Ismét Cádiz

2017-01-04
722 olvasó
Ismét, írom, hiszen harmadszor szálltam partra az andalúz kisvárosban. És most is csak az óvárost jártam végig. Holott Cádiznak 124,000 lakosa van, tehát nem is olyan kicsi. Az új városrészben, ahol a lakosság nagyobb része él, szép új épületek, széles sugárutak találhatók, de engem ezek egyike sem vonzott.

Hanem az óváros, a Casco Antiguo! Imádom a sikátorait. Elképzelem, hogy spanyol hidalgóhoz méltó szerenádot adok a szűk utcákban lakó donnáknak, akik kilépve az erkélyre bánatosan hallgatják dalomat. Hogy mi mindent szórnának a fejemre, az már más kérdés.

Az egyik sikátor.

Cádiz igazán szép emlékeket őriz a múltból. A várost Gadir néven főniciaiak alapították, bár egyes legenda szerint Hercules volt az alapító. Ez annyiból elfogadható, hogy Hercules erős, munkabíró egyéniség volt, akinek számára nem okozhatott gondot egy város alapítása.

Hannibál innen indította ibériai hadjáratait. Később a rómaiak birtokolták a várost. Ennek emlékét még ma is őrzik a római színház maradványai. Ötszáz évig a mórok uralkodtak itt, akiket X. Alfonz kasztilíai király űzött el. (E király kapcsán említésre méltó, hogy feleségének anyja magyar volt, bár magyar nyomokat csak a jóval később érkező turisták hagytak maguk után.)

Bolhapiac

Ismert tény, hogy Kolumbusz Kristóf innen indult második és negyedik útjára az Újvilágba. (Mi is innen indulunk majd tovább Valenciába, valamivel nagyobb és kényelmesebb hajón, mint amilyenen Kolumbusz szelte át az óceánt.) Az általa hozott kincsek alapozták meg Cádiz gazdagságát, amire az angoloknak is fájt a foguk. Először Francis Drake flottája vette birtokba a kikötőt, majd hatvan évvel később Robert Blake admirális tartotta blokád alatt.

S hogy maradjak még egy kicsit a történelemnél, a hajóról leszállva a Plaza de Espanán az első spanyol alkotmány tiszteletére emelt monumentális emlékmű fogadott. Innen indultunk az apró terekkel meg-megszakított szűk utcákon bejárni az óvárost. Első utunk a virágpiacra vezetett, ahol – vasárnap lévén – éppen bolhapiacot rendeztek. Délre már megtelt a tér emberekkel, az árusok legnagyobb örömére. Kinyitottak az éttermek, a kávézók, s egy spanyol donna még szórakoztatott is flamenco táncával. Akit ez nem érdekelt, az egy másik terecskén egy önjelőlt táncos mutatványait bámulhatta. Én inkább kukucskáltam, azaz belestem sok ház apró, színesen csempézett és lenyűgözően szép udvarába. Nekem az jobban tetszett. Sokkal, de sokkal jobban, mint a mi pesti udvarunk.

Flamenco a téren.

Végül a katedrális mellett pihentünk meg egy teraszon, ahol egy korsó sör elfogyasztása közben gyönyörködtünk a neoklasszikus épületben.

Megvallom, szívesen maradtam volna még néhány napot, újra meg újra végigjárni a kanyargós, szűk utcákat, minden egyes alkalommal újabb titkokat fedezve fel. Ugyanakkor megfogadtam, ha még egyszer visszakeveredek ide, megnézem majd Cádiz újabb, modernebb városrészét is. Ki tudja? Talán az is tetszeni fog.

 

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

Bányai Tamás

Budapesten született 1946-ban. Eredeti szakmája betűöntő. Negyven évig élt Amerikában, ahol több mindent kipróbált több-kevesebb sikerrel. Három novelláskötete, két regénye jelent meg. Az ezredforduló után visszaköltözött Budapestre, ahol 2017. április 3-án tragikus hirtelenséggel elhunyt.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

FelFEL