Apokrif

2023-01-24
499 olvasó

Isten a hetedik napon befejezte művét, amit alkotott. A hetedik napon megpihent munkája után, amit végzett, és bár elégedett volt, úgy érezte valami még hiányzik. Fölvett hát egy marék port, és addig gyömöszölte, amíg ki nem alakult belőle az ember. Kicsit csámpás volt, meg a szája is tátva maradt, de ebből az alapanyagból csak ennyire tellett. Az Úr a kreációt Ádámnak nevezte el, és létrehozott számára egy rezervátumot, ami olyan all-inclusive szállodaféleség volt, bizonyos megszorításokkal. Ádám például nem udvarolhatott a személyzetnek, mert azok angyalok voltak, nem úgy, mint manapság.

Ádám emiatt folyton szomorkodott, és ezt látta az Úr a maga mindent látó szemével, meg azokkal a térfigyelő kamerákkal, amelyeket a Hotel Édenben bölcs előrelátással felszereltetett. Azt gondolta, szerez egy társat Ádámnak, hadd tudja meg, mi az, hogy alkalmazkodás. Amíg a fickó aludt, kivette hát az alsó bordáit, és belőlük, meg az Amazonon rendelt egyéb alkatrészekből összerakott egy asszonyt, akit Évának nevezett el. Ez a műtét egyébként mindentől függetlenül jól jött Ádámnak, mert amíg minden bordája megvolt, nem bírt lehajolni, és ez rengeteg kellemetlenséget okozott neki. Nem tudta például bekötni a cipőjét, ezért mezítláb járt, és ha egy érme került elébe, nem tudta azt felvenni. Persze ehhez előbb fel kellett volna találni a cipőt, meg az érmét, de ami késik, nem múlik – gondolta Ádám.

Az asszony mellett víg élete lett hősünknek. Egész nap csak heverészett meg fütyörészett, vagy kővel dobálta az ég földre szállt madarait, de mert az Úr ezt nem nézte jó szemmel, inkább a patakban úszkáló halakat abajgatta egy ágdarabbal. Az Úr efölött már szemet hunyt. Másféle szórakozás az Édenben nem is akadt, mert az ingyenwifihez az angyalok elveszítették a kódot.

Minden egybevetve, ez a helyzet tetszett a Teremtőnek, de érezte, hogy két ilyen éhenkórász nem elég az üdvözüléshez. Kicsit távolabb teremtett hát másik embereket is, mert por annyi volt, mint a pelyva, vagy több. Létrehozta hát Kamát és Mamát, tőlük egynapi járóföldre pedig Bebét és Babát, a hegyeken túl pedig özvegy Pribákné Mancikát, hogy csak a főbb projektjeit emlegessük, mert mi tagadás, egy idő múlva az Úr már valóságos sportot űzött ebből a játszódásból. Gyártott olyan embereket, akik vígan megélnek a sivatagban, meg olyanokat is, akik a havas mezőket kedvelték. Ők voltak a két véglet, közöttük szinte hemzsegtek a különféle politikai és világnézeti beállítottsággal rendelkező párok.

Ádám meg Éva ezt persze nem tudta. Ők csak daloltak, meg heverésztek, mígnem Éva egy napon felmászott az Éden legmagasabb fájára – ahonnét az Úr eleve eltiltotta mindkettőjüket, mert attól félt, leesnek és kitörik az egy szál nyakukat, amire még nem érkezett pótalkatrész a mennyei genetikai laborba –, szóval Éva felmászott ide, és messzire látva észrevette, hogy a környéken mindenki küszködik, túrja a földet, meg mindenfélével seftel, minek következtében szépen gyarapodik. A többségnek már nemcsak tetővel fedett saját családi háza, hanem négy kerék meghajtású szekere is volt, a legújabb szériából!

Éva ezt nem bírta megállni szó nélkül, és addig duruzsolt Ádám fülébe, hogy a balga lélek szintén felmászott a fára, és kileste a szomszédokat. Ez volt az ős-valóságshow felfedezésének pillanata, ám ez Ádámot nem érdekelte, mert a jogdíj fogalmát a mennyei laborban még csak tesztelgették. Csalódásában, hogy neki ez a temérdek anyagi jólét nem jutott osztályrészül, fogott egy kígyót és megnyúzta, hogy ha már nincs kocsija, legalább szandált varrhasson a bőréből.

Ezt látva az Úr éktelen haragra gerjedt. Csak úgy szórta a villámokat, meg a kénköves szikrákat, inalt is be a fészkébe minden lény, amely a mozgás képességét magáénak tudhatta. Nem azért történt mindez, mert az Úr állatvédő volt, vagy mert féltette az általa alkotott természetet, azért volt haragos, mert Ádámtól nem várt ilyen csóringer magatartást. Ha nektek nem elég az, amit az Éden adhat, akkor fel is út, le is út, harsogta, és a párocskát azonnali felmondással kipenderítette a lapulevelekkel bélelt lakosztályából. Ádám még visszaszólt, hogy jobb is ez így, de lehet, hogy mindezt Éva mondta, már nem tudni. Mindenesetre megindultak előre a pusztában, hogy a titokban magukkal hozott encsembencsemekért házat, vagy legalább egy jó kilátással bíró belvárosi lakást vegyenek, mondjuk, Szodomában, ahol az út széli hirdetések szerint nagyon fölfutott mostanában a prosperitás.

Az Úr a lopást nem vette észre, vagy ha mégis, akkor hagyta, mert a teremtés első pillanatától kiválóan működött a humorérzéke.

A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.

Majoros Sándor

A Regénytár alapító- főszerkesztője, aki célul tűzte ki maga elé az igényes (nívós) szórakoztató és a komoly, elhivatott irodalom közötti „északnyugati átjáró” megtalálását. Ez a honlap ennek az útkeresésnek a gyakorlatozó terepe, néha komoly, máskor komolytalan, de mindig egyedien különleges és szórakoztató. Majoros jelenleg Budapesten él, néha dolgozik, máskor csak lóbálja a lábát. Mentségére legyen mondva a régi igazság, amely szerint az író akkor is ír, ha ez olyan nagyon nem is látszik: belsőleg alkot.

Vélemény, hozzászólás?

FelFEL