/

Törzsfejlődés vagy amit akartok

66 olvasó

ajánlva Darwinnak is

 

Kinyílt, sőt egyenesen feltárult Protostoma, az ősszáj, vagyis a dimenzióközi hipertéren, helyesebben spirituális szövedéken hasadt repedés felfeslett. Mitológiai síkon értelmezve az Égtehén feszes bőrén kisebb fekete folt keletkezett (köztudott ugye, hogy a régi egyiptomiak tehén formájában tisztelték az égboltozatot) e kozmogónikus szájtátiság szinonimája még a tátongó üresség, manapság a modern kutakodók puritán egyszerűséggel csak fekete lyuknak becézik. De mit mutat e hevenyésző tár(u)lat, ez a – most már elárulhatom – mindennel töltött, kedveske, öblös, rózsás pofazacskó (semmiképp se herezacskó). Most jött el az ő pillanata, kiadhatja évmilliárdok óta hordozott terhét, csordultig feszült tartalmát. Elsőnek Nüx, a feketeszárnyú éj hányódott ki a befelé karcsúsodó, tejrózsaszín garaton és a komor Erebosz alvilágunk homálya, sötétje. Aztán Gaia, a szélesmellű föld anyaghitünk inghatatlan alapja, máris hályogot varázsolt amúgyis valóságra-világtalan szemeink elé. Önmagából hívta életre Uranoszt az eget. Persze akkor ott virult már Erosz  bíborszegélyű tógában földöntúli mosollyal világegyetemes arcán, merthogy ő ad teleológiát a természetnek. Felbukkant Dialektika is, aki úgy pattant ki a feloldódott szájzárból teljes fegyverzetben, mint majd Pallasz Athéné fog Zeusz fejéből. Időkkel később ő szolgáltatja az előrehaladáshoz nélkülözhetetlen harcot és a várva várt szintézist. Ahogy rendjén van az Ég a Föld után kívánkozott és termékenyítő esőt permetezett testének rejtett hasadékaiba, rögvest létre jött a vegetáció, majd Gaia megszülte a hekatonkheireket, a küklopszokat, a titánokat, a férgeket, a puhatestűeket, az ízeltlábúakat, természetesen tőlük származnak az istenek is, mert ők a titánok ivadékai.

Közben kinyílott egy másik ajk is Deuterostoma, az újszáj. (Magától értetődően ő is a régiből vette eredetét.) Belőle lehelődtek ki a nyílférgek, a tüskésbőrűek, a bőrfejűek, a hájfejűek, az izomagyúak, az előgerinchúrosok, a gerincesek így közvetett módon az emberek és a tündérek is. Nem más tehát Univerzumunk, mint egy létfeletti hányinger beteljesedése.

Ám most, hadd vázoljam teremtéstörténetünket a túlsó oldalról, a dimenzióköziség szemszögéből nézve, mert ezen dolgok, az imént leírtak gyökere onnan sarjadzik. A színhely a pán- és szuperdimenzionális tér egy metropoliszának lakónegyede. A nappaliban asztal mellett férfi és nő ül.

– Drágám, csukd be a szád, mert még berepül rajta egy légy – élcelődött a házibarát evőkéjét merengés közben nyitva felejtő metreszével.

– Ez nem olyan vicces cuncimókusom, úgy forog a gyomrom, mint egy ringlispíl – az asztalra könyökölt és homlokát gondterhelten öklének támasztotta.

– Gondolhattam volna, hogy a fitnessz- és salátamentes falatok megviselik azt a habkönnyű testedet. De még a férfi, a házibarát sem mert arra gondolni, hogy nemhogy berepül holmi ízeltlábú nője kecsesívű szájkapuján, hanem a dolgok önmagukban, az egész létesülés csakúgy ding an sich  kifelé tart e telt, kis vérpiros ajtón. Ha nincs e nehéz ebéd lehet, hogy létre se jövünk. Se makro- se mikrokozmosz.

 

Batári Gábor

(1967., Budapest) 1990-ben újságíró diplomát szerzett az Esztergomi Vitéz János Tanítóképző Főiskolán. 1992 óta publikál rendszeresen verseket, szépprózát a hazai nyomtatott és elektronikus sajtóban. 1993-ban tanítóként diplomázott a Budapesti Tanítóképző Főiskolán. 1995-től a Littera Nova Kiadó és párhuzamosan az Alterra Kiadó irodalmi szerkesztője, időnként illusztrátora, 1996-ban bekapcsolódott a magyarországi ruszinok és az Andy Warhol Társaság életébe. 1999-től és jelenleg is az Alterra Kiadó főszerkesztője. Eddig hét kötete jelent meg.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

0 Ft