A radikalizálódás réme

2017-08-21
677 olvasó

Nagyon félek, hogy a szomszédomban lakó bácsi egyszer csak fogja magát és radikalizálódik.

Látszólag békésen él a jó öreg, minden reggel lemegy a kutyusával a parkba, megszaratja az ebet, aztán visszaballag a hajlékába, annak rendje és módja szerint. Nincs semmi a viselkedésében, amivel magára vonná a figyelmet, nem öltözik kirívóan – tavasztól őszig ugyanabban a kiülepesedett, okkersárga gatyában mászkál – és nem is tudni róla, hogy haragban van valakivel. De ez nem jelent semmit.

A radikalizálódás olyan métely, ami bármelyikünket megfertőzhet. Mit sem sejtve ballagunk az utcán, és egyszer csak ellenállhatatlan vágyat kezdünk érezni arra, hogy az előttünk haladónak összecsattantsuk a bokáját. Ha idáig jutunk, jobb, ha aggódni kezdünk, mert ez a radikalizálódás előszobája.

És ez ellen a a kórság ellen nincs védekezés! Hiába élünk mintapolgárként, hiába fizetjük a járulékokat és hiába járunk el kéthetente gyónni, jön egy furcsa késztetés és máris úgy nekimegyünk a világnak, mint a pinty. Amikor pedig ez bekövetkezik, isten óvjon meg bennünket önmagunktól. Agyunk elborul, és mire az EU-s jogharmonizáció annyit mondhatna: kötelezettségszegély, már régen koloncos idiótaként tombolunk az utcán, elpusztítva mindent és mindenkit, aki az utunkba kerül.

A tudomány jelenleg is azon dolgozik, hogy megfejtse a rejtély titkát, de hiába, mert radikalizálódás elleni szérum nem létezik. Csak annyit tehetünk, hogy figyeljük a környezetünket, és ha valakin fölfedezzük a bajt, ütemes hangon skandálni kezdjük: nem félünk, nem félünk! Általános vélekedés szerint az a legjobb védekezés, ha az illetőt békén hagyjuk a maga dúlásában és futunk, amerre látunk. A nagy számok törvénye szerint ugyanis annak valószínűsége, hogy minket fog agyonsúlytani a radikalizálódott ipse kése, bárdja, bombája vagy bérelt tehergépjárműve fordítottan arányos az utcán mászkálók számával és a közte meg miköztünk mért légvonalú távolság négyzetével, ami egy százezer főnél nagyobb városban nem egy nagy szám.

De ez engem nem vigasztal, mert a szomszédomban lakó bácsi nyugalma vihar előtti csönd. Lehet, hogy ebben a kiismerhetetlen, lebegős állapotában élete végéig megmarad, de lehet, hogy már holnap előrukkol valamilyen mutatvánnyal. Például amikor elsietek mellette, fogja magát és utánam köszön.  Rágondolni sem merek, mi fog történni ezután.

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

Kipcsák Jakab

(1976., Budapest) Színi kritikusként debütáló, de több műfajban is magabiztosan mozgolódó újságíró, aki az utóbbi időben novellákkal veteti észre magát. Írásai társhonlapunkon, az Irodalmi Élet virtuális hasábjain is fellelhetők. Jelenleg Pitu Guli ösztöndíjjal a Szkopljei Egyetem vendéghallgatójaként a perzsa-ószláv nyelvemlékek irodalmi vetületeit kutatja, és első novelláskötetének anyagán dolgozik, amelynek címe: Dojráni lakodalom.

2 Comments

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

FelFEL