A Regénytár bűvös boltja
Érdekes és izgalmas olvasmányok minden mennyiségben

Látogatás az elvadult kertben

Az öreg Virovitics bácsi a hosszú bezártság hetei után úgy döntött, mindent egy lapra tesz föl és kimerészkedik a szabadba. Verőfényesen sütött a nap, friss és tiszta volt a levegő, ami azt mutatta, hogy hiába történtek metszően erőteljes kísérletek az élet kificamítására és a normális emberi tevékenység megostromlására, a természet nem hagyta magát. Ezt bizonyította az is, hogy valamilyen kacska kis növényke sikeresen átküzdte magát a járda betonján, és ott billegett Virovitics bácsi lába előtt. Ő ettől megtorpant és pillantását erre a kicsiny, de hangsúlyos csodára irányította.

Néhány hete, amikor a járvány miatt bezárkózott, ez a járda még maga volt a kikezdhetetlenség. A Vörös tenger gyorsabban és egyszerűbben repedhetett ketté, mint ez a beton, amelyből annak idején csak azért nem lopták ki a cementet, mert a kivitelezőt Virovitics bácsi szigorúan ellenőrizte. Szép és daliás idők voltak azok. Vírusnak, gazdasági válságnak nyoma sem látszott, és mert a járda ezt az optimizmust örökítette meg, a huncut kis hajtás diadala nagyon meglepte Virovitics bácsit.

Gyorsan megkerülte az épületet, átbújt az óriásivá terebélyesedett orgonabokor alatt, és a gaz erőteljes szorításában megtalálta a kertkaput. Alig ismert rá, úgy megváltozott. Amikor utoljára látta, még illedelmes volt és tisztelettudó, nem húzta be maga alá a kilincsét, és nem is akadékoskodott különféle zsanér- és reteszberagadós trükkökkel, ahogy a környék ajtajai és átjárói tették. Most viszont olyan arcát mutatta, amelytől Virovitics bácsi szó szerint megrettent. Kúszónövények egybefüggő hálója lepte be, eldugva és elérhetetlenné téve azt a bizonyos fogantyút, úgyhogy bűnözőket idéző módon be kellett nyomni.
Mögötte ott tobzódott a kert, a büszkeség, a tudomány és az esztétikum hajdani hármas kapcsolódásának záródása. Virovitics bácsi ebből most semmit sem tapasztalt. Az apró kaviccsal beszórt utak eltűntek, az ültetvények és dugványok megsemmisültek, miközben felettük lidérces táncot ropott a káosz.

Virovitics bácsi halántékába éles fájdalom nyilallt, mintha Robin Hood is ebben a rengetegben bújkált volna, és játszásiból vagy csak tréningezési szándékkal ráeresztett volna egy nyílvesszőt. Egy egész élet munkája veszett el, alig néhány hét alatt, mert azokban a hetekben, amikor a természet offenzívába kezdett, Virovitics bácsi lakása zárt és áporodott levegőjében azzal volt elfoglalva, hogy eszelős gyakorisággal mossa a kezét és fertőtlenítse a kilincseket.

Fogalma sem volt például arról, hová lett a Crvena Zvezda, amit egy szerb árustól vett, nem kis pénzért. Precíz gonddal ültette el, közvetlenül Hajduk Szplit mellé, mert ezek egymás közelében szinte versenyezve fejlődtek. Halvány sejtelme sem volt, hol próbálta meggyökereztetni a Zseljeznicsart, nem beszélve a sok szép virággal kecsegtető Tuzlai Szlobodáról, meg a Buducsnosztról, a Szpartak Szuboticáról és a Vojvodina Novi Szadról. Főként a Vojvodinát sajnálta, mert egy kis kapálás, gyomirtózás árán a kert ékköve lehetett volna.

De talán még nem veszett el minden. Virovitics bácsi könyékig nekigyürkőzött, aztán letérdelt, és mint az őrült, tépkedni kezdte a gazt. A Crvena Zvezdának ott kellett lennie az elsárgult gyökerek és hínárok között. Kékeslilás ábrázattal szaggatta az indákat, seperte a leveleket, de csak egy kicsiny, elkorcsosult OFK Beogradot talált, amiből természetesen hiányzott a Szlobodan Szantracc, így nem ért sokat.

A fal tövében viszont meglelte a saraboló kapát, így most már üthette, verhette a zöld rengeteget. Mint a hópihék szálldostak körülötte a levéldarabok, egészen FK Partizan illatot gerjesztve, ám kiderült, hogy ez valójában a Trebinjei Leotar jellegzetes kipárolgása, amit viszont a Csacsaki Boraccal lehetett párhuzamba állítani. Virovitics bácsi ekkor már semmit sem kímélt: dúvadként forgatta, görgette a köveket, a gipsz- és műmárvány lapokat, mert biztos volt benne, hogy a Dinamo Zagreb is ott rejtőzködik valahol. A nap mindeközben egyre erősebben verdeste a tarkóját, újabb Robin Hood nyilakat küldve rá, ám ekkor már kráterek és kanalizációs árkok csúfították a kertet. A kitermelt és széthajigált zöld massza pedig egyre szemtelenebbül és egyre nyilvánvalóbban temette maga alá azt a reménységet, amit Virovitics bácsi mind halványabban és bizonytalanabbul érzett.

Aztán, amikor az erő kifogyott a karjaiból, meg a lábaiból, és csakúgy, mint egy tövében elmetszett folyondár, nemes egyszerűséggel összerogyott, még egyszer, utoljára, fölrémlett előtte az, hogy tán ennek a borzalomnak meg sem kellett volna történnie. Világ életében képtelen volt megjegyezni a dísznövények nevét, ezért talált ki ezt a könnyen kezelhető szótárt. Csak hát a noteszt meggondolatlan módon elvesztette, így pedig képtelenség azonosítani a Crvena Zvezdát vagy a Csacsaki Boracot, nem beszélve a Nisi Radnicskiről, aminek talán kék-fehér virága volt, és bokorban termett. Bár lehet, hogy erről is csupán egy  régi, megsárgult újságban olvasott a kényszerű bezártság hónapjaiban.

 

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More