Az ufókutató

2022-11-07
633 olvasó

Az ufók legénysége roppant mód érdeklődik háziállataink iránt. Megölik aztán felboncolják őket. Az USA- ban 1973-ban kezdődött azon esetek világra hozatala, mely háziállatok különös megcsonkításairól szóltak. 1976- ra már közel 2000 állat halálát okozta a rejtélyes csonkítás. Nagyon éles eszközzel távolították el rengeteg marha nemi szerveit valamit farkukat, füleiket. Első körben prérifarkasok számlájára írták a bűntetteket viszont ezek az állatok nem túl finnyásak, még a rothadó húst és a csontokat is felfalják így nem valószínű hogy csemegéznek az áldozataikból.

John Casscade fél életét a csonkítások tanulmányozásával töltötte és lelkes UFO hívő lévén az ő számlájukra írta a történéseket. Nagy hittel és kitartással tanulmányozta a különös eseteket még arra sem volt rest hogy személyesen beszéljen farmerekkel, akiknek az állatai ilyen csúf módon pusztultak el. A csonkítások egyik legrejtélyesebb vonása a láb – és egyéb nyomok teljes hiánya, pedig sok esetben hóban találtak rá a szerencsétlenül járt jószagokra. Azt is figyelembe vette több kutató, hogy a csonkítások hátterében egy fanatikus vallási szekta lehetett, de milyen szekta az, amelyik nem hagy maga után nyomokat? Ennél sokkal meggyőzőbb magyarázatnak tűnt John számára az UFO- k tevékenysége, ugyanis több esetben is láttak az esetek közelében ismeretlen repülő tárgyakat is.

Hithű kutatónkat viszont az ügyben valami roppant módon zavarta, ugyanis a csonkítások térben és időben is egy konkrétan behatárolható helyhez és időszakhoz voltak köthetőek. Az amerikai kontinensen kívül csak néhány elszigetelt esetről volt tudomása Ausztráliából, valamint az összes eset a 70-es évek utáni időből származott. Kiterjedt levéltári kutatásainak kizárólagos eredménye egyetlen eset Angliából 1904- ből. Miképp lehet hogy a föld egyéb tájain nem fordul elő az UFO- k ilyenféle tevékenysége, és hogy lehet hogy a múltban sem dokumentáltak hasonlót?

Ma viszont hatalmas áttörés következhet be. Magyar barátjától kit 20 éve nem látott és jelenleg komikusként dolgozik Budapesten üzenetet kapott, miszerint felfedezett egy írásos bizonyítékot arra, hogy Magyar földön is előfordult csonkításos eset. Bármikor megérkezhet a levél, ami híressé teheti őt UFO kutatói berkekben. Néhány órás türelmetlen várakozás után meg is hallotta a levélszekrényébe koppanó küldemény hangját. Sietve ment a levélért és remegő kézzel bontotta fel barátja küldeményét és a benne lévő megsárgult, valószínűleg egy énekeskönyvből származó oldalt olvasta könnyes szemmel:

Boci-boci tarka,
Se füle se farka,
Oda megyünk lakni,ahol tejet kapni.

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.

Erdős Sándor

1972-ben Mosonmagyaróváron születtem. Jelenleg, készlet ellenőrként dolgozom. Gyermekkorom óta szeretek írni, de nagyobb közönség felé csak egy éve publikálok. Az írói repertoárom elég széles. A versektől, az egészen mély gondolatokat megjelenítő szépprózáig, valamint a gyerekeknek szánt írásokig terjed.

Vélemény, hozzászólás?

FelFEL