A jelek egyértelműen arra mutatnak, hogy vérmes reményekkel útjára bocsátott tízmásodperces-novella pályázatunkból kifogyott az üzemanyag. Mint egy sokkal többre hivatott, ám benzin nélkül maradt versenyautó a sivatagban, jelenleg elhagyatottan rostokol jelenkori irodalmunk képzeletbeli útpadkáján. A szerviz messze van, a vontatás pedig drága, ezért fájó szívvel, de lemondunk róla.
Mindazonáltal tény, hogy elértünk vele bizonyos eredményeket: kaptunk néhány kifejezetten érdekes pályaművet, de a halódó, válságokkal terhelt jelenkori prózairodalmat nem sikerült megváltanunk, amit csalódás.
A kiírás úgy szólt, hogy a legjobbaknak 5000-5000 talentumot írunk jóvá a számláján, a végső győztesnek pedig lehetővé tesszük, hogy a talentumkeretéből 10000-et átváltson forintra (1 forint jelenleg 1 talentumot ér). De nem szeretnénk az önkényes döntéshozatal ősbűnébe esni, ezért úgy döntöttük, a végső győztest közönségszavazással fogjuk kiválasztani. Aki mától szeptember 1-ig a legtöbb szavazatot gyűjti be, 10000 forinttal fog gazdagodni.
A pályamunkákat itt olvasgathatják, a szavazómodul pedig lentebb vagy a nyitó oldalunk jobb alsó harmadában található. Egy IP-címről heti egy alkalommal küldhető be szavazat.
A szavómodul szabálytalan használata miatt a szavazást 2018. augusztus 24-én leállítottuk, a 10 000 forintos díjat az addig két legtöbb szavazatot begyűjtő pályázó között megfeleztük.
Úgy döntöttük, a 10 000 forintos első díjatt dodo és riverina között megfelezzük. Kérjük az érintetteket, hogy kapcsolatfelvétel ügyében jelentkezzenek a re*******@gm***.com -ra.
KÖZLEMÉNY: megvizsgáltuk Okoska néven hozzászóló látogatónk jelzését, és megállapítottuk, hogy az igaz. A szavazatgyártást ezennel leállítottuk. A díj sorsáról később döntünk.
Riverinra szavazok.
Máris összehívtuk az opreatív bizottságot, hogy megoldást hozzon az ügyre.
Szeretem a fair playt, ez most nagyon nem az.
Szerintem mindenki érti, mire gondolok. Bizonyára vagyunk jó néhányan, akik adott esetben mozgósíthatjuk minden kapcsolatunkat egy jó ügy érdekében…
Mind a négy írónak szívből gratulálok, s egyben remélem, hogy az összes tanítványunk, barátunk, olvasónk, szomszédunk, stb. elolvasta mind a négy novellát, mielőtt szavazott, s tette ezt teljes őszinteséggel, mert szerinte az a novella a négy közül a legjobb, amire ő is tette a voksát.
Okoska! Bizony, így van.
PE.
Megnézzük a logfáljokat, hogy milyen IP-címről hány voks érkezett. Kösz az infót.
Erre nem is gondoltunk. 🙁 Mihamarabb meg foguk vizsgálni a jelenséget.
Csak jelzem a szerkesztőségnek, hogy a szavazási gépet egy trükkel át lehet verni: ki kell törölni a sütiket és rögtön uj szavazat adható. Én így nyomtam le 6-ot egymás után (nem mondom meg hogy kire!!!) hahaha!
Szavaztunk mi is tanár úr!
Riverina
Riverina
Riverina
Magdi
Riverina!!!!!
Riverina
Szólok a facén a többieknek is!
Természetesen a Tanár úr.
Vivát és hajrá tanár úr!
Éljen a Tanár úr! Jövünk!
Riverina
Riverina
Riverina
Riverina..hajrá 🙂
Riverina !!!Jó szívvel szavazok !!!