Kritika egy tájépítészeti ponyvaregény margójára
Nehéz dolog kritikát írni egy olyan műről, amely nem döntötte el, hogy regény akar-e lenni vagy csak kézirat, és különösen nehéz, ha a szerző – jelen esetben az I. kerületi önkormányzat – úgy érzi, a középső fejezeteket nem neki kell megírnia. Az újratervezett Mária tér című köztérregény ennek megfelelően egy sajátos, posztmodern kísérlet lett, amelyben a klasszikus szerkezeti egységeket (eleje, közepe és vége) a szerzők innovatív módon két részre osztották: eleje és vége.
A kaland izgalmától boldog olvasó, ha a Donáti utca felől közelíti meg a teret, örvendezve látja, hogy a változás szemet gyönyörködtet: a padok környékén a bokrok visszanyírva, a gaz és az elszáradt virágmaradványok eltávolítva, vagyis a benyomás az, hogy itt valami történt. Legalábbis olyan értelemben , hogy a Batthyány utcán a Dunapart felé ballagó turisták most már nem érzik úgy magukat a Mária téren, hogy térben és időben eltévedve az Amazonas őserdejében kötöttek ki. Ugyanez mondható el a Batthyány utcai zárófejezetről is, mert a tér keleti csücske, amely a Málna utcánál ér véget, szintén rendezett képet mutat, mintegy keretbe foglalva a regény kezdő és záró passzusait.
Mindez tehát rendben van, de a gond nem a kezdet és a vég, hanem az a rész, ahol a legtöbb olvasó leteszi a könyvet: a közepe. A szerzők valami miatt úgy döntöttek, hogy a tér középső részét meghagyják eredeti, brutálisan naturalista állapotában. A bozótos, amely egy korábbi őrült kísérlet eredményeként jött létre, így megmaradt ugyanakkora fenyegetésnek, mint a beavatkozás előtt. Az ember óhatatlanul is Borges Elágazó ösvények kertjére asszociál, de itt a metafizikai eltévedés helyett egészen más veszély fenyeget: az olvasó belelép egy szarkupacba, merthogy a környék hajléktalanjai időtlen idők óta ebben a dzsumbujban végzik a dolgukat.
Stilisztikailag a térregény kettőssége tehát nehezen értelmezhető. Az eleje és a vége olyan szabályos, mintha egy tájépítészeti katalógusból vetítették volna ki, de a közepe egy szovjet korszakot idéző szamizdat-brossúra világa. Az összhatás így valahol a városi modernizáció és a posztszovjet nihilizmus között lebeg.
Végső soron tehát Az újratervezett Mária tér olyan köztérregény lett, amely bár a változás ígéretét hordozza, ez csak részben valósul meg. Amíg a szerzők rá nem szánják magukat a középső fejezetek újraírására (egy komolyabb parkrendezésre, alacsonyabb bokrok és virágok telepítésére), az javasoljuk az olvasóknak, hogy kizárólag nappal, gumi talpú cipőben, és lehetőleg orrcsipesszel közelítsék meg a mű középrészét.
Értékelés: 3/5 mert a szándék megvolt, de a dzsumbuj győzött.
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Az alábbi felhasználók adományoztak kávét ehhez a poszthoz:
- Tóth Ágoston
- easy
- raczkornelia
Kattints a Donate gombra, és egy tetszőleges összeggel segítsd a munkánkat! Köszönjük!
