Al Capone kalapja

Alphonse Caponét Brooklynban ismertem meg, még 1906-ban. Ugyanabba az iskolába jártam, mint ő, sorsszerű találkozásunk így elkerülhetetlenné vált.

Alphonse egy alkalommal alaposan megverte az iskola egyik tanárát, majd ezek után az igazgató Alphonse-t. Al természetesen nem hagyhatta ezt ennyiben, ezért alaposan ellátta az igazgató baját, majd kártérítés, valamint beilleszkedési támogatás gyanánt 500 dollárt csikart ki belőle, havi rendszerességgel. Mint azt később megtudtam, az említett tanárt az incidens hatására az iskolaigazgató rendszeresen verni kezdte.

Azon kevés emberek közé tartoztam, akiknek Al Capone megengedte, hogy Alphonse-nak szólítsák, ráadásul jelenlétében almát egyenek.

Valamikor 1908-ban sikerült visszaszereznem Capone tízóraiját, amivel rögtön kivívtam őszinte bizalmát és elismerését. Valójában nem volt kimondottan nehéz dolgom, ugyanis én loptam el azt. Mivel a készítmény tele volt paradicsommal, oregánóval, szóval olyan digós valamikkel, amiket kimondottan utálok, így rögtön vissza is adtam neki. Természetesen azt hazudtam, Eddy Parker volt a tettes és nagyon szívesen segítek, ha Al szeretné ezért a szemérmetlen aljasságáért megverni őt. Alphonse megköszönte ezt, de kijelentette, az is megtisztelő lenne számára, ha csak végig nézném a büntetésvégrehajtást. Alphonse tökéletes munkát végzett Eddy testén, aki meg volt győződve arról, csupán azért verik pépesre, mivel ellopta Georgie Smith meggypiros sapkáját.

A lány később köszönetet is mondott ezért Alphonse-nak, aki persze nem tudta mire vélni a dolgot. A sapka sajnos nem került elő – Eddy állítólag többször is eladta azt a saját anyjának –, de Georgie ennek ellenére is élete végéig hálás volt Caponénak. A nő később meg volt győződve arról, hogy a szövetségiek ártatlanul vádolták meg Caponét adócsalással. Georgie mindezt azzal indokolta, véleménye szerint az adóhatóság titokban az államnak dolgozik. Ebben kétségtelenül lehetett is némi igazság.

Miután az említett tanárát az igazgató közreműködésével rendszeresen verni kezdte, Capone tanácsomra otthagyta az iskolát.

– Néztelek, Alphonse. Megmondom őszintén, ez verés dolog nagyon megy neked. Rég láttam már ilyen szép, alapos, minden részletre kiterjedő munkát. A tanár úr ráadásul életben is maradt. Rendkívül tehetséges vagy. Úgy vélem, a későbbiekben mindenképpen ezzel kellene foglalkoznod.

– Köszönöm, Ben. Rendes tőled, hogy ezt mondod. Éppen azon gondolkodtam, vajon ebből meg lehetne-e élni?

– Minden azon múlik, Alphonse, vajon ki tudod-e választani a megfelelő embereket és meg tudod-e győzni őket arról, alaposan kimunkált verésüket bármikor képes vagy megismételni. Ezzel a módszerrel az illetők zsarolását jóval hatékonyabbá tudod tenni, mivel mindjárt az elején rájönnek arra, hogy neked legfőképpen nem a szájad jár. Tudod, az amerikaiak többsége igencsak megszokta a kényelmet, már nem élvezik annyira a fizikai erőszakot, mint régebben. Tombstone véleményem szerint már a múlté, még maga Wyatt Earp is belevetette magát az üzleti életbe. Neked is tovább kellene lépned. Ha úgy gondolod, bemutatlak két barátomnak. Frankie Yale és Charlie Luciano nagyon értenek az ilyesmihez.

Charlie később Lucky Lucianóként vált ismertté, miután állítólag túlélt egy olyan verést, ami általában halálos szokott lenni. Charlie hidegvérére jellemző, hogy több new-yorki bukmékernél nagy értékű fogadásokat kötött arra az esetre, ha a látszat ellenére életben maradna. Látván Charlie kimondottan amorf állapotát, nem sok esély mutatkozott erre, ezért Luciano később rengeteg pénzt legombolt róluk.

