Tragikus történések a medvefarmon

Tragikus történések a medvefarmon

Mokánovics hatodik éve dolgozott a kísérleti jelleggel létrehozott medvefarmon, ahol másfél hektáron közel hétszáz kifejlett barnamedvét tenyésztettek, java részüket exportra. Mokánovics nagyon meg volt elégedve ezzel a munkával. Napjában kétszer telepakolta a kétkerekű taligát medvetakarmánnyal, betolta az etetőhelyre, majd gondosan szétlapátolta azon a felületen, ahol a medvék táncoltak. Ez is a program része volt: az etetőhely környékén száz wattos hangszórókból finom muzsika szólt, hogy a medvék ösztönösen átvegyék és a génjeik közé raktározzák a muzsika szeretetét. A kísérlet bevált, mert egy idő múlva a medvék ösztönösen táncra perdültek, ha enni kaptak, és ez azért volt jó, mert a tánctudás növelte az export értéküket – gondoljunk csak a medvetáncoltató iparra.

Szóval Mokánovics itt dolgozott ezen az isten háta mögötti telepen, egyetlen váltótársával Ferblerrel, aki vele ellentétben egy izgága, elégedetlenkedő alak volt. Az alatt a néhány perc alatt, amíg a váltást lebonyolították, mindig kihozta a sodrából Mokánovicsot, mert leadott egy gyors monológot arról, milyen igazságtalan a világ, és bizony jobban tennék, ha föllázadnának és ráengednék a medvéket a völgyben lustán terpeszkedő városra.

Mokánovics nem állt össze vele vitatkozni, inkább bement a szolgálati bódéba, és elővette a tegnapi újságba csomagolt elemózsiáját, amit a szép, fiatal felesége készített neki. Alig fél éve voltak házasok, és mint minden újsütetű férj, Mokánovics is tartott attól, hogy a felesége nem teljesen őszinte hozzá. Mindezt tetézte a szomszédság és ismerőseinek sanda irigykedése, mivel Mokánovics nem volt egy férfiszépség, ráadásul közelebb tartózkodott a hatvanhoz, mint az ötvenhez, miközben az asszonyka még a harmincat sem érte el. Nagy talány volt, miért ment mégis hozzá ehhez a medveőrhöz, aki a szakmájában eltöltött évek során maga is teljesen megmedvésedett.

Ott fönt, a dús erdőkkel benőtt hegyoldalak között mindez még nyugtalanítóbbnak tűnt, mint lent a városban, ahol az ember figyelmét ugye, eltereli a közlekedés lármája. Az esti etetésig Mokánovicsnak gyakorlatilag nem volt semmi tennivalója, ezért az ablakba könyökölve nézte hogy tesznek vesznek a medvék. Az már régebben föltűnt neki, hogy nem valami rendszerető állatok, de ellenvetés nélkül megették azt a förtelmet, amit takarmány gyanánt elébük zúdítottak. Ezt egyszer Mokánovics is megkóstolta, ám annak dacára, hogy csak egy falatot nyelt le belőle, három napig ment tőle a hasa. Hiába, medvének születni kell.

Mokánovics azon is eltűnődött, mi lesz majd ezeknek a jámbor jószágoknak a sorsa, ha elérik az exportérettséget. Némelyikükből cirkuszi mutatványos válik, némelyikükből vezérigazgató, attól függően mit porcióz ki számukra az élet. Elmennek mind, a helyükre pedig újak jönnek, csakúgy, mint a katonaságnál. Az újak eleinte fülüket behúzva sunyítanak, és könnybe lábadt szemmel nézegetik a kerítésen túli világot, de aztán hozzászoknak a környezethez és éppen olyan alamuszi, lusta dögök lesznek, mint ezek a kivénhedt obsitosok itt, előtte.

