/

A jövő század tényregénye

46 olvasó

Nemrég az a különös kegy jutott osztályrészemül, hogy elő kellett vennem Jókai A jövő század regénye című, már a maga idejében sem túl bestseller opuszát. Nagy írónk mai szemmel nézve elképesztően tekervényes nyelvezettel szinte alig talált el valamit a jövőből, de ezzel Verne sem volt másként, mert bár ő megjövendölte pl. a tengeralattjárót, az már a 19. században úgymond benne volt a levegőben. Jókai ennél messzebbre merészkedett, mert bátran, kompromisszumok nélkül nekiment a nagy ismeretlennek. Egy párhuzamos univerzumban tapogatózott, anélkül, hogy ezt sejtette volna.

De ne essék tévedés, nem akarom én leszólni a mestert, mert mi tagadás, igényességben a nyomába sem léphetünk, és ez alatt a kortárs magyar irodalmat értem, tokkal, vonóval, nagybőgővel. Azt viszont fenntartom, hogy ha ebben a világhelyzetben, amiben per pillanat leledzünk, komoly felkérést kapunk arra, hogy írjuk meg mi is a jövő század regényét, a rendelkezésünkre álló adatok fényében, de inkább azok tükrében, olyasféle pontossággal találnánk célba, ahogy az optikailag korrigált Hubble fotózta le az első fekete lyukat sokmilliárd fényévnyi távolságból. Vannak ugyanis egészen egyértelmű jelek arra vonatkozóan, mi lesz a sláger úgy durván százvalahány év múlva, és vannak sejtések is, amelyek felérnek a bizonyossággal. Kétségtelen például, hogy felértékelődik majd a beszívni való levegővel folytatott kereskedelem jelentősége. Ezt a szakmát ma még megmosolyogjuk, és a szélhámosságokkal helyezzük egy polcra, de hogy száz év múlva nem így lesz, arra mérget lehet venni. Ugyanez vonatkozik az ivóvízre is, mert azt sem literekben, hanem cseppekben fogják számolni, mégpedig aranyáron. Ha egy mágnás pl. le akar venni a lábáról egy hölgyet vagy fiút – esetleg intelligens kultivátort – akkor nem gyémánt nyakékkel szédíti el, hanem egy pohár ivóvízzel a hűvösebb fajtából.

Járművek nem lesznek, mert az emberiség a föld alá húzódik a perzselő hőség és a pusztító atom- , illetve kozmikus sugárzás elől, de utazni azért utazik, például a Holdra meg vissza. A 22. században ugyanis minden ami érdekes és szórakoztató a Holdon lesz gigantikus üvegburák alatt. Itt dőzsöl majd az, aki ezt a luxust megengedheti magának, és mert az oda-vissza út teljesen automatikus lesz, a turista gyakorlatilag úgy ruccan el a Viharok tengerébe, ahogy most a Balatonra. És ha már itt tartunk: Balaton nem lesz, folyóvíz sem nagyon, a tengerek pedig gigantikus pöcegödrökként fognak bűzölögni. Emiatt azok az országok mennek majd leghamarabb tönkre, amelyek annak idején éppen a tengerek miatt lettek világbirodalmak.

A robotika és a mesterséges intelligencia mindent betölt, így a tűzforró, kiégett felszínt is, ahová önjáró nyersanyaggyűjtő automaták járnak majd fel újrahasznosítható anyagokért. Az emberiségnek nem lesz semmi dolga azon kívül, hogy megegye, megigya a napi betevőt, és bámulja az algoritmusok által létrehozott, száz százalékig számítógépes animációból álló sorozatokat. A politikai megosztottság csupán egy régi, divatból kiment szokásra mutató találat lesz a Fő Adatbázisban, ami egyúttal az oktatás szerepét is betölti, mert iskola nem lévén, minden kérdésre innét érkezik a megbízható, tűpontos válasz. Még sokáig folytathatnám, például azzal, miért szűnik majd meg a bűnözés és a korrupció – ami ma még egy kor opció –, de elégedjünk meg azzal, hogy minden szép lesz és jó, így harmóniában, boldogságban él majd az egész emberiség. Mind a tizenketten.

Majoros Sándor

A Regénytár alapító- főszerkesztője, aki célul tűzte ki maga elé az igényes (nívós) szórakoztató és a komoly, elhivatott irodalom közötti „északnyugati átjáró” megtalálását. Ez a honlap ennek az útkeresésnek a gyakorlatozó terepe, néha komoly, máskor komolytalan, de mindig egyedien különleges és szórakoztató. Majoros jelenleg Budapesten él, néha dolgozik, máskor csak lóbálja a lábát. Mentségére legyen mondva a régi igazság, amely szerint az író akkor is ír, ha ez olyan nagyon nem is látszik: belsőleg alkot.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

0 Ft