Beteges öregasszony

100 olvasó

Erik magára marad

 

Kellemes, napos idő volt. Angéla, a vén néni a nagyszobában feküdt. Egy újságot olvasott. Bent a szobában Erik épp írt valamit. Elfogadott író volt. Novellákat és verseket írt. Gondolt egyet s elsétált az antikváriumba. Előtte elköszönt a nagyanyjától:
– Misi bácsihoz megyek! – mondta Erik.
– Csak siess! – mondta Angéla.
Közben nagyokat nyelt, köhécselt. Nyolcvanhárom éves volt. Erik a friss levegőre érve remekül kezdte érezni magát. Mintegy kétszáz kilométernyire volt Misi antikváriuma a házuktól. Mikor megért Erik Misi szívélyesen üdvözölte:
– Helló! Mi újság komám?
– Egy könyvet szeretnék!
– Tessék, csak válogass!
Erik szétnézett. Egy Örkény István köteten fennakadt a szeme.
– Ez mennyibe kerül? – kérdezte Erik.
– Ötszáz forint kereken.
– Elviszem. Jó?
– Te tudod. Amúgy nagyanyád jól van?
– Hát nem a legjobban.
– Na minden jót kívánok neki.
S azzal Erik elköszönt. Ahogy hazatért Angéla már aludt.
– Te vén banya! – mondta magában Erik.
Végre nyugtom van.
Olvasni kezdte az új könyvet. Lenyűgözte. Az egyik szerkesztő amúgy is ezt az írót – Örkényt – javasolta, hogy olvasson. Máris tele lett a feje ötletekkel…
Neki is ült írni. Majd hirtelen nyögdécselés hangos zaja lepte meg a fülét.
– A nagyanyám! – mondta magában.
Átszaladt hozzá. Látta, ahogy fetreng és szenved.
– Azt hiszem, hívom az orvosod! – mondta Erik.
– Az jó lenne!
Erik tárcsázta a számot. Az orvos azt üzente, hogy máris ott van… Erik most az írásra se tudott figyelni. Az orvos hamarosan megjött. Elővette az injekciókat. Megmérte a vérnyomását is. Majd megvizsgálva végül azt mondta:
– Hát… Súlyos az állapota. Be kéne vinni a kórházba.
Az orvos hívott egy betegszállítót. Erik sajnálta Angélát. Majd elvitték. A fiatal író magára maradt. Rágyújtott. Anyám nem örülne ennek – gondolt többek között erre is. Majd egy jó téma jutott eszébe. Azonnal írni kezdte… Az élet a legjobb témaadó.

 

 

Laci zongorázik

 

Viola éppen hozta haza az ebédet. Laci már farkaséhes volt. Épp bevette a gyógyszereit, mert beteg volt. Anyjának kellett ápolnia. Sok gondja volt vele. Mondani sem kell. Az ebédet Viola kicsomagolta a szatyorból s Laci orra elé tolta a gulyáslevest. Ízlett neki, legalább erőt ad. A másodikféle tökfőzelék volt, az is ízlett neki ropogós kenyérrel.
Miután evett, megtörülte száját s a zongorához ült. Remekül tudott játszani Bach darabokat. Egész délutántól estéig játszott. Viola füleibe kellemesen áradtak ezek a dallamok.
Majd Laci lefeküdt, de különleges dologra lett figyelmes. Hangokat hallott. Ugyanis az anya a konyhában sírt. Lacinak ez nagyon rosszul esett, hiszen tudta, hogy ő miatta, a betegsége miatt pityereg. Aztán másnap reggel fásult, kedvetlen volt a hangulat. Viola úgy tett, mintha semmi nem történt volna. De látta Lacin, hogy nincs minden rendben vele, a betegségét is leszámítva.
– Fura vagy! – mondta az anyja.
– Én? Miért?
– Nem is tudom. Túl csendben vagy.
Majd Viola hamarosan ment az ebédért. Laci már nem tudta ezt a sok gondot magába fojtani. Elhatározta, hogy iszik. Az italboltból hozott pár üveg sört. Mire Viola hazajött, Laci már teljesen részeg lett. Viola tudta, hogy fia ivott.
– Miért ittál? Hiszen gyógyszert szedsz!
– Nem bírom én sem nézni, hogy szenvedsz én miattam!
– Szenvedek? Törődj a magad dolgával!
– Hallottam, hogy tegnap este sírtál!
– Micsoda? Te bolondos kölyök! Sírtam a fenét! Miért nem jöttél oda? Nem viselem a hazugságot!
– Hát ez az, hogy én sem!
– Na elég legyen! – s abbahagyta az evést.
Viola erre rágyújtott. Laci kiment a konyhából. Az anya szörnyen érezte magát, de nem volt ereje bevallani az igazat. Laci olvasni kezdett. Viola meg tévézett. Majd a fiatalember elunta magát a könyvön s a zongorához ült. Viola könnyezett a játékon. Majd közeledett az este. Laci szokás szerint korán elaludt. Viola amikor azt hitte, hogy fia már mélyen alszik, ismét sírt. Ám Laci kiugrott az ágyból s tettén fogta az anyját.
– Hát te miért sírsz?
Az anya elszégyellte magát.
– Én… Csak… Kiborultam kicsit… – mondta.
Laci kényelmetlenül érezte magát, de az anyja még jobban.
– Semmi baj!
S átkarolták egymást.
Majd Laci gondolt egyet s a zongorához ült késő este. Olyan dallamokat csalt elő, hogy ha bárki hallotta vagy látta volna, sírva fakadt volna…

Dinók Zoltán

1981-ben születtem Kecskeméten. Voltam hírlapárus és Könyvkereskedő. Most a vírus miatt itthon ülök és írok. Novelláimat 2009 óta a Partium, a Kapu,
a Várad, a Kláris, Ezredvég, Nappali Menedékhely, a Bécsi Napló, Szózat, Új Nautilus, stb. közölte.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

0 Ft