A Regénytár bűvös boltja
Érdekes és izgalmas olvasmányok minden mennyiségben

Mininovella-pályázat eredményhirdetés

A jelek egyértelműen arra mutatnak, hogy vérmes reményekkel útjára bocsátott tízmásodperces-novella pályázatunkból kifogyott az üzemanyag. Mint egy sokkal többre hivatott, ám benzin nélkül maradt versenyautó a sivatagban, jelenleg elhagyatottan rostokol jelenkori irodalmunk képzeletbeli útpadkáján. A szerviz messze van, a vontatás pedig drága, ezért fájó szívvel, de lemondunk róla.

Mindazonáltal tény, hogy elértünk vele bizonyos eredményeket: kaptunk néhány kifejezetten érdekes pályaművet, de a halódó, válságokkal terhelt jelenkori prózairodalmat nem sikerült megváltanunk, amit csalódás.

A kiírás úgy szólt, hogy a legjobbaknak 5000-5000 talentumot írunk jóvá a számláján, a végső győztesnek pedig lehetővé tesszük, hogy a talentumkeretéből 10000-et átváltson forintra (1 forint jelenleg 1 talentumot ér). De nem szeretnénk az önkényes döntéshozatal ősbűnébe esni, ezért úgy döntöttük, a végső győztest közönségszavazással fogjuk kiválasztani. Aki mától szeptember 1-ig a legtöbb szavazatot gyűjti be, 10000 forinttal fog gazdagodni.

A pályamunkákat itt olvasgathatják, a szavazómodul pedig lentebb vagy a nyitó oldalunk jobb alsó harmadában található. Egy IP-címről heti egy alkalommal küldhető be szavazat.

A szavómodul szabálytalan használata miatt a szavazást 2018. augusztus 24-én leállítottuk, a 10 000 forintos díjat az addig két legtöbb szavazatot begyűjtő pályázó között megfeleztük.

 

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More