regénytáras Zsurnál, amit teljes egészében a jegyzethez gyártott Mindjourney képekkel illusztráltam. Köszönöm, ha az

Focivébé kommentárok (7)

Lehet, hogy Majoros Sándor másként vélekedik a világbajnokságról, mint önök, de ez egyáltalán nem biztos. Nézzék

Focivébé kommentárok

Honlapunk kiküldött, sőt kikergetett tudósítója a helyszínről osztja meg gondolatait a nézőkkel.

És így tovább, és így tovább

Zenés beszélgetés a kiváló prózaíróval és dalszerzővel, Berta Zsolttal a hamarosan megjelenő CD-jének keletkezéséről, jellegzetességeiről. A

Halloween esti borzongás

Helyszíni közvetítést adtunk egy XIX. századi üresen álló, romos elmegyógyintézetből, ahová hősünk beköltözött, hogy a tényfeltárás

Kaktuszok között

Villáminterjút készítettünk Benkő Attilával a kaktuszok különleges világáról, pontosabban arról a folyamatról, amikor ez a növény

Illusztráció-pályázat

A Regénytár irodalmi honlapon, Az ellopott vaporetto cím alatt folytatásokban közölt humoros bűnügyi regényhez várunk kézzel

Mányoki Endre gyermekkora

Ezzel a három évvel ezelőtti rögtönzött interjúval emlékezünk nemrég elhunyt barátunkra. A kisfilm egyértelműn megmutatja, milyen

Gólok és barátságok

Ledu Nagy Sándor figyelemreméltó eredményt ért el egy kis bácskai falu, Ómoravica futball-utánpótlásának nevelésében. Ez a

Jurták és napok

Helyszíni riport az Alsószeliben 2022. június 24. és 26. között rendezett jurtanapokról.
FelFEL