50 000 forintot adományoztunk az ukrajnai menekülteknek

50 000 forintot adományoztunk az ukrajnai menekülteknek

2022-02-28
1K olvasó

A szomszédunkban kitört háború emberi tragédiák végeláthatatlan sorozatát indította el. Rengeteg becsületes, tisztességes ember kényszerül arra, hogy mindenét hátrahagyva meneküljön el az otthonából, és közülük nagyon sokan hazánkban keresik a biztonságot. Ezek az emberek végtelenül kiszolgáltatottak, és a szó valódi értelmében nincstelenek. Kötelességünk segíteni rajtuk, akár erőnkön felül is.

A Regénytár magánerőből működik – mint köztudott, Majoros Sándor író finanszírozza –, nincs sem reklám- sem szponzori bevétele, de a maga szerény eszközeivel megpróbál hozzájárulni a menekültek életkörülményeinek javításához. Ennek keretében ma 50 000 forintot utaltunk el a Nemzeti Összefogás Híd Kárpátaljáért Alapítvány folyószámlájára ( 11711711- 22222222 ), remélve, hogy példánk ösztönzően hat a nálunk jobb anyagi háttérrel rendelkező lapokra, szerkesztőségekre és magánszemélyekre. Kérjük, csatlakozzanak ehhez a kezdeményezéshez, és adakozzanak az alapítványnak, vagy a karitatív szervezetek közül bármelyiknek. A fontos az, hogy minél széleskörűbb legyen a segítség, és a hozzánk menekülő emberek érezzék, hogy osztozunk a sorsukban.

A Híd Kárpátaljáért elsősorban az ukrajnai magyarságon próbál segíteni, de ez nem jelenti azt, hogy a rendes, becsületes ukrán emberektől elfordulna. Hisszük és reméljük, hogy ebből a szerény összegből, ők is részesülnek.

A harcok mielőbbi beszüntetésében és a józan ész győzelmében reménykedve kérjük, kövessenek bennünket!

A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.

Kattints a Donate gombra, és egy tetszőleges összeggel segítsd a munkánkat! Köszönjük!

Majoros Sándor

A Regénytár alapító- főszerkesztője, aki célul tűzte ki maga elé az igényes (nívós) szórakoztató és a komoly, elhivatott irodalom közötti „északnyugati átjáró” megtalálását. Ez a honlap ennek az útkeresésnek a gyakorlatozó terepe, néha komoly, máskor komolytalan, de mindig egyedien különleges és szórakoztató. Majoros jelenleg Budapesten él, néha dolgozik, máskor csak lóbálja a lábát. Mentségére legyen mondva a régi igazság, amely szerint az író akkor is ír, ha ez olyan nagyon nem is látszik: belsőleg alkot.

2 Comments Vélemény, hozzászólás?

Vélemény, hozzászólás?

FelFEL