Az emberiség egyre dicsőségesebb történetében – bármilyen hihetetlen is – volt egy olyan nap, amikor a Facebook jótéteményeit az egész glóbusz nélkülözni volt kénytelen. Az okokat ne firtassuk. Talán a kéményt pucolták a szerverközpontban, talán az egerek rágtak el egy kábelt, lényeg az, hogy a közösségi média egy teljes napon át nem működött.
Mi történt ezalatt? Hogyan maradhatott meg a világ, és ami a legfontosabb: hogyan bírták a lelki segélyszolgálatok a hirtelen rájuk zúduló megterhelést? Vegyük sorjában az eseményeket. Először is, öt teljes percig nem történt semmi. Az emberek kimentek a konyhába, és főztek egy kávét abban reménykedve, hogy mire a lé lefolyik, a hiba is elhárul. Kicsit feszélyezte őket, hogy egy árva képet sem posztolhattak a kávé főzéséről, de úgy vélték, ennyit még ki lehet bírni.
Ám amikor visszatértek, és látták, hogy Facebook továbbra sincsen, kitört rajtuk a pánik. Úristen! Mi lesz, ha ez fél órán keresztül így maradt?! – csapott beléjük az ideg, aztán nekiláttak, hogy megírják a végrendeletüket. Amikor ezzel megvoltak, és még mindig nem jött vissza a facé, elöntötte őket a düh. Micsoda dolog ez? Hogy képzeli ezt a Mindenható? Ádámot és Évát sem úgy űzte ki a Paradicsomból, hogy ne biztosította volna számukra a Facebook-elérést! Ez rosszabb, mint Szodoma és Gomora!!!
Megpróbálhatták volna megkérdezni az ismerőseiket, vajon náluk is létezik ez a hiba, de ahhoz telefonálni kellett volna, ami olyan, mint füstjeleket küldeni a virtuális világba. Ki telefonál manapság, amikor ingyen csetelhet a Messengeren? Egyébként pedig: mi az hogy beszélgetés?!
Aztán kiütött rajtuk az elvonási tünet. Már vagy fél órája nélkülözték a vicces videók és mókás fotók böngészéséből nyert szellemi táplálékot. A tudatuk beszűkült, és olyan kemény lett, minta a cipő talpa, amiről persze megint nem volt fogalmuk, mert ki húz manapság cipőt?
Odamentek az ablakhoz és kinéztek az utcára. A táj sivár volt és lélektelen, a csönd pedig kibírhatatlan. Akár a világvége, gondolták. És ekkor beléjük hasított a felismerés, hogy a kurva életbe, tényleg világvége van!!! Ha csak a levegő fogyott volna el, vagy egy űrszikla találja el a Földet az sima ügy, de a facé hiánya mindent vitt.
Reszketve várták a megsemmisülést, de aztán fölbukkant bennük valami ősi, állati ösztön. Olyan mélyen rejtőzött a génjeikben, mint a kutyák farkastermészete. Ez pedig arra késztette őket, hogy remegő kézzel kinyissák az ajtót, majd az így keletkezett résen, mint az odujukból előbújó rágcsálók, kimerészkedtek a szabadba.
Tétován és bizonytalankodva lézengtek az üres utcákon, de egyszer csak észrevették, hogy mindenünnen papucsos, telefont markoló kísértetek bújnak elő. Ez a fölfedezés annyira döbbenetes volt, hogy tán még a Facebookról is megfeledkeztek, bár ebben ne reménykedjünk. Mindenesetre, ha lassan és vonakodva is, de közelebb férkőztek a hozzájuk hasonló, két lábra ereszkedett lényekhez, és megszaglászták őket. Azok pedig visszaszaglásztak, és látszott rajtuk a kíváncsiság, meg a barátkozási szándék.
Ha a telefonjukon működött volna a Facebook, talán még szót is érthettek volna egymással.
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.
Kattints a Donate gombra, és egy tetszőleges összeggel segítsd a munkánkat! Köszönjük!
