/

Fekete lyuk a szomszédban

58 olvasó

Valósággal mellbe vágott a hír, hogy találtak itt, a közelünkben egy fekete lyukat. Alig 1000 fényévnyire van, ami csillagászati értelemben egy focistasercintés. Rögtön belém nyilallt, hogy ha ez a jószág gondol egyet, és errefelé veszi az irányt, röpke néhány millió év alatt ideér, tekintve, hogy a galaktikus év olyan 200 millió földi évet tesz ki. Ha tehát galaktikus vándorlásunk során ez a közeli fekete lyuk keresztezni óhajtja a pályánkat, akkor elvileg még azelőtt elkap bennünket, hogy az emberi tevékenység minden emléke és maradványa eltűnik a Naprendszerből.

Szomorú is vagyok emiatt. Ma reggel például már alig volt kedvem felkelni. Minek strapáljam magam erre a kis időre, ami még hátravan? Mi, emberek meg vagyunk győződve róla, hogy az örökkévalóság létezik. Ha nem is evilági értelemben, de a túlvilágilag biztosan. Sokan hisznek a lélekvándorlásban is, bár ehhez alapfeltétel, hogy ne változtassuk sistergő katlanná a Földet, mert akkor nem lesz milyen létformában újjászületni. Marad tehát a mennyország meg a pokol, a két biztos pont. Földi létünk lezárulta után ezekben a virtuális dimenziókban továbblétezhetünk, ameddig világ a világ.

Még úgy is jólesik ebbe a tudatba beleringatni magunkat, hogy ateisták vagyunk, mert meggyőződésem, hogy sem a pokol, sem a mennyország nem függ össze a vallással. Ha egy életforma rendelkezik az értelem bizonyos szintjével – pl. fejlettebb a gondolkodása, mint a csirkének –, akkor alanyi jogon jár neki a mennyország vagy a pokol. Az, hogy hová kerül, az öröklét szempontjából teljesen közömbös. Senki nem tud megingatni abban a hitemben, hogy a poklot is meg lehet szokni, és hogy a mennyországot is meg lehet unni, akár a beleőrülés szintjéig. Talán csak abban tér el ez a két régió egymástól, hogy a pokolban kevesebb a szabadság, mint a mennyországban, bár azt azért kétlem, hogy odafönt több deviáns kilengést engednének meg, mint odalent. Akármi is a helyzet, meglátja, aki megéri.

Csakhogy ez a fekete lyuk új helyzetet teremtett. Nem is azért, mert reális esély mutatkozik arra, hogy összecsókolózunk vele, hanem mert rávilágított a totális megsemmisülés elvi lehetőségére. Arról ugyanis nem szól semmilyen fáma, hogy mi történik a mennyel és a pokollal, ha bekebelezi őket egy ilyen galaktikus szörnyeteg. A tudomány addig már eljutott, hogy kiderítette, létezik egy bizonyos eseményhorizont – a szingularitás –, amely mögött megszűnik a tér, az idő, sőt a hagyományos értelemben vett anyag is. Semmi sem bizonyítja azt, hogy a lélek nem cincálódik szét a fekete lyukban, mint ahogy az is benne van a pakliban, hogy a mennyország meg a pokol ebben a ki tudja, milyen olvasztótégelyben elveszíti a formáját, a kiterjedését meg a szerkezetét.

Most nem térnék ki arra, hogy mi az ábra akkor, ha minden egyes bolygónak, létformának saját mennye és pokla van, mert vegyük készpénznek, hogy Isten egyben teremtette meg a világot, és nem szórakozott a spirituális terek szétaprózásával. Márpedig ha így van, egyetlen nagy és univerzális pokol és ugyanilyen mennyország létezik. Ebben tobzódik minden csápos, csőrös lény a gyíkemberektől a fénylényekig, ami erősen hajaz a Csillagok háborújában látott kocsmára.

Tudom, hogy ócska vagyok, meg kirekesztő, de én a halálom után nem szeretnék gyíkemberekkel pultot támasztani valamelyik pokolbéli csehóban, így kimondatlanul is előbukkant belőlem a túlvilági autonómia iránt érzett szimpátia. Akkor is maradjon meg mindenki a saját kultúrájában, ha a másvilágra távozott. Legfeljebb majd kereskedünk egymással, feltéve, hogy a hozott áru nem kínai.

Nagyjából így bele is törődtem abba, hogy el fog nyelni bennünket egy fekete lyuk. Ha nem ez a közeli, akkor egy másik. Úgy képzelem el, hogy a pokol, amelynek egy barátságtalan, kénköves táján fogok ücsörögni egyszer csak megreped és belezuhan a nagy, üres semmibe. Néhány tízmillió év szurokban rotyogás után ez nem is biztos, hogy olyan rosszul fog ez esni.

Majoros Sándor

A Regénytár alapító- főszerkesztője, aki célul tűzte ki maga elé az igényes (nívós) szórakoztató és a komoly, elhivatott irodalom közötti „északnyugati átjáró” megtalálását. Ez a honlap ennek az útkeresésnek a gyakorlatozó terepe, néha komoly, máskor komolytalan, de mindig egyedien különleges és szórakoztató. Majoros jelenleg Budapesten él, néha dolgozik, máskor csak lóbálja a lábát. Mentségére legyen mondva a régi igazság, amely szerint az író akkor is ír, ha ez olyan nagyon nem is látszik: belsőleg alkot.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

0 Ft