A káposzta

Pribák Edéné, született Gót Matild a konyha közepén állt és meredten nézte az elébe táruló látványt, amelyre minden további nélkül rá lehetett volna tenni a piros karikában hivalkodó tizennyolcas számot. Már ha ez egy film lett volna, nem pedig a valóság. Mellette ott tartózkodott Pribák Ede is, aki a végzettsége szerint statisztikus volt, de mostanában mint taccsbíró működött a második ligában.

Mind a ketten egyetértettek abban, hogy ez a helyzet az ólom súlyosságát hordozza magán, és per pillanat nem létezik rá megoldás.

A káposztáról volt szó, precízebben a karácsonyi húsos káposztáról, amelyet Pribákné tíz személyre főzött egy üstnek is beillő fazékban, jókora ráhagyással. Az események tragédiába torkolló láncolatát az váltotta ki, hogy a káposzta majdnem hiánytalanul megvolt, pedig 27-ét mutatott a naptár. Samu és Lüszill nem jöttek el, így nem vihettek belőle, a szomszéd pedig, annak dacára, hogy térden állva rimánkodott egy szolidabb mennyiségért, egyszerűen elpárolgott, csakúgy mint az a házaspár, akinek Matild szintén szóbeli ígéretet tett a tál káposztára. Öt fogyasztó esett ki ezzel, szinte érintetlenül hagyva a káposztát.

Szörnyűség!

Mit lehet ilyen esetben tenni?, tűnődtek, de nem jutott az eszükbe semmi. Mert az mégse működött, hogy csak úgy, minden cécó nélkül bekopognak a szomszédokhoz és felkínálnak nekik egy jókora adagot. Főként annak tükrében, hogy karácsonyra mindenki káposztát főz, és nem is keveset.

Pribák Ede kevésbé bírta a feszültséget, ezért azt javasolta, hívják magukra a rendőrséget, mert ő ezzel a teherrel nem bír élni. Jöjjön inkább a börtön, mert az is tisztább sor ahhoz képest, hogy az ember kimúlt káposztát kénytelen dugdosni a spájzában. Józan, megfontolt javaslat volt, de nem talált megértésre. Matild ugyanis reflexből rávágott a férje kezére, amikor az a telefonért nyúlt. Azt mondta, márpedig ő nem teszi ki magát rendőri vegzálásnak egy ilyen ügy miatt, amiben nem is vétkes. Tekintsük ezt balesetnek, mondta, és ez meggyőzte Edét.

Talán lesavazhatjuk a kádban, jelentette ki bátortalanul, és nem is nagyon csodálkozott, amikor a neje ezt visszautasította. Hogyisne! Az ilyesmi gázokkal meg mocsokkal jár, nem beszélve arról, hogy ebben a két ünnep közötti holt időben nem is tudnának kád mennyiségű kénsavat venni. Nem fiam, ez szóba sem jöhet, de ha feldaraboljuk, apránként megszabadulhatunk tőle.

És az nem jár mocsokkal?, próbált ellenkezni Ede, de csak a rend kedvéért, mert lassan ő is megértette, hogy a börtön nem lehet alternatíva.

Még szép, hogy fel kell aprítani, és a részeit nejlonzacskóba rejtve szétszórni olyan helyeken, ahol a természet végzi el a dolog érdemi részét.

Neki is láttak azonnal: Ede behozta a kamrából a szerszámokat, Matild meg lecsupaszította az asztalt, amelyre ráfektették az akkor már kőhideg szerves anyagot. Aztán összeszorított szájjal dolgozni kezdtek.

Minél kisebbekkre, utasította Edét Matild, látva, hogy az igyekszik miharamabb túllenni a gyomorforgató munkán. Ha a szomszédok észreveszik, hogy valami nyúlós dolgot cipelsz, rögtön gyanakodni kezdenek, és akkor nekünk annyi. A zacskó el kell, hogy férjen a kabátod zsebében.

Így is lett. Estefelé már csak a fal mellett sorakozó zacskók utaltak arra, hogy a lakásban nemrég sátáni rituálé zajlott, mert Matild folyamatosan sikált és súrolt, különös gondot fordítva a szagok semlegesítésére.

Ede megvárta, hogy besötétedjen, aztán sétát imitálva nekivágott a városnak. Az volt a terve, hogy a házak között, lehetőleg minél messzebb a lakásuktól apránként elszórja az adagokat. Egy zacskót a szomszéd utcában beledobott a kitett kukába is, de többet nem mert felvállalni. Inkább lesétált a folyópartra, és kavicshajigálás látszatát imitálva vagy tíz csomagot bedobott a hullámok közé. Bízzunk a halak étvágyában, mormogta, amikor visszaindult az utánpótlásért.

Áldotta a szerencséjét, hogy nem futott össze ismerősökkel, különös tekintettel az öreg Karvaly bácsira, aki képes volt a táskájába is belenézni, ha találkoztak. Háborítatlanul, és jó iramban dolgozhatott. Néhány zacskót csak úgy lazán elhagyott a parkban, arra bazírozva, hogy a kutyák majd befalják a tartalmát, néhányat pedig beletunkolt a csatornalefolyóba, mert onnét amúgy is kemény szagok jönnek elő, ez a kiegészítés nem sem fog mellettük kottyanni.

Ám így is bőven elmúlt éjfél, mire az utolsó csomagtól is megszabadult, és mire Matild glancra kitakarította a lakást. A hatalmas fazék is megpucolva száradt a kád mellett, amikor Ede hirtelen rádöbbent, mennyire éhes. Anyukám maradt még egy kis káposztánk?, kérdezte ösztönösen, majd rádöbbenve, mi szalad ki a száján, mintha csak nézelődne, átsomfordált a konyhába és összeütött magának hat tojásból rántottát.

A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.