Az emberiség évezredeken át hitt abban, hogy a két lábon járás a civilizáció kulcsa, de mi lett volna, ha a természet több millió éves műhelyében mások is belekóstolnak ebbe a kiváltságba? Nos, ha ez bekövetkezik, Orwell Állatfarmjának híres tételmondata „Négy láb jó, két láb jobb” univerzális igazsággá vált volna, akkor valószínűleg Raymond Macherot* kisállat civilizációja nemcsak képzeletbeli rajzolt lapokon, hanem valóságos utcaképeken is megjelenne.
Képzeljük csak el, ahogy a szavannán zsiráfok elegáns frakkban két lábon sétálnának, az erdőkben rókák rendeznének divatbemutatókat, a patakok mentén békák tartanának filozófiai szemináriumokat! A gyíkemberek, akiket eddig a sci-fi irodalom homályos tereire száműztünk, valójában létező társadalmat alkotnának. Két lábon állva, talán épp egy ókori gyíkbirodalom kőből faragott oszlopai között vitatkoznának arról, hogy a napozás-e a valódi hatalom alapja, vagy az a friss hínár-pogácsa, amit a gyíkasszonyok sütnek a tengerparti piacokon.
És mi, emberek, ebben a konkurenciában vajon hol tartanánk? Ha minden állat egyszerre megkapta volna a lehetőséget, hogy két lábon járjon, valószínűleg hamar elveszítettük volna a helyünket a tápláléklánc csúcsán. A hangyák elindították volna a saját ipari forradalmukat, pirinyó gőzgépeket gyártanának, és felépítenék a saját verziójukat egy felhőkarcolókból álló bolyvárosra. Vagy mi lenne, ha a baglyok nemcsak bölcsességükről, hanem az éjszakai diszkóik fénytechnikájáról is híressé válnának? Az emberiségnek esélye sem lett volna labdába rúgni.
Macherot kisállatai – egerek, menyétek, vakondok – úgy élnének, mint Párizs bohém negyedében: kávézókban filozofálnának, apró műalkotásokkal kereskednének. Mi, emberek, talán visszahúzódnánk a barlangokba, és onnan sóvárogva figyelnénk, ahogy a vakondok bonyolult föld alatti metróhálózatot építenek, amit mi csak a Discovery Channelen keresztül látnánk, mert a vakondok nem engednék, hogy hozzáférjünk a jegyrendszerükhöz.
De a gyíkember társadalom lenne talán a legijesztőbb. Két lábon járva, nyelvüket villámgyorsan használva nemcsak légyvadászatban, hanem diplomáciában is jeleskednének. Fényes pikkelyeikben visszaverődne a napfény, és a reptilián divatdiktátorok uralnák az összes kifutót. Az embereknek esélye sem lenne felvenni a versenyt egy olyan fajjal, amelyik egyszerre fürge és stratégiai gondolkodású, ráadásul pikkelyei természetes páncélként védenék a nap káros sugaraitól.
És hogy mindez miért nem valósult meg? Nos, a tudomány ez ügyben csupán tapogatózik, de vannak bizonyos elméletek, amelyek egybehangzóan azt állítják, a többi állat egyszerűen ostobaságnak tartotta a két lábon járást. Amikor először láttak előembert ügyetlenül egyensúlyozni a talpán, nem tudtak hová lenni a csodálkozástól. A ragadozók különösen hálásak voltak ezért, mert a fáról lejött, két lábon esetlenkedő szőrös lény könnyen megszerezhető prédának bizonyult. A többi állat pedig csendben örült annak, hogy a ragadozók figyelme innentől kezdve nem rájuk összpontosult. Így az evolúció eme kísérlete inkább a két lábon járók kudarcával végződött volna, ha az ember nem lenne makacsul kitartó, vagy ha nincs szerencséje.
A legnagyobb szerencsénk mégis az volt, hogy hosszú távon kiderült, a két lábon járás több előnnyel jár, mint amennyi hátránnyal. Ám ekkora az állatvilág négy lábon maradt része akkora versenyhátrányba került, hogy hiába próbálta másolta ezt az új találmányt, az csak olyan volt, mint faekével szántani az űrkorszakban. Amikor az állatvilág úgy döntött, hogy köszöni, de nem kér ebből a két lábon járásos hóbortból, anélkül, hogy tudatában lett volna ennek, átadta a hatalmat az addig nevetséges lúzernek számító előembernek. Vagyis az, hogy a macskák továbbra is négy lábon sunnyognak, a kutyák lelkes farokcsóválás közben szaladgálnak, és a gyíkok csak napoznak egy kődarabon, nemcsak biológiai szükségszerűség, hanem valóságos áldás számunkra. Mert ha a természet komolyan vette volna Orwell tételmondatát, akkor ma nem mi írnánk erről az esszét, hanem valószínűleg egy elegáns kis sündisznó professzor, miközben a teáját kavargatja a saját irodájában.
_______________
*Raymond Macherot (1924. március 30. – 2008. szeptember 26.) belga képregényrajzoló és író volt, aki a 20. század egyik meghatározó alakja lett a frankofón képregénykultúrában. Leginkább bájos, humoros, állatokkal benépesített képregényeiről ismert, amelyek kedvesen és szatirikusan ábrázolták az antropomorf állatok világát, miközben finom társadalmi és kulturális kritikát is megfogalmaztak.
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Az alábbi felhasználók adományoztak kávét ehhez a poszthoz:
- Benjamin Babbler
- easy
Kattints a Donate gombra, és egy tetszőleges összeggel segítsd a munkánkat! Köszönjük!
