Pizza a mosógépben

215 olvasó

Előfordul, hogy az emberek maguk gondoskodnak önnön romba döntésükről. Ez történt Seppi Mörgenssel is, mert a balga lélek mindenfajta noszogatás nélkül, merő dicsekvésből árulta el, hogy a múltkor meg akart melegíteni egy szelet pizzát, de nem a mikróba, hanem a mosógépbe dugta be. A bajt tetézendő ökonomikus programon kimosta és ki is centrifugázta. Ez már a vég, összegzett szerényen, és rendelt egy újabb kupica matrózrumot, mert erre a vallomásra a Bágyadt Kormoránban került sor.

A jelenlévők egyetértettek abban, hogy Seppinek igaza van. Kétségtelen, hogy nem létezik nagyobb csapás annál, amikor az ember már nem tud különbséget tenni a mikró és a mosógép között. Seppi tettét és állapotát súlyosbította, hogy saját bevallása szerint az eset úgy dél és egy óra között történt, vagyis elvileg már fel kellett volna ébrednie, tehát csakis a demencia állhatott a dolog háttérben.

Egy szabadnapos rákhalász közbevetette, hogy Seppi még nem annyira öreg, hogy ez a kór ilyen szinten fenyegethesse, de a többiek lehurrogták. Lehet, hogy nem aggastyán, de amit az önpusztítás művészetében élete során felmutatott, az mindent megmagyaráz. A beszélgetés ezután más témák felé fordult, de este, amikor a sánta Jörgensen fájrontot hirdetett, és a vendégek fogták a viharkabátjukat, hogy elbotorkáljanak valahová a foghíjas lámpasorral kísértetiessé varázsolt éjszakába, az öreg Fjan Hansennek az a bizsergető érzése támadt, hogy bár a kor ostromát minden porcikájában érzi, ez a gyalázat, ami Seppivel megesett, ővele soha, semmilyen körülmények között nem fordulhat elő.

Felszabadult könnyedséggel ballagott haza, az olajraktár melletti kicsiny, elhanyagolt állapotban lévő házikójába, és miután magára zárta az ajtót, a hűtőszekrényből kivette a tegnapi ételmaradékot. Rögtön eszébe jutott Seppi Mörgens, aki tán ugyanebbe a folyóba lépett bele. A hűtő mellett, mint az udvarlójához simuló halaskofa, ott kínálgatta magát a mosógép, amit használtan vett egy kínaitól. Akkoriban jól ment a sora, egyik tranzitszállítmány a másikat érte, így annyi volt a munka a dokkban, hogy egy új mikrót is megengedhetett magának. Ezt ugyanattól a kínaitól vette, ugyancsak használtan. A konyhában elég szűk volt a hely, így az elmés kis eszközt a mosógépre tette, és valószínűleg ez Seppi Mörgensnél sem volt másként. De ez természetesen nem mentette föl a tettének súlya alól, amit egyszerre volt nevetséges és gyalázatos. Ép elméjű ember ugyebár nem gyömöszöli be a pizzát a mosógépbe, vagy ha mégis, akkor sosem mossa és centrifugázza ki. Ez már a pöcegödör alja, mert a folytatás minden bizonnyal az lesz, hogy a levetett gatyáit meg a hűtőben fogja jegelni.

Fjan Hansen tekintetét a száraz levélre emlékeztető pizzára szögezve megállapította, hogy mikrózás nélkül az legalább annyira ehetetlen, mint a bejárati ajtó előtt foszladozó, viking korabeli lábtörlő. A pizzát nem is kell a hűtőben felejteni, elég, ha otthagyjuk az asztalon, másnap már olyan zörgős lesz, mint a cintányér. Valószínűleg ez a sejtés környékezte meg Seppi Mörgenst is, de hogy utána mi történt, az rejtély. Ép ésszel fölfoghatatlan az, amit tett, és mert a környéken lakók nem tettek bejelentést ufó észlelésről, a külső körülmény, mint lehetőség kiesik.

Tegyük fel, hogy Seppi ugyanígy tartotta a fonnyadt pizzaszeletet, és minden vágya az volt, hogy ezt a gyalázatos állapotban lévő maradványt behelyezze a mikróba, ám ekkor belémyilallt valami földöntúli kényszer, és ő az eltervezett mozdulatsort, ami egy szigonyhalász eltökéltségét hordozta magán, oly mértékben módosította, hogy ujjai lejjebb csúsztak és a mikró fogantyúja helyett a mosógép fogantyúját ragadták meg.

A történések ezen pontján, még akár diadallá is változtathatta volna a soron következő gyalázatot, mert ha belebámul a mosógép dobjába, ha nem is rögtön, de némi fáziseltéréssel rájön, hogy marhaságot készül elkövetni. Innentől pedig egy kis fejcsóválás, egy kis mosolygás, és az a boldog tudat, hogy ennek a csipetnyi baklövésnek szerencsére nincs szemtanúja, még könnyedén visszavezetheti a helyes útra.

