Apokalipszis

2024-01-17
85 olvasó

Fél négy után két perccel Seppi Mörgens arra ébredt, hogy sürgősen ki kell mennie csorgatni. Fölkelt az ágyból, belebújt a papucsába, és anékül, hogy villanyt gyújtott volna, kitámolygott a fürdőszobába. Amíg csorgatott arra lett figyelmes, hogy a falakat meg a kádat enyhe rózsaszín fény burkolja be, ami a szellőzőablakból beszűrődő furcsa vörösség rovására volt írható.

Mi lehet ez?, tűnődött Seppi Mörgens, majd miután lehúzta a vécét, átbotorkált a konyhába. A hatodik emeleten lakott, onnét ráláthatott az egész városra, ami ebben a pillanatban egyadta lángtengerben égett. A vörös tűzkígyók úgy hajladoztak a házak között, ahogy a ventilátorral szított krepp papír a cirkuszban.

Ez a tűzvész viszont valódi volt. A sötétséget ezerszám lyuggatták át a tüskeként meredező lángok, miközben az épületek petárdaként pukkadtak széjjel. Olyan volt az egész, mint egy hatalmas, őrült tűzijáték, ahol a szikráknak nem jutott elég hely, ezért kénytelenek egymást lökdösve fészkelődni. De a legmeglepőbb mégis az volt, hogy a feldúlt, izzó parázzsal teleszórt utcákon hatalmasra nőtt, patás ördögök vadásztak a lángok elől sikoltozva menekülő emberekre.

Nofene!, mondta Seppi Mörgens és megdörgölte a szemét. Ha ez nem álom, akkor az apokalipszis. Ám ekkor eszébe jutott, hogy éjszaka, ha az ember felriad, ajánlatos inni egy kevés vizet, mert alvás közben a szervezet kiszárad. A csap még működött. Kifolyatott belőle egy pohár vizet, és amíg ezt kortyolgatta, az ablakból nézte az eltáruló látványt. Nem tévedett, ez valóban az apokalipszis volt, mert a tűzvész, mint egy hatalmas óceán egészen a látóhatár pereméig terjedt.

Visszament a szobába. Az óra világító számlapja pontosan három óra harmincöt percet mutatott. Ezek szerint még volt két és fél órája a hatkor esedékes automata ébresztésig, ami, ha az alvás minőségét nézzük, maga az örökkévalóság.

Ezzel a megnyugtató érzéssel feküdt vissza, és húzta magára a paplant.

 

 

Samuel Óharalson

1980, Helsingőr – a jelenkori dán abszurd próza egyik üdvöskéje. Írásait többnyire álnéven publikálja, mert azok provokatív jellege nem fér össze a hivatalos irodalom kívánalmaival. Rövid, szürreális írásaiban mindent és mindenkit kifiguráz, de legfőképpen az olvasót, aki – mint vallja – tehetetlen az irodalom packázásaival szemben.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

FelFEL