Az űrbéli palack elveszett üzenete

Nem csillapodnak a kedélyek a szivar alakú, rejtélyes űrobjektum körül. Miként az köztudott, nemrég egy furcsa, űrhajóra emlékeztető, hosszúkás szikla szelte keresztbe a Naprendszert, és tűnt el, mielőtt a közelébe férkőzhettünk volna. Az Oumuamua néven nyilvántartott valami annyira szokatlan pályán mozgott, hogy a tudomány mai állása mellett nem lehetett sem meteor, sem kisbolygó, sem pedig üstökös. Akkor hát mi volt? A kérdés magában hordozta a választ: egy idegen civilizáció lövedéke.

Ezt a hipotézist több neves tudós is magáévá tette, de mert a vizsgálat tárgya egyszer s mindenkorra elérhetetlenné vált számunkra – és esély sincs arra, hogy még egyszer visszajöjjön –, soha nem tudhatjuk meg a teljes igazságot. Az esemény sem éppen tegnap történt, úgyhogy joggal és okkal hihetnénk, hogy az Oumuamua-sztori egyszer s mindenkorra lecsengett, mégpedig olyannyira, hogy az ufó-hívők sem találnak benne semmi érdekeset.

Ezzel szemben a The New Yorker – az egyik legsokoldalúbb, legátfogóbb és legrangosabb tudományos, kulturális és politikai magazin – néhány hete olyan cikket tett közzé, amely arra irányítja rá a figyelmet, hogy a Harward Egyetem csillagászati tanszékének vezetője, Avi Loeb szerint ez az űrbéli lövedék egy palackba zárt üzenet volt. (Az angol nyelvű publikációt ezen a linken olvashatják).

Mindez azért meglepő, mert közismert, hogy a tudomány mindig nagyon óvatos, ha forradalmian új elképzelések látnak napvilágot. Így volt ez Giordano Bruno idejében, és így van ez ma is, mert bár az idegen civilizációk földi jelenlétének számos bizonyítéka sodródik a tudomány peremkerületén, a kutatók mindez idáig egyikért sem nyújtották ki a kezüket. Ilyenkor az összeesküvés-elméletek is rekordtermést hoznak, ám ezek javarészt újrahasznosított vagy mások által kidobott elemekből tevődnek össze, éppen ezért vétkes könnyelműség lenne őket komolyan venni.

De ha egy harwardi tanszékvezető jut sci-fibe illő következtetésekre, akkor a világ egy pillanatra fölkapja a fejét. Főként azért, mert ha ezt az esetet visszavezetjük Giordano Brunóra, akkor olyasmi jön ki, mintha a merész gondolkodású tudóst elítélő kvórum fő szószólója állt volna át a rebellisnek tartott gondolkodó oldalára. A következtetés innentól az, hogy ha Avi Loeb ki merte mondani ezt a merész megállapítást, akkor olyasmit is tudhatott, amit mi nem, vagyis az Oumuamua tényleg egy idegen civilizáció űrszondája volt.

A terület innentől pedig a képzeleté: eljátszadozhatunk a gondolattal, mi lett volna, ha elcsípjük, és Föld körüli pályára állítva kinyerjük belőle mindazt, amit rejteget. Talán benne volt a globális klímaszabályozás olcsó és hatékony módszerének a receptje, és az is, miként tehetünk szert kis befektetéssel korlátlan mennyiségű, tiszta energiára, vagy éppenséggel ott lapult volna benne a bizonyíték, hogy mindaz, amit jelenleg a világmindenségről és az anyag szerkezetéről tudunk, alapvetően téves. Nekem például az a rögeszmém, hogy a manapság sokat emlegetett „sötét anyag”, ami nem atomokból, hanem valami másból áll, miáltal számunkra érzékelhetetlen, nem más, mint a lélek univerzuma. Halálunk után a tudatunk ide vándorol át és itt teljesedik ki, vagy ha úgy jobban tetszik: itt létezik tovább az idők végezetéig.

Mondom, ha mindez a megfejtés és a bizonyosság szintjén ott lett volna a Oumuamuában, akkor a veszteségünk óriási. De bármilyen titkot is hordozott, azt elvitte magával. Meglehet, hogy azok, akik ideküldték, így próbáltak felmérni bennünket: ha képesek vagyunk megállítani, méltóak vagyunk arra az ajándékra, ami ebből a kapszulából az ölünkbe pottyan, de ha nem, akkor vessünk magunkra.

Úgy tűnik, ezt fogjuk tenni.

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.