///

Tragikus történések a medvefarmon

19 olvasó

Mokánovics hatodik éve dolgozott a kísérleti jelleggel létrehozott medvefarmon, ahol másfél hektáron közel hétszáz kifejlett barnamedvét tenyésztettek, java részüket exportra. Mokánovics nagyon meg volt elégedve ezzel a munkával. Napjában kétszer telepakolta a kétkerekű taligát medvetakarmánnyal, betolta az etetőhelyre, majd gondosan szétlapátolta azon a felületen, ahol a medvék táncoltak. Ez is a program része volt: az etetőhely környékén száz wattos hangszórókból finom muzsika szólt, hogy a medvék ösztönösen átvegyék és a génjeik közé raktározzák a muzsika szeretetét. A kísérlet bevált, mert egy idő múlva a medvék ösztönösen táncra perdültek, ha enni kaptak, és ez azért volt jó, mert a tánctudás növelte az export értéküket – gondoljunk csak a medvetáncoltató iparra.

Szóval Mokánovics itt dolgozott ezen az isten háta mögötti telepen, egyetlen váltótársával Ferblerrel, aki vele ellentétben egy izgága, elégedetlenkedő alak volt. Az alatt a néhány perc alatt, amíg a váltást lebonyolították, mindig kihozta a sodrából Mokánovicsot, mert leadott egy gyors monológot arról, milyen igazságtalan a világ, és bizony jobban tennék, ha föllázadnának és ráengednék a medvéket a völgyben lustán terpeszkedő városra.

Mokánovics nem állt össze vele vitatkozni, inkább bement a szolgálati bódéba, és elővette a tegnapi újságba csomagolt elemózsiáját, amit a szép, fiatal felesége készített neki. Alig fél éve voltak házasok, és mint minden újsütetű férj, Mokánovics is tartott attól, hogy a felesége nem teljesen őszinte hozzá. Mindezt tetézte a szomszédság és ismerőseinek sanda irigykedése, mivel Mokánovics nem volt egy férfiszépség, ráadásul közelebb tartózkodott a hatvanhoz, mint az ötvenhez, miközben az asszonyka még a harmincat sem érte el. Nagy talány volt, miért ment mégis hozzá ehhez a medveőrhöz, aki a szakmájában eltöltött évek során maga is teljesen megmedvésedett.

Ott fönt, a dús erdőkkel benőtt hegyoldalak között mindez még nyugtalanítóbbnak tűnt, mint lent a városban, ahol az ember figyelmét ugye, eltereli a közlekedés lármája. Az esti etetésig Mokánovicsnak gyakorlatilag nem volt semmi tennivalója, ezért az ablakba könyökölve nézte hogy tesznek vesznek a medvék. Az már régebben föltűnt neki, hogy nem valami rendszerető állatok, de ellenvetés nélkül megették azt a förtelmet, amit takarmány gyanánt elébük zúdítottak. Ezt egyszer Mokánovics is megkóstolta, ám annak dacára, hogy csak egy falatot nyelt le belőle, három napig ment tőle a hasa. Hiába, medvének születni kell.

Mokánovics azon is eltűnődött, mi lesz majd ezeknek a jámbor jószágoknak a sorsa, ha elérik az exportérettséget. Némelyikükből cirkuszi mutatványos válik, némelyikükből vezérigazgató, attól függően mit porcióz ki számukra az élet. Elmennek mind, a helyükre pedig újak jönnek, csakúgy, mint a katonaságnál. Az újak eleinte fülüket behúzva sunyítanak, és könnybe lábadt szemmel nézegetik a kerítésen túli világot, de aztán hozzászoknak a környezethez és éppen olyan alamuszi, lusta dögök lesznek, mint ezek a kivénhedt obsitosok itt, előtte.

Azon a napon, amikor a tragédia bekövetkezett, Mokánovics ugyanezen forgatókönyv szerint múlatta az időt – leszámítva azt a rövid epizódot, amikor hátrament a málnásba, hogy az ott létrehozott sufniban megkeverje a cefrét, amit az elcsórt medvetápból hozott létre –, ám amikor visszatért, és becsukta maga után a farm rozsdás vaskapuját, a zsanér csikorgásában mintha fölfedezte volna a sors muzsikáját. Mokánovics megborzongott, és ezzel a rossz érzéssel ment be a raktárba, hogy leemelje a halom tetejéről a soron következő tápos zsákot, és a tartalmát belezúdítsa a keverőgép garatjába. Az alapanyaghoz még vagy tizenkét összetevőt kellett hozzáadnia, közöttük vitaminokat és nemi vágy csökkentőket is, de az utóbbiból csak keveset, tekintettel az erős hatására. Mégis úgy tűnt, a nemi vágy csökkentőből valahogy nincs meg a kellő mennyiség.

