Majoros SándorNagy botrányt kavart a hír, hogy a Lidl áruházlánc Csehországban a görög hetet hirdető szórólapjain Santorini látképéről eltüntette az ortodox templomok keresztjeit. A Lidl egy német cég, úgyhogy ezen az eljáráson cseppet sem lehet csodálkozni. Németország behódolt, megadta magát egy olyan erőnek, amelynek valódi természetéről fogalma sincsen. A híradások szűkös perspektívájából nem láthatjuk, milyen ok-okozati összefüggések állhatnak a riasztó jelenség hátterében, de józan paraszti ésszel elfogadhatatlan, hogy a világ egyik vezető gazdasági hatalma politikailag ennyire tájékozatlan legyen. Talán az is a magyarázatok közé tartozik, hogy a közismert protestáns szorgalom – vagy inkább nevezzük munkamorálnak – nem terjed ki az alantas politikai játszmák föltérképezésének szükségességére. A németek nem akarnak mást, csak dolgozni, épülni, gyarapodni. A Marshall-tervet okosan kihasználva elképesztően rövid idő alatt olyan virágzó gazdaságot teremtettek, amelyre kevés példa akad a történelemben. Németország emiatt már a múlt század hatvanas éveiben is vonzó célpontja volt azoknak, akik a jobb életben reménykednek. Rengeteg jugoszláv és török vendégmunkás kötött ki náluk, most meg – érthető okokból – Afrika valamint Kelet- és Közép-Ázsia gazdasági menekültjeinek Kánaánja lett.
Fontos körülmény viszont, hogy a hajdanvolt gastarbeiterek idővel olyan közösségeket hoztak létre, amelyek kulturális homogenitása, tömbszerű összetartása kizárólag a muszlim népességre jellemző. Az őslakos németek láthatóan óvatosan bánnak ezekkel az archaikus alapokon összetartó, fenyegetettség esetén pedig minden mindegy alapon reagáló idegenekkel. Az egykorvolt Jugoszláviában az albánokat övezte ez a kétes tisztelet, mert mindenki tudta róluk, hogy egy vélt vagy valós inzultus esetén gondolkodás nélkül hasba szúrják a velük szemtelenkedőket. Nem mérlegelnek és nem is gondolkodnak azon, hogy mi lesz a tettük következménye, mert a szokásokon alapuló ősi törvényeik mindent felülírnak.
A németek most ennek a számukra idegen és ismeretlen viselkedésformának a hálójában vergődnek. Egyfelől ott vannak a hangzatos szólamok, hogy nem félnek a terrorizmustól, másfelől ott a hivatalosan közzétett becslés, hogy Nyugat-Európában jelenleg akár 50 000 dzsihádista harcos is rejtőzhet. Egy ekkora hadsereggel pedig már háborút lehet nyerni, mint ahogy azt a törökök meg is tették Mohácsnál.
A németek többsége ezt az aggodalmat elhessegeti magától, és olyan abszurd tettekre sarkallja magát, mint amilyen a Lidl-es intézkedés. A körömszakadtáig tagadott rettegésből fakadó üzenet lényege ugyanis teljesen világos: inkább sértsük meg a keresztényeket, mert ők biztosan nem fognak kést rántani, ha eltüntetjük a vallási jelképeiket, mint hogy ezekkel a vallási jelképekkel tovább hergeljük az amúgy is ellenünk fenekedő muzulmánokat.
Politikai korrektség ide vagy oda, ez már az orwelli rémálmok megvalósulása, hiába hangoztatják ennek éppen az ellenkezőjét befogadáspártiak. Azt ugyanis elfelejtik megmagyarázni, miért toleránsabb az, ha leszedjük a keresztet, mint ha ott hagyjuk, ahol van. Talán az a titok nyitja, hogy a szabadság mennyisége állandó: csak egy adott készlet létezik belőle, amit ha elkezdünk porciózgatni, vagy ide-oda tologatni, mindig kiderül, hogy amit valahol, valakinek átpasszoltunk, azt másvalakitől elvettük.
Nem ártana, ha a németek elgondolkodnának ezen a matematikai képleten, mert különben az a csúfság esik nekik, hogy a nagy tolerancia jegyében egy szemernyi szabadságuk sem marad.
Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.