Ezt a lehetőséget szalasztotta el Seppi Mörgens, mert végül a pizzadarab a mosógépben kötött ki. Az embernek a háta is borsódzik, ha belegondol, hogy valaki ennyire mélyre süllyedhet, bár ez a borzongás jólesően távolságtartó. Vele, Fjan Hansennel soha nem eshet meg ilyen gyalázat, mert legyen bármilyen kiszolgáltatott, másnapos, vagy kótyagos, mindig tudni fogja, mi a különbség a mosógép meg a mikró között. Az viszont tagadhatatlan, hogy a józan, ép eszű cselekedeteket csak egy apróság választja el a mély idiotizmustól. Nincs olyan ember, aki ne játszott volna el legalább egyszer életében azzal a gondolattal, hogy a hajókorlátnál álló, és a révésznek utasításokat kiabáló, gyűlölt főnökét egy véletlennek tűnő lökéssel beletaszítja a tengerbe, ám erre sosem kerül sor. Az érzés viszont, hogy ott állunk a főnök háta mögött, és fogcsikorgatva próbálunk magunkon uralkodni, olyannyira ismerős, hogy szinte rokon ezzel a pizzaszelettel. Seppi Mörgenes évekkel ezelőtt, a tokhalászok szezonzáró bálján erősen illuminált állapotban páros lábbal beleugrott a halleveses bográcsba, ami akkor világra szóló botrány volt, de ma már csak egy fakó emlék. Ehhez képest a pizzát bedugni a mosógépbe semmiség, nem csoda, hogy ez a lehetőség,  mint valami kalandvágyból végrehajtott robbantásos kísérlet, megrohamozza és magába húzza az embert. Talán ez a misztikus erő bűvölte meg Seppit is: arra gondolt, mi baj lehet, ha tesz egy próbát, elvégre semmi kihívás nincs abban, ha a pizzát a mikróba tesszük, ám a mosógép maga a titkok titkát rejtő őserdő.

Fjan Hansen tengerjáró emberként nem nézett le senkit, de úgy vélte, Seppi Mörgens megérdemli, hogy kivételezzen vele. Nem vehető emberszámba az, aki ekkora baklövést elkövet, mert bármennyire is nagy a csábítás, bármennyire is vonzza azt az átkozott pizzát a mosógép, nem olyan nagy dolog legyűrni a kísértést. Az akaraterő csodákra képes, mert lehetővé teszi számunkra, hogy módosítsunk azon a kósza ötleten, hogy tán mégis érdemes volta ezt az őrültséget megpróbálni. Így hát két kézzel markoljuk meg a pizzát, ami szerencsére elég merev ahhoz, hogy ezt a kiállja, és úgy próbáljuk a mikróba gyűrni, hogy tudjuk, jobb helye lenne a mosógépben. Magával a módszerrel nem is lenne gond, csak hát ki kéne nyitni a mikró ajtaját, és ehhez a kezünkre is szükségünk van. Márpedig, ha nem két kézzel fogjuk, a pizza szinte röpül a mosógépbe, és miután berántja maga után az ajtót, telepatikus erővel arra kényszerít bennünket, hogy az ökomenikus mosás programját beindítva tökélyre vigyük azt, amit elkezdtünk.

Fjan Hansen nem tudta, hogy Seppi Mörgens dolgában ez miként érvényesült, de ő odahúzott a mosógép elé egy halas rekeszt, leült rá, és átszellemülten figyelte, hogy a pizza lassan föloldódik a forgás és habzás kicsiny, de viharos óceánjában. Bármennyire is kutakodott az emlékeiben, még soha nem érzete magát ennyire könnyednek. Aznap este szárított osztrigát és friss tengeri uborkát vacsorázott.

 

______________________________________________________________

FIGYELEM!  Itt lehet párbajozni az Ennio Morricone pályázat MÁSODIK DÍJÁÉRT! A játékszabályok itt olvashatók.

Nyomatékosan felhívjuk a párbajhősök figyelmét, hogy mobiltelefonjukkal készítsenek felvételt arról a pillanatról, amikor a varázsszavuk itt, lentebb, a kommentek között megjelenik, és a képet küldjék el a regenytar@gmail.com címre.

 

 

 

Samuel Óharalson

1980, Helsingőr – a jelenkori dán abszurd próza egyik üdvöskéje. Írásait többnyire álnéven publikálja, mert azok provokatív jellege nem fér össze a hivatalos irodalom kívánalmaival. Rövid, szürreális írásaiban mindent és mindenkit kifiguráz, de legfőképpen az olvasót, aki – mint vallja – tehetetlen az irodalom packázásaival szemben.

6 Comments

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

0 Ft