Luxus anarchia

 Kolos biztonsági őrként dolgozott a simlis biztonsági cégek egyikénél, ahol az a szabály élt, hogy háromhavonta kirúgják. Az elbocsájtás után pár nappal azonban vissza is vették, az adókötelezettségek kicselezése miatt intézték így, ahogyan már az szokásban van kies hazánkban. Háromhavonta szimbolikusan kirúgták ugyan, de azonmód meg is újították a szerződését és újból munkába léphetett. Némi izgalomra adott okot ez a háromhavonkénti újítás, de eddig mindig visszavették, így Kolosnak is megfelelt ez a helyzet, ha már másképp nem lehetett. Néha el szokott gondolkodni azon, ha ennyi okos gazdasági szakember és pénzügyi zseni irányítja társadalmunkat, mi szükség van ezekre az érdekes, kissé illegális-szagú manőverekre, de ezek a gondolatok nem vezettek sehova, így gyorsan felhagyott a morfondírozással. Örült, hogy van munkája, s eközben nem bolygatták túlságosan, gondolhatott a világ különös dolgaira és a szerelmére.
Kolos egyébként bízvást pályázhatott volna a világ legérzékenyebb biztonsági őrének címére. Nem készült biztonsági őrnek, valamikor tervei között szerepelt, hogy elvégzi a magyar szakot, ahol kedvenc költeményeinek behatóbb ismeretével  foglalkozhatott volna, de miután értesült arról, hogy a középiskolák 90%-ban legfeljebb egy zupás őrmester lenne képes a diákokat beavatni a költészet szépségeibe, felhagyott ezzel az elképzeléssel. „Az irodalomtanítás érdeklődés hiányában elmaradt” – tréfálkozott saját magával. Nem szeretett volna szembesülni azzal az élménnyel, hogy az első órák egyikén valamelyik diák feltegye az obligát kérdést: „minden író, költő alkoholista vagy kábítószeres volt, ezekről mit akar tanítani?” Persze édesanyját sem szerette volna terhelni egy fölösleges diploma anyagi terhével, Kolos ugyanis egyszülős családban nőtt fel, mint nemzedékének számos tagja. Végigjárni az épületet, ellenőrizni a szobák állapotát tűzvédelmi szempontból, végignézni a nyílászárókat és végül elemlámpával körbejárni a környéket, ez volt az igazán neki való feladat. De csak úgy, hogy ráadásként Zsanett szerelmét magáénak tudhatta, hiszen Zsanett nélkül nem lett volna értelme semminek.
Zsanettet, ezt a pöttöm, de élénk, alig százhatvan centis teremtést ő a legbájosabb nőnek tartotta, pedig Zsanett igencsak kényeskedő és nyávogó  kis példány volt, Kolos mégis így találta őt aranyosnak. A lány a Luxury style bolti eladója volt, ez a hálózat luxuscikkek és luxusholmik forgalmazásával foglalkozott, hosszú műkörmös, hosszú szempillájú, egyen-dögös uniformisba öltöztetett, flegmán beszélő és viselkedő fiatal robotnők szolgálták ki a vendégeket, mindegyikük ugyanúgy nézett ki, mindegyiküket ugyanazon kissé megvető, ajakbiggyesztő arckifejezésre programozták be. Bár mindegyik azt hitte, egy fokkal dögösebb a másiknál. Zsanett csak centiméterekkel maradt el mögöttük, de ez nagyon bántotta. Talán emiatt kötött ki Kolosnál. Ám Kolosnak a világot jelentette, hiába is győzködték volna nemlétező barátai, Zsanettről – aki negyvenöt kiló volt vasággyal, megfelelve a kor szépségideáljának – a világért sem mondott volna le.
Egy nap azonban bekövetkezett az a fordulat kapcsolatukban, melytől a világ legérzékenyebb biztonsági őre annyira félt. A Luxury style szövetségre lépett az Elsöprő Ember nevű, átképzéseket szervező céggel, amely négycsillagos szállodákba szervezett wellness-átképzésekkel hódította meg a magáncégek túlterhelt dolgozóit, hogy aztán az illusztris, csillogó-villogó környezetben átformálja a gondolkodásukat. Épp csak annyira, hogy aki eddig galamblelkével galambokat etetett az ablakpárkányon, képes legyen átharapni egy csirke nyakát. Egyszóval olyan embereket képeztek ki, akik kellően erőszakosak ahhoz, hogy pillanatok alatt felmérjék, mennyi anyagi tartalékkal rendelkezik a vásárló. Természetesen ezt az anyagi tartalékot lehetőleg egy fillérig a Luxury style termékeire kellett, hogy költse. Az átképzettek ebben nem ismertek lehetetlent. A termálvíz kellemes bugyraiban Zsanett megismerkedett Leventével, aki beavatta az Elsöprő Ember mindent elsöprő módszereibe. A háromnapos szeánsz végén Zsanett magáévá tette Levente tanait, Levente pedig magáévá tette Zsanettet.
Kolos sorsa ezzel eldőlt. Ettől kezdve Zsanett már csak Leventét istenítette. A világ legérzékenyebb biztonsági őrének ideálja ugyanis szert tett arra a képességre, amellyel képes átharapni egy csirke nyakát, vagyis képes felmérni az újonnan érkező vásárló anyagi lehetőségeinek végső határát. Eszerint értékesítette a Luxury style termékeit, amivel mesés jutalékra tett szert. Levente hétvégenként pedig mesés tájakra repítette sportautójával. Kolos parkolópályára került – volna – persze csak szimbolikus értelemben, mert még kocsija sem volt, amivel ezt tehette volna. A lényeg: már semmiben sem reménykedhetett, mióta az Elsöprő Ember és a Luxury style összefogott.
Csupán József Attila soraiba kapaszkodhatott, ezt mantrázta, miközben a zárás utáni ellenőrzést tartotta: „Légy, ami lennél: férfi / A fű kinő utánad.” Pontosan nem értette, ha férfiként viselkedik, miért nő ki a fű utána, de egyszerre megvilágosodott előtte, hogy azért, mert ha megtrágyázza a földet, a fű nyomban kinő utána. Ezt talán a kulcs, meg kell trágyázni a földet – hasított elméjébe hirtelen – meg kell trágyázni a Luxury style talaját, ez esetben újra bebizonyíthatja  Zsanettnek, hogy férfi.
Az éjszakai zárás alkalmával, az utolsó ellenőrzéskor a drága Armani és Versace-öltönyök zsebébe egy-egy kis zacskó székletmintát csempészett, hogy a vevők zsebbe kapják az áldást. Egy vödörbe nagy gonddal gyűjtögetett vizeletével pedig bőven megpermetezte a felöltőket, egy kicsit még a textilkabátokra is locsolt. A művelet végeztével boldogan hagyta el az üzletet. Úgy érezte, nem élt hiába. Az utcán vidáman ismételgette, a polgárok méltó megrökönyödésére: „Légy, ami lennél: férfi / A fű kinő utánad.”
[Beküldte: Paládi Zsolt]

Szóljon hozzá