Alphonse akkoriban több helyen is szerencsét próbált. Úgy emlékszem dolgozott valami tekepályán, bolti eladóként, könyvkötőként, csaposként. Azért választott ilyen változatos munkahelyeket, hogy tökéletesítse képességeit a különböző társadalmi osztályokhoz tartozó emberek megverésével, zsarolásával kapcsolatosan. Két hetet még egy elit golf klubban is dolgozott, ahol sűrűn megfordultak New York akkori hírességei. Alphonse itt rendkívül hasznos tapasztalatokat szerzett, melynek következtében a klubot Capone távozása után fel is kellett számolni. Al verejtékes munkával megszerzett tapasztalatai birtokában pontosan tudta azt, kit, hol és mennyire kell megütni ahhoz, hogy meggyőzze az illetőt, az elfogadja érveit, illetve életvezetési tanácsait, végül fizessen is ezekért.

Alphonse feleségével, Mae-val 1919-ben Amityville-be költözött. Caponéval ellentétben én békés, polgári foglalkozást választottam. Visszahúzódó, magába forduló bérgyilkosként a magam ura lehettem, elég jól is kerestem. Ügyfeleim tudták, tökéletesen megbízható vagyok, ráadásul soha nem használok fegyvert, csupán ételt.

Rendkívül jó kapcsolatokat építettem ki New York éttermeivel, kifőzdéivel, mindenféle ételárusaival. A Triádok révén tekintélyes befolyásra tettem szert a kínai éttermekben.

Gyakorlatilag New York összes jelentősebb szakácsa a lekötelezettem volt, így ételallergia segítségével bárkit feltűnés nélkül el tudtam tenni láb alól. Legszívesebben a kínaiakkal dolgoztattam. Ügyfeleimnek megadtam egy étterem címét, majd egy adott időpontra asztalt foglaltattam számukra, melyre ők meghívták a célszemélyt. A pontos munka érdekében mindig megkértem a megrendelőt, kiszemelt áldozatát beszélje rá arra, vacsora közben viseljen „Happy Birthday” feliratú papírsüveget, valamint tekerjen nyaka köré színes szerpentint. Gondosan előkészített, diszkrét módszerem miatt munkámra soha nem lehetett panasz.

1919-ben sajnos figyelmetlenségből elkövettem egy súlyos adminisztrációs hibát, melynek következtében Frankie „Raccoon” Salvatore és Frankie „Badger” Salvatore több órán keresztül ültek egymással szemben egy kínai étteremben. Mindkettejük fején mókás, kúp alakú papírsapka volt, vállukat pedig sárga színű szerpentin díszítette. Sokáig gyanúsan méregették egymást, de sajnos nem ettek semmit, ezért nekem sürgősen el kellett hagynom New Yorkot.

Találkozót beszéltem meg Caponéval, mivel úgy hallottam ő is valami zűrbe keveredett. Úgy emlékszem, egy szimpla gyilkossági perről volt szó. Alphonse kijelentette, minden rendben, ő már beszélt John Torrióval, aki elintézte számára, hogy Chicagóban dolgozhasson. Nagyon örült neki, hogy velük tartok és megígérte, mindent megtesz annak érdekében, hogy Torrio megismertesse velem a chicagói vendéglátóipart.

Mikor utazásunk előtt újra találkoztunk, Capone barátságosan üdvözölt:

– Hello, Ben. Örülök, hogy látlak. És persze, jó étvágyat!

– Hello, Alphonse. Én is, örülök, hogy értékeled a munkámat.

– Figyelj, Ben. Chicagóban hatalmas terveim vannak. Teljesen megreformálom a bűnözést. Átállunk az ipari termelésre. Nem szeretnél nekünk dolgozni? Nagyon örülnék neki.

– Köszönöm, Alphonse, de jobban szeretem a nyugodt, csendes életet. Ismersz engem. Meglehetősen konzervatív vagyok. Megmaradok az eredeti hivatásomnál. Ha szükséged lesz rám, mindig megtalálsz. Mivel régi barátom vagy, neked csak az anyagköltséget kell kifizetned. Éttermi számlák, plusz némi tisztes borravaló.

Beszélgetésünk közben Capone egy szörnyűséges Bowler keménykalapot viselt, amelyben úgy nézett ki, mint egy túlsúlyos Charlie Chaplin, bajusz nélkül. Úgy tartottam helyesnek, ha szólok neki erről.

– Figyelj, Alphonse. Azt hiszed, egy Bowler keménykalapban bárki is komolyan fog téged venni Chicagóban? Szerintem, ha ki akarod építeni a szervezett bűnözést, ahhoz szerezned kéne legalább egy Homburg kalapot. Ez a Bowler ugyanis teljesen komolytalanná teszi a szándékaidat.

