Árnyékban élni csak akkor kellemes, ha tombol körülöttünk a hőség. Habár ilyesmi október közepén nem fordulhat elő, mostanában mégis úgy érezzük: valaki feljebb tekerte a termosztátot. Az a régi, napsütötte bizakodás, ami ezeket a szüreti időket jellemezte, mintegy varázsütésre eltűnt és vele együtt a jó kedvünk is odalett. Nem hisszük már azt, hogy a folytonos megújulásra törekvés csupán szépet és jót hozhat, és ebben nemcsak a vírus ingatott meg bennünket. Ugyanolyan változást élünk meg, mint az Amerika fölfedezése után néhány évtizeddel államcsődbe jutó Spanyolország: a gyarmatokról özönlött hozzájuk az arany, a gazdaságuk mégis összeomlott, és ennek okát az akkori észjárással képtelenség volt megérteni. Mi már tudjuk, hogy elhibázott döntések egész sora vezetett odáig, ám a mostani helyzetünkkel ugyanúgy nem boldogulunk, ahogy a XVII. századi spanyolok az övékével. Érezzük, hogy baj van, hogy ez az árnyék, ami fölénk tornyosul egyre fenyegetőbb, mégsem mozdulunk, mert nincs hová mennünk.
A közfelfogás úgy tartja, valaminek vagy valaminek az árnyékában lenni sosem kellemes, mert az a tény, hogy egy tőlünk nagyobb, erőteljesebb és befolyásosabb személy, vagy jelenség fölénk magasodik, kiszolgáltatottá tesz bennünket. Ha ez igaz, akkor miért érezzük most úgy, hogy az egyik legnagyobb ünnepünk, október 23. is fölénk magasodik? Ennek szerintem kettős magyarázata van: az árnyék jelen esetben félig-meddig lelkiismereti eredetű, mert szégyenteljes és bántó, hogy nem adhatjuk meg a módját az emlékezésnek. Ez a gondolat nyomasztó, tehát szellemi értelemben véve árnyék. A másik magyarázat az, hogy az árnyék-metafora nem minden esetben azonos a veszedelemmel, hiszen emlékeztet bennünket arra a tényre, hogy az a felettünk álló valami, vagy valaki tőlünk nemcsak hatalmasabb, hanem nemesebb is, így oltalmat keresve mögé húzódhatunk. Október 23. vonatkozásában ez teljes egészében megvalósul. Fölösleges bizonygatni, miért, de egy tényezőt azért mégsem árt kiemelni: azokban a világtörténelmet formáló időkben ez a kis nemzet bátran és határozottan szembeszállt a megszállóival, és bár tudta, hogy a győzelemre kevés esélye van, mégis vállalta a következményeket. Október 23. árnyéka csupán ennyi: oltalmaz bennünket a politikai és erkölcsi tévedések kártékony sugaraitól.
Az internet végtelen kínálatában nemrég rábukkantam egy fotóra: a nyári melegben kihalt utcát egy lámpaoszlop árnyéka metszette keresztbe, és ebbe a keskeny fekete csíkba öt macska telepedett be. Szépen, sorban feküdtek egymás után, ami egyszerre volt megmosolyogtató és tanulságos. A mi helyzetünk most részben ezt képezi le: a világot hatalmas válság tartja izzásban, és kevés az árnyék, ahová ez elől a képletesen vett hőségtől elbújhatunk. Nekünk, magyaroknak, október 23. egy ilyen védőernyő: fogadjuk el és használjuk ki, de mondhatnám úgy is, éljünk vele. Hőségben, válságban ez a lehető legbölcsebb választás.
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.
Kattints a Donate gombra, és egy tetszőleges összeggel segítsd a munkánkat! Köszönjük!
