Peremen

Peremen

Lábát lógatva nézett le az ébredező városra. A villamos álmosan zötyögve vitte az első munkába indulókat, a buszsofőrök a második kávéjukat itták a következő kör előtt, egy hajnali kutyasétáltató épp a csikkét taposta el a kedvencek által összeszart járdaszélen. Az erejét játékosan próbálgató szellő bele-belekapott a szanaszét szórt újságpapírokba, amiket egy önkéntes utcaseprő hajkurászott vajmi kevés sikerrel. A szomszéd házban elkezdődött a ki-bejárkálás. Munkások cipeltek vödröket, létrákat, festéket, pemzliket, meg minden kacatot, ami a lelakott lépcsőház felújításához kellett. Monoton zsongásként hallatszottak fel a zajok – beszélgetés, nevetgélés, néha egy-egy káromkodás – foszlányai.
Mint királynő a birodalmát, úgy szemlélte az álomból ocsúdó utcákat.

A hajnal első sugara a konyhában érte. Órák óta fent volt, és csak feküdt az ágyban a falióra csendes percegését figyelve, miközben próbálta kitalálni, merre járnak a mutatók. Abban a szerencsében részesült, hogy érzékei ennyit voltak hajlandóak a külvilágból elméjébe beereszteni. Amikor már fájt a háta a mozdulatlan fekvéstől, lassan kikászálódott a paplan alól és néhány percig az ágy szélén üldögélt. Megszokott mozdulattal simította el homlokába hulló, ősz szálakkal tarkított homokszőke haját, és könyökét a térdén megtámasztva sóhajtott egy nagyot. Felállt, bokáját ropogtatta, és lassan kivánszorgott a konyhába. Innen nézett farkasszemet az új nap kezdetét jelző tolakodó napsugárral. „Akkor ma buli!”- gondolta mosolyogva.
Nehezen vergődött fel a tetőre. A létra aljában a lakók mindenféle dobozokat, használaton kívüli virágcserepeket halmoztak fel, és hát mitagadás, nem az a ruganyos csirke már…

Ujjai szinte rádermedtek az utolsó fokokra, és ezután még várta a küzdelem a felfelé nyíló vasajtóval is. Minden erejét össze kellett szednie ahhoz, hogy megmozdítsa. Mikor volt ez utoljára felnyitva? Percekig egyensúlyozott merev talpú fapapucsában a felső létrafokokon, míg hajlott háttal, a csapóajtóval viaskodott. Közben halkan káromkodott, mert a hálóinge háromszor tekeredett sovány testére, és ez is csak nehezítette amúgy sem egyszerű dolgát. Végre, nagy nehézségek árán megmozdította a súlyos ajtót, sikerült kiemelnie és remegő kézzel kitolnia. Aztán fél fenékkel kiült a szurokpapíros-kavicsos tetőre.   A peremre.

Szédült. Piszkosul. Még a hokedlit is félve mászta meg, amikor a függönyt cserélte le a szobában. A mostani szédülés azonban inkább hasonlított valami vurstli béli, körhintán érzett emlék-szédelgésre, mint arra a kellemetlen érzésre, ami a stokin mindig elkapta.

Ült a szélben, és mosolyogva figyelte a lent gyülekezőket. Egyre többen álltak meg a lépcsőháznál, és bámultak fel a tető széléről lefelé nézegető nőre.”Be vagytok tojva, mi?” – mosolygott magában.

Hamarosan nagy vijjogással megjelent egy mentőautó, aztán egy tűzoltókocsi is a hosszú létrájával. Szétpakoltak. Egy tűzoltó elindult az időközben felállított létrán, egy másik a lépcsőházban vágtázott felfelé. Szőke, bögyös pszichiáter igyekezett lépést tartani vele. „Jaj, csak le ne ugorjon!” – fohászkodott, az irdatlan mennyiségű adminisztrációra gondolva.

Lihegve értek a tetőre. Erőteljes szuszogással álltak meg, és óvatosan közelítettek a mozdulatlanul ülő nő felé.

A pszichiáter gondolatban fellapozta az ilyen esetekre tartogatott szöveget. Bele is kezdett, de a nő a tető széléről lehurrogta. „Harminc év múlva maga fog itt ülni” – mondta szinte fenyegetően. Aztán felnevetett. Mosolyogva üdvözölte a létrán érkező tűzoltót, lassan hátratolatott a fenekén csúszva, majd felállt. „Vége a cirkusznak.” – jelentette be úgy, mintha az időjárásra tett volna megjegyzést. A három ember megrökönyödve bámult rá, ahogy a hálóingét porolgatta. „Mit néznek? Maguk még nem érezték, hogy milyen jó lenne, ha valaki foglalkozna magukkal?” A kérdezettek hallgatását nyugtázva bólintott.

Elindult a csapóajtó felé, és a kemény talpú fapapucsban röhögcsélve egyensúlyozott lefelé a vaslétrán.

 

6 Megjegyzés ehhez a témához: "Peremen"

  1. Avatar
    Névtelen   2019-07-03 at 16:27

    Remek írás! Mesteri!

    Válasz
  2. Avatar
    Maresz   2019-06-12 at 12:51

    Nem is rossz, ki kéne próbálni…:)

    Válasz
    • Avatar
      nevesincs   2019-06-12 at 13:06

      Drága buli lenne 😀 …és a vége valahol a vigyorgóban, csini muszájkabátkában… 😉 😀

      Válasz
  3. Avatar
    Maresz   2019-06-12 at 12:50

    Nem is rossz, ki kéne próbálni…:D

    Válasz
  4. Avatar
    Haranth Erzsébet   2019-06-12 at 07:08

    👍☺

    Válasz
  5. Avatar
    Névtelen   2019-06-12 at 07:06

    Morbid buli, de ezt az _élet írja_, sajnos…
    Éreztem, hogy nem fordul tragédiába, de az a dráma benne, hogy a magány szorongató fájdalma miként képes ilyen figyelemfelkeltő _praktikára_.😯

    Válasz

Szóljon hozzá