Azon a napon, amikor Kifli Jakab elhatározta, hogy minden jóindulatú figyelmeztetés dacára mégis belekezd egy könyv olvasásába, nagyon szép idő tombolt a főváros felett. Nyár vége volt, vagy inkább ősz eleje, de ez a körülmények alakulásán nem látszott meg. Kifli Jakab úgy vélte, megadja a módját a könyvolvasásnak, és követi azt az elvet, amely kimondja: éljünk veszélyesen. Kivonszolt hát egy összecsukható kempingszéket a körfolyosóra, ahol rövid cseszkődéssel üzembe helyezte, s reá telepedett. A könyvet – melyet e művelet ideje alatt végig a hóna alatt szorongatott –, csak ekkor vette a kezébe. Határozott mozdulattal kinyitotta, és belefogott az olvasásába.
Azt végig gyanította, hogy a szomszédok a függönyök mögül visszafojtott lélegzettel figyelik, hiszen erre az önpusztító, önmegsemmisítő műveletre az ezredforduló óta nem akadt példa a társasházban. Pali bácsi, aki a régi rendszerben hóhér volt, egyszer újságot próbált olvasni a körfolyosón, de az más. Könyvet ezen a szent helyen még senki nem merészelt a kezébe venni.
Éppen ezért Kifli Jakab elszántan és demonstratív módon olvasott. A könyvet úgy tartotta, hogy mindhárom emeleten jól láthassák, könyv az, nem pralinésdoboz. Az viszont egyértelműnek bizonyult, hogy Jakab erősen küszködik a vállalt feladattal. Ráncolta a homlokát, vakarózott, helyezkedett, meg egyéb módon tudatta a világgal, hogy a ránehezedő teher emberfeletti.
Azt, hogy halad-e a könyvvel és hogy az miről szól, a szomszédság nem deríthette ki. Éppen úgy lapozhatta A tudományos szocializmus korszerű kérdéseit, mint a Hogyan öljük meg a házastársunkat gyorsan és biztonságosan? című népszerű krimit, amivel egyesek a villamoson is megpróbálkoztak (őket persze szirénázva vitte el a mentő, de ez semmit nem von le Kifli Jakab érdemeiből).
Jakab tehát olvasott, vagy úgy tett, mintha olvasna. Az utóbbi gyanút élénkítette, hogy egyre látványosabban és heroikusabban küzdött önnön szervezetével, mely minduntalan kivetni, azaz a körfolyosóról levetni igyekezett az idegen testet. Jakab összeszorított szájjal, fogcsikorgatva igyekezett meggátolni önmagát abban, hogy a könyvet egy felszabadult mozdulattal eltaszítsa magától, miközben az izmai vad vitustáncot jártak a bőre alatt. Nagyokat szellentett közben, és úgy böfögött, mintha egy hordó sört megivott volna, mert az immunrendszere hamar működésbe lépett, hogy megóvja gazdáját a megsemmisüléstől.
Azokban a ritka pillanatokban, amikor Jakab úrrá lett a fiziológiai tünetein, és nem gyötörte semmilyen kín, hosszúakat sóhajtva emelte az égre a tekintetét, mintha onnét várt volna megváltást. Bárcsak jött volna a postás vagy a vízóra leolvasó, hogy kizökkentse ebből a helyzetből, de sem az egyik, sem a másik nem tette a tiszteletét. Feszengett, fészkelődött, vakarózott, fingott és még sorolhatnánk, mi mindennel foglalatoskodott az alatt a szűk öt perc alatt, amit a könyv olvasásával eltöltött. Talán a Guinness-féle rekordot is megdöntötte ezzel, veszélybe sodorva önnön életét, nem tudhatjuk. Ám egyszer csak fújni kezdett a szél, és a szomszédság Jakabról megfeledkezve boldogan tárta ki az eleddig zárt ablakokat, hogy friss levegőhöz jusson. Itt volt végre az a hosszú ideje várt hidegfront, ami a borzasztó hőséget felváltotta, ezért abbahagyták Jakab megfigyelését, és kacagva örvendeztek az életnek.
Kifli Jakab ekkor bágyadt tekintetét fölemelte a könyv lapjairól, és lassan, de határozottan felállt a székéről. A könyvet óvatosan félretéve, a kempingszéket pedig maga után vonszolva bevonult a lakásába. Úgy tűnt csatát vesztett, ám ez csak látszatra volt így, hiszen túlélte a lehetetlent: könyvolvasással töltött el majdnem öt egész percet.
A lakóközösség most azt fontolgatja, hogy azon a helyen, ahol Jakab széke állt, emléktáblát helyez el ezzel a felirattal: „Itt ült Kifli Jakab, az a hérosz, aki egy könyvvel küzdött hosszú perceken át.”
Azt remélik, ez majd rámutat e tevékenység hiábavaló voltára, nehogy másnak is eszébe jusson ez a meggondolatlanság. A Jakab által ottfelejtett könyvet egy szakértő bevonásával a társasház menhelyre, azaz könyvtárba helyeztette, ahol százával találhatók e veszélyes faj képviselői, de mert állandó felügyelet alatt vannak, nem jelentenek veszélyt az emberiség fennmaradására. Adja a Magasságos Térerő, hogy így is legyen.
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.
Kattints a Donate gombra, és egy tetszőleges összeggel segítsd a munkánkat! Köszönjük!
