Kisslaki László

Már vagy félszázada élek Németországban. Nem én választottam. Éppen Nürnbergben léptünk fel a varietében, mint Trio Laki varietéartisták, mikor lejárt a szolgálati útlevelem. Mit tehettem? Maradtam. Igaz, az ég, a mező, erdő, mint odahaza, de fáj a honvágy, mondjuk akkor, ha a paraszt esőt lesni felpillant az égre, s közben véletlen szögbe lép, nem magyarul káromkodik. Talán ha a menedzser Nürnberg helyett, akkor máshová kötött volna le bennünket, ma tán görög, izraeli, angol, francia, dán, vagy éppen a svájci lakáscímre jönne hozzám a postás. Később kereskedelmi iskolát végeztem s hamarost, mint sajtó referens, a szaláminak már vajjal ágyaztam a kenyérre. Majd hosszú évekig élveztem az állam szociális hálóját; persze mellette nyelvet tanítottam, kertészkedtem, üzlet előtt söpörtem járdát jó pénzért. Ma már csak írok, s a St. Bonifatius templom karitász szervezetében teszem a dolgom. Írásaim tíz éve jelennek meg odahaza s a határon túli magyar lapokban. Itt ritkán közlik írásaimat, mert még a saját kisprózáimat sem tudom nekem tetszően visszaadni odahaza első novelláskötetem (Este a konyhában) 2011-ben jelent meg.