Seán Ó hEaghra addig farolt, ameddig tudott, és közben lepergett előtte az élete. A sok gyilkosság, amit különféle módon, különböző helyszíneken követett el, mint megannyi fényes csillag tündökölt egy nagy ívű pálya csúcsán, amelynek lehanyatló végpontja ebbe a furcsa, visszataszító akolba illeszkedett. A szörnyű fekete kos elől nem volt menekvés: az ide nyíló ajtó huncut módon bezárult, és talán elővigyázatossági okokból, vagy mert a bozontos rémség egy korábbi támadása során letörte azt, belső oldaláról hiányzott a kilincs.
Magabiztosan állíthatjuk, hogy a gazdag ír történelemben bérgyilkos nem került még ehhez foghatóan kényes helyzetbe, pedig a Zöld Szigeten komoly hagyománya van ennek a mesterségnek. A kört kitágíthatjuk akár az észak ír konfliktusra is, bevonva az IRA-t, hogy még precízebben vizsgálódhassunk, de ilyen döbbenetes példát akkor sem találnánk.
Az olvasó minden bizonnyal látta a Vissza a jövőbe harmadik részét, amelyben Marty McFly homlokegyenes belerohan a felé vágtató indiánokba. A rendező úgy tette még izgalmasabbá ezt a jelenetet, hogy gyors egymásutánban váltogatta a nézőpontokat. Az első kép ugye, az volt, amikor Marty az indiánok felé száguldott a Deloreannal, aztán következett az arcát mutató közelkép, majd egy féltotál, amelyen Marty hátramenetbe kapcsol. Az indiánok ezalatt egyre csak közeledtek. Az egymás után sorakozó képek egyikén másikán már szinte utol is érték az időgépet, de egy vágás után ismét távolabb kerültek, némi egérutat biztosítva ezzel a menekülőnek. A jelenet drámaisága ezzel a módszerrel szinte az őrületig fokozódott, mert a néző nem vette észre, hogy az indiánok hol előrébb, hol hátrébb kerülve összevissza ugrálnak.
Ugyanez történt az akolban is: a kos nekilendült, és vágtázó üzemmódban rontott rá Seán Ó hEaghra, de fölülről mindez olyan volt, mintha valami makett. A fenevad már majdnem elérte a halálfélelem verítékében fürdő bérgyilkost, amikor a rendezői akarat egy pillanat tört részéig a bérgyilkos arcára szegeződött, lehetőséget teremtve a végkifejlet elodázásra, mert amikor a képzeletbeli kamera egy pillanat múlva oldalnézetre váltott a gigantikus rém még legalább három yardra volt potenciális áldozatától.
Feltételezem, hogy önök most Seán Ó hEaghrát idéző módon reszketnek az izgalomtól, mert több, mint világos, hogy az Ördög Ükapja mindjárt nekiront tehetetlen áldozatának, és úgy felökleli, hogy az űrrakétát idéző módon földkörüli pályára áll.
De ekkor a huncut rendező még egy utolsó csavarint a beállításon, mert most a kos fara mögül mutatja a jelenetet. A távlat így lerövidül, és olyan illúzió támad, mintha azok a hegyes szarvak már Seán Ó hEaghra hasát csiklandoznák. Egy piros karikába illesztett 18-as szám kívánkozna ide, alá meg sárgával kiemelve, hogy „csak erős idegzetűeknek”, mert következik az utolsó snitt, amikor a kost a halálra szánt áldozta válla fölül szemlélhetjük. Jön, egyre csak jön, mint egy fekete borulás, amíg végül betölti az egész képet, kibontakoztatva egy földöntúli módon izzó vörös szempárt, ami nőtön nő, amíg be nem tölti az egész világot.
Ám a legeslegutolsó utáni pillanatban, vagy talán mégiscsak előtte egy kicsivel, meglepő fordulat következik be. Amikor a kos már olyan közel jár Seán Ó hEaghrához, hogy a feje és a bérgyilkos slicce közé egy zsilettpengét sem lehetne betuszkolni, a szörnyeteg hirtelen lecövekel és mozdulatlanná dermed.
Önök most bizonyára azt kérdezik, hogyan lehetséges ilyen durva fékezés egy túlméretezett, csupa izom állat esetében, ami egy pillanattal korábban még azon ügyködött, hogy az előtte reszkető embert fölnyársalja? A válasz a kos felépítésében rejlik. Csak egy kisportolt, csupa izom bajnok képes erre a bámulatos teljesítményre, mármint, hogy kiiktassa a tehetetlenség elvét, és anélkül dermedjen mozdulatlanná, hogy komoly sérülést szenvedne.
Az Ördög Ükapja mintha erre a mutatványra lett volna kitalálva. Nem is okozott neki gondot a megtorpanás, de az feszítően érdekes kérdés, hogy minek következtében szánta rá magát erre?
Az ütközésre addigra már testestől, lelkestől felkészült Seán Ó hEaghra behunyt szemmel várta a csapást, és mert az nem következett be, működésbe léptek a veszély miatt kikapcsolódott érzékszervei. Megállapította például azt, hogy a kos tűrhetetlenül büdös, de mindez apróság volt ahhoz képest, amit hallani vélt. Mintha valahonnét fentről, mondjuk, a felhők közül egy láthatatlan hangszóró a Danny Boyt közvetítette volna.