Azon a napon, amikor a tragédia bekövetkezett, Mokánovics ugyanezen forgatókönyv szerint múlatta az időt – leszámítva azt a rövid epizódot, amikor hátrament a málnásba, hogy az ott létrehozott sufniban megkeverje a cefrét, amit az elcsórt medvetápból hozott létre –, ám amikor visszatért, és becsukta maga után a farm rozsdás vaskapuját, a zsanér csikorgásában mintha fölfedezte volna a sors muzsikáját. Mokánovics megborzongott, és ezzel a rossz érzéssel ment be a raktárba, hogy leemelje a halom tetejéről a soron következő tápos zsákot, és a tartalmát belezúdítsa a keverőgép garatjába. Az alapanyaghoz még vagy tizenkét összetevőt kellett hozzáadnia, közöttük vitaminokat és nemi vágy csökkentőket is, de az utóbbiból csak keveset, tekintettel az erős hatására. Mégis úgy tűnt, a nemi vágy csökkentőből valahogy nincs meg a kellő mennyiség.

Mokánovics elővette a mobilját, és sietve kiszámolta az adagolást. Az jött ki, hogy a nemi vágy csökkentőből dupla annyi fogyott, mint amennyinek kellett volna. Csak ő és Ferbler fért hozzá a szerhez. Addig tűnődött, tépelődött, amíg véletlenül bele nem szagolt a dobozba. Ezt eddig sosem tette meg, de most mintha villám vágott volna belé: az illat annyira, de annyira ismerős volt, hogy az már maga volt az őrület: ez a szag, ez az émelyítően fanyar, erősen keleti fűszerekre hajazó illat az ő elemózsiás dobozára emlékeztette!

A felesége minden áldott nap saját kezűleg készítette el neki az abrakot, aztán gondosan becsomagolta, majd egy szerelmes homlokcsók után a táskájába süllyesztve útjára bocsátotta. Mokánovics eztán végigbiciklizett a főutcán, nem nézve se jobbra se balra, pedig tudta, hogy a szomszédok meg az ismerősök a függönyök mögül lesik minden mozdulatát. Csak egy kölyök, az utca végén lakó Tollasék legidősebb fia volt vele egyértelműen és nyíltan ellenséges. Ez a suhanc rendszeresen megdobálta őt lószarral, szemlátomást provokálva, hogy a biciklijéről leugorva utána eredjen.

Mokánovics a medvéktől ellesett nyugalommal érkezett meg a farmra, ahol a váltás után elfogyasztotta a reggelijét, majd várta az estét, az etetést. Közben nem gyötörték sem a magányból adódó gerjedelmek, sem az ebből adódóan eltorzult nemi vágyak. Mindez most azért tűnt különösnek, mert Ferbler köztudottan kokettált a csinosabb medvelányokkal. Némelyiket föl is öltöztette és némi nyalánkságért cserébe rávette, hogy shotát táncoljon neki a tápos sufniban. Lehet, hogy más is történt ott, abban a csöndes zugban, de Mokánovics úgy volt vele, hogy: ne szólj szám, nem fáj fejem.

Ám amikor a vágycsökkentő szer hiányát fölfedezte, új megvilágításba került minden. Rosszat sejtve pacsmagolta össze a napi menüt, és taligázta be az etetőhelyre, ahol a legénység már a szokásos rend szerint gyülekezett. Mokánovics megragadta a lapátot, de mielőtt még belemárthatta volna a porhanyós anyagba, egy nagydarab lószar csattant a tarkóján. Megfordult és a Tollas kölköt pillantotta meg a kerítésnél. Már vagy fél éve próbálom megállítani, hogy megmondjam: amíg maga a medvéket tutujgatja, addig a Ferbler otthon töcsköli a maga feleségét, mondta a kölyök, aztán sarkon fordult és elillant.

Mokánovics a hely szelleméhez illő módon, megdermedve állt a bizonyossággá érlelődött sejtések rengetegében. Lassan, szertartásosan letette a lapátot, aztán odaballagott a rácskapuhoz és a láncot levéve sarkig kinyitotta. Megérett az idő a forradalomra, motyogta, majd az értetlenkedve pislogó medvékhez fordulva felkiáltott: tessék barátaim, szabad a bálterem, menjetek és táncoljatok! Aztán a völgyben pöffeszkedő városra mutatott.

Azt hogy pontosan mit történt eztán, többen, többféleképpen emlegetik: egyesek szerint a medvék áradata valósággal végigzúdult a városon, és minden ennivalót, nyalánkságok fölemésztett, mások szerint ez csak egy fékezhetetlen happening volt, sok vérpezsdítő shotával és lassúzással. Minden csak nézőpont kérdése.

 

Szóljon hozzá