Bányai TamásAz elmúlt fél évszázadban jelentősen megnőtt a nemzetközi utasforgalom, ami természetesen megnehezítette a vámőrök munkáját. A legtöbb ember persze tisztességes, de még náluk is előfordul, hogy olyasmit tartalmaz a csomagjuk, amire a (s nem feltétlenül a kínai vagy japán) fináncok ferde szemmel tekintenek. Büntetést rájuk is kiszabnak, s néha még örülhetnek, ha ennyivel megússzák. Több gondot okoznak a csempészek, akik tudatosan akarják kijátszani a vámtisztviselők éberségét. Ők azok, akik kábítószert, nagy mennyiségű alkoholt, cigarettát stb. szeretnének átjuttatni a vámon.
Ezek leleményessége nem ismer határt, a legváltozatosabb trükkökkel próbálkoznak, igen gyakran sikerrel. Mindenki olvasott, hallott már ilyenekről különféle történeteket, mint például arról a pasasról, aki a herezacskójában rejtette el a kokaint. Ugyancsak ébernek kellett lennie annak a fináncnak, aki ezt kiszúrta. Nyilván megkapta érte a jutalmát. Ugyanakkor az is lehetséges, hogy a fickót beköpte valamelyik társa, s így a határon már tudták mit és hol kell keresni.
Egy vámőr ismerősöm mesélte még a hatvanas években, hogy néhány bécsi ékszerész azonnal telefonált Hegyeshalomra, amint a nagyobb mennyiségű ékszert vásárló magyar turista kilépett a boltjából. A fináncok jutalékot kaptak, a bécsi ékszerész féláron vásárolhatta vissza cuccait.
A mószerolás (bejelentés, ha valaki már nem értené ezt a kifejezést) nagy divat volt annak idején. Úgyszintén a hatvanas években hajdani sváb származású kollegám feleségével együtt kilátogatott Nyugat-Németországba rokonokhoz. Valahonnan szereztek kétszázötven nyugatnémet márkát, s legfőbb gondjuk volt, hova rejtsék. Hegyeshalomig ezen tanakodtak, egészen addig, míg a finánc meg nem jelent a kupé ajtajában. A hirtelen és szükség szülte ötlettől vezérelve a pénzt az asztalkán heverő Nők Lapjába csúsztatták. S mivel valaki beköpte őket, mindenüket átkutatták, sőt a vécében anyaszült meztelenre le kellett vetközniük a személyes motozás alkalmával. Az esetet szerencsésen megúszták, mert egyetlen vámőrnek sem jutott eszébe, hogy belekukkantson a közismert hetilapba. Barátom tisztességére jellemző, hogy hazatérkezvén, merő hálából, évekre előfizettek a Nők Lapjára.
Aztán akadnak egészen kirívó esetek is, mint az, amiről a napokban olvastam. A grazi repülőtér vámosainak valamiért gyanús lett egy marokkói nő bőröndje. Természetesen átkutatták, s legnagyobb megdöbbenésükre egy műanyag dobozban emberi beleket találtak. Mint kiderült, az arab hölgy azért hozta magával elhunyt férje gondosan becsomagolt beleit, mert Ausztriában szakértőkkel akarta megvizsgáltatni. Feltételezte ugyanis, hogy férjét megmérgezték, s ő csupán meg akart győződni feltételezésének helyességéről.
A nőt, mint az várható volt, hosszú ideig visszatartották, mert a vámőrök teljesen tanácstalanok voltak. Sorra telefonáltak különféle hatóságokhoz, míg végre kiderült, hogy az arab hölgy nem követett el bűncselekményt. Európában egyetlen ország sem tiltja az elhunyt élettárs beleinek szállítását.
A hölgy persze megúszhatta volna az egész hercehurcát, ha kijelenti, hogy a szóbanforgó beleket a sógorához viszi, aki disznót vág és hurkával akarja megtölteni. Mondhatta volna ezt, ám ez – muzulmán lévén – valószínűleg eszébe sem jutott, Náluk a disznó piszkos állat, még akkor is, ha tisztára mossák a beleit. Így aztán órákat várakozhatott, mire kiderítették ártatlanságát.
Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.