(tréfás jelenet)
– Ó uram, végre itt állok hatalmas ítélőszéked előtt!
– Welcome!
– Köszönöm. Megengedsz egy apró észrevételt?
– Ám legyen! Nálunk mindenki szabadon kifejtheti mások véleményét. Mi nyomja a lelkedet?
– Mint jeleztem, nagy megtiszteltetés számomra, hogy itt állhatok a színed előtt…
– Szorítkozzunk a lényegre! Fontos megbeszélésre várnak.
– Oké, szóval az szitu, hogy a múltban rengeteg fohászt rebegtem el irányodba. Volt időszak, amikor szinte rimánkodtam, hogy küldjél valami jelet.
– Küldtem is.
– Jelet, uram?
– Azt nem, de adtam neked egy fagolyót. Megkaptad?
– Á! Szóval te küldted azt az izét!
– Igen, én. Valóságos mestermunka, egy Michelangelo nevű kolléga esztergálta a munkaterápián. Remélem, rendben volt vele minden.
– Hát… először azt hittem, ez valami tévedés, de aki hozta, erősködött, hogy nekem küldték. És mert az ember ebben a mai világban annyi mindent megvesz, hogy egy részüket el is felejti, ráhagytam, hogy jól van, adja ide.
– Na és? Mit szólsz hozzá?
– Mihez?
– A fagolyóhoz! Tökéletes gömb, szinte belesimul a tenyeredbe.
– Igen, észrevettem ezt, de őszintén szólva, nem tudtam vele mit kezdeni.
– Ezt nem mondod komolyan!
– Abszolút komolyan mondom. Már nem vagyok gyerek, hogy golyókat lökdössek, és ezen márkajelzés sem volt. Egy darabig forgattam, nézegettem, aztán beletettem egy dobozba és ott hagytam a sarokban.
– Ez hatalmas csalódás nekem. Tudod te mekkora meló egy ilyen gömb legyártása?! Michelangelo pajtás tudna erről mit mesélni.
– Ha tudtam volna, hogy a golyó tőled származik, azonnal meghirdetem az ebay-on, de sajnos nem volt mellékelve a termékismertető. Így pedig a legmenőbb cuccok is eladhatatlanok.
– Többet vártam tőled, ember! Amikor hozzám fohászkodtál, olyan ékesszólóan ecsetelted a nyomorúságos életedet, hogy a fél konzílium sírva fakadt. Ezért is döntöttem el, hogy teszek valamit az ügyed éredében.
– De uram! Ha ilyen kegyes voltál hozzám, miért egy fagolyóra esett a választásod?! Miért nem szervíroztál számomra egy áthelyezést, vagy egy dögös kolleginát az ágyamba? Ha jól emlékszem, a fohászaimban ez a két tétel mindig kiemelt helyen szerepelt.
– Már a neandervölgyiek is áthelyezést meg dögös spinét kértek az isteneiktől. Fagolyót viszont senki, pedig ez a teremtés kvinteszenciája.
– Csakhogy semmilyen gyakorlati haszna nincsen.
– És minek van?
– Hosszan sorolhatnám. Az autónak, repülőnek például.
– Még hogy az autónak meg a repülőnek?! Amit az ember kiagyal, az mind a világ harmóniája ellen lázad, mert mindenben csak a hasznot meg a praktikumot keresi. De a fagolyó más: úgy, ahogy van, megfejthetetlen.
– Mindez nagyon is világos, de sajnos, nincs mit tenni: a golyód ott maradt a sarokban. Talán már ki is dobták a takarítók.
– Te pedig továbbra is tudatlanságban leledzel.
– Restellem, de így van.
– Nem is tudok veled mit kezdeni.
– Pont úgy, mint én a te fagolyóddal.
– Mi értesz ezalatt, fajankó?
– Azt, hogy jelképesen én vagyok a te fagolyód, ami számodra megfejthetetlen. És ha én a te fagolyód vagyok, akkor te az én helyemen ülsz.
– Lám, lám, miből lesz a cserebogár!
– Pikírt megjegyzésedet elengedem a fülem mellett, és véget vetek ennek a játéknak. Parancsolom, hogy szálj le a trónusomról, és vedd át a nővértől a napi terápiádat. Hamarosan kezdődik a nagyvizit!
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.