Az írek ezt a dalt szívhez szólóan érzelmesnek tartják, miközben a kontinentális ízlés csupán romantikus nyávogásnak titulálja. Nincs olyan lakója a Zöld Szigetnek, aki egy ilyen ízlésvitában ne ragadna belezőkést, mert a Danny Boy ezen a vidéken egyfajta himnusz, de hogy Seán Ó hEaghra miként vélekedett erről, és milyen zenét kedvelt, történetünk szempontjából mellékes. Mindenesetre amikor meghallotta, és fölismerte a dalt, alaposan meglepődött. Hát még amikor kinyitotta a szemét, és meglátta, hogy a kos a dal ritmusára lányan himbálja a fejét!
– Ez meg mi a búbánat!? – dörmögte meglepetten, miközben a Danny Boy dallama az egész akolt beterítette. A legfurcsább mégis az volt, hogy a kos szemlátomást egyre érzelmesebben, és egyre nyilvánvalóbb átéléssel ingatta a fejét, vagyis úgy tűnt, a Danny Boy szépsége mélyen megérintette.
Amíg Seán Ó hEaghra ezen a rejtélyen tűnődött, a háta mögött kinyílt az ajtó, azaz hogy csak megpróbált kinyílni, mert a bérgyilkos belülről nekitámaszkodott. A keskeny résen viszont mint valami cunami zúdult be a Danny Boy, ami döbbenetes érzelmi reakciót váltott ki az Ördög Ükapjából. Ha a kosok képesek lennének ilyesmire, talán meg is csókolta volna Seán Ó hEaghrát, ám ehelyett a nyíláson benyúlt Flaherty, az inas, és odébb taszigálta a még mindig cselekvésképtelen bérgyilkost.
– Táguljon innen, maga tökkelütött! – rendelkezett, és kiráncigálta Seán Ó hEaghrát a kosmentes biztonságba.
Amikor az ajtó becsukódott, és a retesz a helyére került, meg is magyarázta a tettét:
– Kevés hiányzott, hogy közelebbről is megismerje az Ördög Ükapját. Ez egy új-zélandi romney, vagyis gyors, kegyetlen és kíméletlen. Ha nem lenne érzékeny a Danny Boyra, maga most a mennyország kapujában állna.
– Á, szóval ez a rejtély magyarázata! – tér magához Seán Ó hEaghra. – A kos megjuhászodik a Danny Boytól!
– Így is mondhatjuk.
– Ez fantasztikus! Egy ilyen fenevad, és pont a Danny Boytól…
– A természet csodája – összegzett Flaherty. – Örüljön, hogy így van, és hogy itt volt dolgom. Ha nem indítom el a lejátszót, magának annyi.
– Végtelenül hálás vagyok – mondta Seán Ó hEaghra a homlokát törölgetve. – De mondja csak, hogyan juthatok el a kastélyba? Ide szerződtem egy speciális munkára.
– Láttam a papírját – bólintott az inas. – Jöjjön velem, odakísérem. Amilyen balfék, még képes lesz visszamenni az Ördög Ükapjához.
Keresztülvágtak egy erdős részen, ami elhanyagolt park benyomását keltette, majd egy murvával behintett gyalogúton mintegy ötven yardot megtéve odaértek a Shankill Castle-hoz, ami eléggé elhagyatottnak tűnt.
– Az öreg Finnegan Doyle most nem ér rá, a személyzet többi tagja pedig a birkákkal, vagy a háztartással foglalkozik. De én is tudom, hol várnak magától segítséget – mondta a fiú, majd a kastélyt megkerülve kinyitott egy oldalajtót.
Sötét, dohos és meglehetősen szűk lépcsőfeljáróban találták magukat, ami a padlásra vezetett. Flaherty előzékenyet utat engedett a bérgyilkosnak, majd amikor a lépcsők egy ajtó előtt véget értek, azt mondta:
– Itt kell rendet tennie. Ha végzett, csörögjön rám mobilon, és majd kitaláljuk a folytatást.
Azzal kinyitotta az ajtót és belökte a nyílásba Seán Ó hEaghrát, aki ezzel olyan értelemben helyi rekorder lett, hogy rövid időn belül kétszer találta magát kilincs nélküli ajtó túloldalán.
Amikor a szeme hozzászokott a homályhoz, egy tipikus ír kastélypadlást látott maga előtt. Pókhálóval lepett, poros, ládák, egymásra stószolt kartondobozok, néhány régi bútordarab és rengetek hulladék töltötte be a teret. Nyoma sem látszott rejtett kamerának vagy egyéb modern eszköznek, de Seán Ó hEaghra kapásból vagy négy kísértetet vélt fölfedezni az árnyak között. Egy a rozoga, György korabeli szekrény tetején, egy másik a kakasülőről lógó ruhákba bújva, egy harmadik a támlás fotel mögötti árnyékban egy negyedik pedig a tükörben bujkált.
– Ha ezeket kell eltennem láb alól, akkor isten óvja a lelkemet – mondta, és keresztet vetett.
(folytatjuk)
Szvétics Hubenár fordítása
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.
Kattints a Donate gombra, és egy tetszőleges összeggel segítsd a munkánkat! Köszönjük!
