Honlapunk Irodalmi Tőzsdéje eredetileg azt a célt szolgálta, hogy virtuális fizetőeszközünk, a talentum felhasználási lehetőségeit játékos módon „megprögesse”. Mostanáig a tőzsdénken „Regényár részvényeket” tudtak adni-venni talentumért, ám ennek módja körülményes volt, mert minden egyes műveletet manuálisan vittünk be a rendszerbe. Örömmel jelentjük, hogy ez az állapot a mai naptól megszűnt! Tőzsdepalotánkban szabad a vásár, a lehetőségeknek pedig csak a talentumkeret szab határokat. És mert az árfolyamok alakulása a honlap működésétől függ (bizonyos szerzők aktivitásától, forgalomtól, új publikációk számától, stb.) érdemes ide minél gyakrabban belépni és nézegetni az árfolyamváltozásokat. Egy kis odafigyeléssel és a megfelelő időben történő eladással, vagy vétellel csinos virtuális vagyonra tehetnek szert. A rendszer ezentúl minden tranzakcióról hivatalos dokumentumnak minősülő e-mailt is küld.
A másik fontos változás a „talentum lekötés” lehetősége. Erre azért volt szükség, hogy a felhasználók megvédhessék a virtuális vagyonukat az olyan meggondolatlanságokról, ami úgymond „viszi a pénzt”. Egy-egy játékot például mostantól csak azzal a talentumkerettel tudnak pörgetni, ami nincs lekötve. Az utóbbi egészen addig biztonságban fekszik a trezorunkban, amíg a gazdája fel nem szabadítja.
Úgy véljük, ez a szolgáltatás nagyon hasznos lesz, ha beindul a most még fejlesztés alatt álló közösségi játékunk, a virtuális kávéház működtetése, mert azt bár egyszerű lesz, ha megjelenik a virtuális maffia, és védelmi pénzt kér, azt a fiókban heverő talentumkészlet bizony bánni fogja.
A már meglévő „talentum ajándékozás” űrlap is megszépült és automatizálódott. Ennek segítségével a regénytár regisztrált tagjai küldhetnek egymásnak tetszőleges összegeket, és egy közös menüpontba a banki híreket is kigyűjtöttük, hogy ha a tőzsdei nézelődés közepette valaki esetleg a jó piaci híreket várja, addig se unatkozzon.
Kattints a Donate gombra, és egy tetszőleges összeggel segítsd a munkánkat! Köszönjük!

A későbbiekben mai írók, költők részvényei is felkerülhetnek a tőzsdére, vagyis, aki szeretne, vehet majd „Gipsz Jakab alkotói részvényt”. A részvények árfolyama aszerint változik, hogy az illető milyen gyakran publikál, megjelenik-e új könyve, van-e tévé, rádiószereplése, nyilvános fellépése. Természetesen mindez csak az illető beleegyezésével valósul meg. De ez most még csak terv.