Mokánovics elővette a mobilját, és sietve kiszámolta az adagolást. Az jött ki, hogy a nemi vágy csökkentőből dupla annyi fogyott, mint amennyinek kellett volna. Csak ő és Ferbler fért hozzá a szerhez. Addig tűnődött, tépelődött, amíg véletlenül bele nem szagolt a dobozba. Ezt eddig sosem tette meg, de most mintha villám vágott volna belé: az illat annyira, de annyira ismerős volt, hogy az már maga volt az őrület: ez a szag, ez az émelyítően fanyar, erősen keleti fűszerekre hajazó illat az ő elemózsiás dobozára emlékeztette!

A felesége minden áldott nap saját kezűleg készítette el neki az abrakot, aztán gondosan becsomagolta, majd egy szerelmes homlokcsók után a táskájába süllyesztve útjára bocsátotta. Mokánovics eztán végigbiciklizett a főutcán, nem nézve se jobbra se balra, pedig tudta, hogy a szomszédok meg az ismerősök a függönyök mögül lesik minden mozdulatát. Csak egy kölyök, az utca végén lakó Tollasék legidősebb fia volt vele egyértelműen és nyíltan ellenséges. Ez a suhanc rendszeresen megdobálta őt lószarral, szemlátomást provokálva, hogy a biciklijéről leugorva utána eredjen.

Mokánovics a medvéktől ellesett nyugalommal érkezett meg a farmra, ahol a váltás után elfogyasztotta a reggelijét, majd várta az estét, az etetést. Közben nem gyötörték sem a magányból adódó gerjedelmek, sem az ebből adódóan eltorzult nemi vágyak. Mindez most azért tűnt különösnek, mert Ferbler köztudottan kokettált a csinosabb medvelányokkal. Némelyiket föl is öltöztette és némi nyalánkságért cserébe rávette, hogy shotát táncoljon neki a tápos sufniban. Lehet, hogy más is történt ott, abban a csöndes zugban, de Mokánovics úgy volt vele, hogy: ne szólj szám, nem fáj fejem.

Ám amikor a vágycsökkentő szer hiányát fölfedezte, új megvilágításba került minden. Rosszat sejtve pacsmagolta össze a napi menüt, és taligázta be az etetőhelyre, ahol a legénység már a szokásos rend szerint gyülekezett. Mokánovics megragadta a lapátot, de mielőtt még belemárthatta volna a porhanyós anyagba, egy nagydarab lószar csattant a tarkóján. Megfordult és a Tollas kölköt pillantotta meg a kerítésnél. Már vagy fél éve próbálom megállítani, hogy megmondjam: amíg maga a medvéket tutujgatja, addig a Ferbler otthon töcsköli a maga feleségét, mondta a kölyök, aztán sarkon fordult és elillant.

Mokánovics a hely szelleméhez illő módon, megdermedve állt a bizonyossággá érlelődött sejtések rengetegében. Lassan, szertartásosan letette a lapátot, aztán odaballagott a rácskapuhoz és a láncot levéve sarkig kinyitotta. Megérett az idő a forradalomra, motyogta, majd az értetlenkedve pislogó medvékhez fordulva felkiáltott: tessék barátaim, szabad a bálterem, menjetek és táncoljatok! Aztán a völgyben pöffeszkedő városra mutatott.

Azt hogy pontosan mit történt eztán, többen, többféleképpen emlegetik: egyesek szerint a medvék áradata valósággal végigzúdult a városon, és minden ennivalót, nyalánkságok fölemésztett, mások szerint ez csak egy fékezhetetlen happening volt, sok vérpezsdítő shotával és lassúzással. Minden csak nézőpont kérdése.

 

Tóth Cakan

(1991., Budapest) Többféle prózai műfajban, de kizárólag internetes portálokon publikál, különféle álneveken. Anyakönyvezett nevét először honlapunkon használta, elsősorban az Irodalmi Élet főszerkesztője, Benői Sztipán biztatására. Meggyőződéssel vallja, hogy a nyomtatott irodalom ideje leáldozóban van, mert könyvet már alig olvas valaki. Ezért a netes irodalomnak rövidnek, humorosnak és lényegretörőnek kell lennie.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

0 Ft