– Úgy gondolod, Ben? Nem is tudom. Ezt a Bowler modellt nagyon megszerettem. Jó kemény a karimája, így nagyokat lehet ütni vele.

– Nem ez a lényeg, Alphonse. Azok az idők már elmúltak, amikor kalappal vertük egymást véresre. A hatékonyság kedvéért át kell térnetek a Thompson géppisztolyra. Ahhoz pedig egyáltalán nem illik a keménykalap. El tudod képzelni Charlie Chaplint, amint egy Thompsonnal elkezd mészárolni valami North Clark Street-i épület garázsában?

– Mondjuk éppen Valentin napkor? Hát… Tulajdonképpen el, de tényleg elég viccesen nézne ki.

Azonnal elhatároztuk, hogy bemegyünk egy férfikalap kereskedésbe és kiválasztjuk azt a modellt, amelyik leginkább illik a szervezett alvilághoz.

Capone felpróbált egy Homburgot, egy Panamát és egy Cowboy modellt. Utóbbiban úgy nézett ki, mint Jockey Ewing, csak akkoriban fogalmunk se volt róla, hogy ki is lehet az illető. Alphonse kijelentette, ez a Ewing nevű fickó talán szintén Frankie Yale alkalmazottja lehet. Egyáltalán nem tartottuk fontosnak a dolgot, ugyanis semmi közünk nem volt az olajüzlethez.

Alphonse végül kiválasztott egy sötétszürke Fedora kalapot, ami tényleg nagyon jól állt neki.

– Azt hiszem Alphonse, ez lesz az. Megtaláltuk! Tökéletes. Ezzel valószínűleg divatot fogsz teremteni az üzlettársaid, illetve ügyfeleid körében. Az a gond, hogy a színe miatt nagyon sápadtnak tűnik az arcszíned. Ne sértődj meg, de olyan, mintha egy kicsit félnél. Ha te akarsz a szervezett alvilág ura lenni, ezt nem nagyon engedheted meg magadnak.

– Igazad van, Ben. Valóban rémes lenne, ha csupán egy sápadt, olasz hőstenornak néznének.

Alphonse nézegette magát egy kicsit a tükörben, majd megkérte az eladót, kerítsen számára néhány világosabb színű változatot. Javaslatomra egy fehéret, valamint egy vajszínűt választott magának, elegáns, fekete szalaggal.

Ez a modell tette végül lehetővé azt, hogy Capone megvalósíthassa dédelgetett álmát és Chicago korlátlan urává válhasson. A Borsalino cég által gyártott Fedora kalap gyorsan védjegyévé vált. Chicago városi vezetése nem tehetett ellene semmit. Nem tilthatták be a Fedora kalap viselését közterületen.

A későbbiekben sajnos divatba jött a Porkpie modell. Alphonse képtelen volt váltani, ami végül a bukásához vezetett. A dolgot az teszi érdekessé, hogy azok az ügynökök, akik végül Capone vesztét okozták, még szürke Fedorát viseltek, bár közülük egyesek már áttértek a Porkpie viselésére.

Az a hazug disznó Eliot Ness, szenzációhajhász könyvében, amit valójában valami Fraley nevű fickóval íratott meg, azt állította magáról, hogy ő Capone üldözése közben kizárólag Porkpie kalapot viselt. Ebből természetesen egy szó sem igaz. Ness nagyrészt kalap nélkül, illetve egy kifakult, szürke Fedorában kajtatott Alphonse után. Szóval nem volt valami nagy szám az ürge. Caponét valójában Frank J. Wilsonnak, a Pénzügyminisztérium ügynökének sikerült elkapnia, aki viszont ebben az időben sötétszürke Homburg kalapot viselt, aminek segítségével sikerült megtévesztenie Caponét. Alphonse mindenképpen le akart számolni Wilsonnal, de ő megneszelte a dolgot és a rá jellemző Homburg kalap helyett sötétzöld Campaign-t kezdett el hordani, ami teljesen felismerhetetlenné tette őt. Wilson végül bíróság elé citálta Caponét, akit 1931-ben adócsalásért el is ítéltek.

Alphonse a szifilisz következtében a 40-es évek elejére testileg, szellemileg teljesen leépült. Amikor utoljára meglátogattam, rendkívül szánalmasan állapotban volt. Szomorúan néztem őt, amint egy közönséges Boater szalmakalapot viselt, közben galambokat etetett kockacukorral.

 

[Beküldte: Trollius]

Megjegyzés ehhez a témához: "Al Capone kalapja"

  1. Avatar
    Kalimpa   2019-11-15 at 01:34

    😀 Kalimpa

    Válasz

Szóljon hozzá