A gyilkos beperli az áldozatát

Ma véget ér a futball Európa-bajnokság, és amikor ezeket a karaktereket a gépbe pötyögöm, még nem lehet tudni, hogy a döntőbe jutott két válogatott közül melyik ül majd rá a trónusra. Valójában ez teljesen mindegy. A verseny ugyanis szép lassan átalakult politikai erődemonstrációvá. Előbb jött a nyomás, hogy a csapatok a meccsek előtt térdeljenek le, aztán kibontakozott a cirkusz a szivárványos zászlókkal, majd végül az UEFA bennünk, magyarokban megtalálta a főgonoszt. Százezer eurót kell visszapengetnünk nekik abból a szerény nyereségből, amit briliáns szervezőmunkával nagy nehezen összegyűjtöttünk, és három soron következő válogatott meccsünket zárt kapuk mögött kell majd játszanunk. Az indok csupán az, hogy nácik vagyunk. Bizonyíték erre nézvést ugyan nincsen, de nácik vagyunk és kész.

Az eljárás akár komikus is lehetne, ha nem velünk esne meg, mert túl azon a tényen, hogy manapság már a mobilokkal is szuper felbontású képek, videók készíthetők, az UEFA egyetlen olyan kép- vagy hangfelvételt sem mellékelt, ami egy ilyen ítélet után minimum elvárható. Úgy tűnik, beléptünk abba a korszakba, amikor az ítélethozatalhoz elég a vád is. Columbo ebben a világban munka nélkül maradna.

A helyzet egészen egyértelmű: Magyarországot kikezdték. Úgy jártunk, mint a fiatal Szeles Mónika, akitől – ha jól emlékszem – az egyik wimbledoni döntőjét úgy vettek el, hogy állandóan figyelmeztették: ütés közben nyögdécsel. Ilyen volt a játékstílusa, és ezzel nem állt egyedül a történelemben, mert előtte is, utána is rengetegen nyögdécseltek, de a figyelmeztetés csak neki járt. Mint ahogy a büntetés is csak Magyarországnak. Teljesen mindegy, hogy ebben az országban mi történik, nem tetszünk nekik és kész. Meg kell minket semmisíteni, vagy pontosabban csak a vezető garnitúránkat, mert ha az eltűnik, büntetlenül lehet majd huhogni, meg fütyülni az ellenfél himnusza alatt.

Szándékosan nem sorolom fel, mi minden történt Európa szerte a stadionok nézőterén ezalatt a néhány hét alatt, de egy-két esetet azért kiragadok. Az egyik a szivárványzászlós berohanás a német-magyar meccs előtt. Elképzelni nem tudom, milyen retorziót kaptunk volna, ha mondjuk, itt, Budapesten, a francia himnusz alatt valaki berohan egy „Vesszen Trianon!” lobogóval, de ha ez túl direkt, akkor egy olyannal, amin nincs semmi. Mondjuk egy fekete zászlóval. Már ENSZ csapatok masíroznának a Nagykörúton.

A másik, és erről hangfelvétel is készült, az angolok meccsén jól hallható, szinte kórusszerű volt a fújolás, ami nekem ebből a távolságból is határozottan huhogásnak tűnt. Ez egyébként érdekes, mármint, hogy az angolok felé valahogy lejtett a pálya, és ezt nem én mondom, hanem a fél világ. Kétségtelen, hogy a csapatuk nagyszerű, de akkor is. Az angol drukkerek régebben szétverték azt a külföldi várost, ahová a balsors a válogatottjukat elvetette, és bár ez a covid óta, meg egyébként is tompult, az idén is voltak tetemes anyagi kárt okozó dorbézolásaik.

Ha tehát az UEFA a jog és az igazságosság bajnokaként kívánt volna szerepelni, az angolokat kellett volna zárt kapus meccsekkel büntetnie, mert ott erre meg is volt az ok, emlékezzünk csak a dán kapust „megfestő” lézerezésre. Mivel ez nem történt meg, most valahogy úgy érezhetjük magunkat, mint az áldozat, akit a gyilkosa a tett elkövetése után még be is perelt. Európában, magyar alperessel szemben egészen biztosan diadalmaskodna.

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.