– Ezt nem tehetik velem! – kiáltotta a magyar turista, akit egyébként Kercsegi Aladárnak hívtak. Cromwell óta nem látott Írország olyan kétségbeesett figurát, mint amilyen ő volt ebben a pillanatban.
A szokásos irodai holmival megpakolt íróasztalnál egy barátságtalan arcú hölgy üldögélt, és szenvtelenül lapozgatta Kercsegi útlevelét.
– Morrison kolléga önt tetten érte, amint közterületen italozott. Elismeri a szabálysértést?
– A testkamerám fel is vette a jelenetet – mondta a kissé hátrébb álló rendőr megbirizgálva a mundérja egyik gombját, ami az ominózus eszközt rejtette.
– Éppen csak megkóstoltam egy helyi sört! – rimánkodott a magyar turista. – Ilyen apróságért nem vehetik el az útlevelemet!
– Persze, hogy nem, ha kifizeti a bírságot. De azt mondta, nincsen pénze – vázolta a helyzetet a hivatalnoknő.
– Ez az igazság – vonta meg a vállát Kercsegi. – Túl sokba került a fakultatív kirándulás a Moher-sziklákhoz.
– Akkor nincs mese, le kell dolgoznia a tartozását.
– Hogy érti ezt?! – kerekedett ki a magyar turista szeme.
– Munkát vállal, vagy kiáll a Parliament Roadra Danny Boyt énekelni.
– Én nem tudok énekelni, és különben is a Danny Boy egy nyálas giccs! Ha választani kell, százszor inkább az Irish Rower, vagy a Rocky Road to Dublin, de mint mondtam, nem érek rá ilyesmire. Perceken belül csatlakoznom kell a csoporthoz, különben úgy itthagy a busz, mint a pinty!
– Mi az a pinty? – kérdezte Morrison kolléga.
– Egy madár. Mifelénk honos.
– Mi, itt a szigeten ezt pintnek mondjuk, és inkább űrmérték, mint madár – zárta le a kitérőt a rendőr.
– A Danny Boyról tett kijelentését visszautasítom – jelentette ki a hivatalnoknő mérgesen. – De nekem sincs időm magával vitatkozni. A szabályok világosak, és a városnak megvan a jogköre, hogy eljárjon az ilyen ügyekben.
– Én pedig egy társas utas vagyok, kötött programmal, befizetett félpanzióval.
– Hívja fel a csoportvezetőjét, és közölje vele a tényállást!
– Lemerült a mobilom. Ráadásul az utazási szerződésben van egy cikkely, hogy aki nem jelenik meg időre a felszállási ponton, azt nem kötelesek megkeresni.
– Akkor ez tiszta sor – jelentette ki a hölgy, és becsukta az útlevelet. – Kényelmesen ledolgozhatja a bírságot. Ha belehúz, egy hét alatt végez.
– Angol szakon végzett magyar bölcsész vagyok, és műfordító.
– Művet itt nem tud fordítani, de van egy ajánlatom, ami ránézésre nagyon illik magához: kisegítőt keresnek a Doyle kúriában, lomtalanítási gyakorlattal.
– Kell nekik egy ember, aki rendet rak a kastély padlásán – szólalt meg Morrison kolléga.
– A Kilkenny kastély akkora, mint az Enterprise anyahajó! – riadozott Kercsegi.
– A Shankill kastélyról van szó, az jóval kisebb – mondta a hivatalnoknő. – A Doyle család nemrég bérelte ki, és ahogy hírlik, csak átmeneti időre, de valami miatt szükségük van a padlásra is. Kosztot, kvártélyt biztosítanak, és nettó százhúsz eurót fizetnek egy napra.
– Nem hangzik rosszul, mármint, ha az ember szabadlábon van, és kell neki a lóvé – tűnődött Kercsegi.
– Sok becsületes pakisztáni bevándorló örülne egy ilyen lehetőségnek, úgyhogy fogadja el – mondta Morrison kolléga.
– Van egyéb lehetőség is? – vonta fel a szemöldökét Kercsegi.
– Lássuk csak – túrt bele a papírjaiba a hivatalnoknő. – Fekáliatisztítás az afgán menekülttelepen, nyílt tengeri rákhalászat, manuális tőzegbányászat és persze birkanyírás végkimerülésig.
– Jól van, elvállalom a lomtalanítást – adta be a derekát Kercsegi. – A csoportom már úgyis keresztet vetett rám.
– Bölcs döntés – csillant fel a hivatalnoknő tekintete. – Tessék, itt a megbízólevele, ezzel kell jelentkeznie a kastélyban.
– De hogyan jutok el oda?
– Ó, ezt majdnem elfelejtettem – csapott a homlokára a hölgy. – El kell küldenie az „Ördög Ükapja” kódot erre a mobilszámra. Ez megállítja a vonatot a kanyarban.
– Már jeleztem, hogy a telefonom lemerült – mondta Kercsegi. – És nem is értem: miféle vonatot, miféle kanyarban állít meg két ilyen furcsa szó?
– A Kilkenny–Dublin vonatot – mondta Morrison kolléga. – Normális esetben az első állomás Muine Bheag, de a kastély a város előtt van, ezért az a szokás, hogy elküldünk egy sms-t az akolmesternek, mire az kiengedi a karámból juhokat.
– És azok a város előtti kanyarban elözönlik a síneket… – vette át a szót a hölgy.
– A mozdonyvezető ezt észleli, és mert Írországban nincs olyan elvetemült masiniszta, aki elgázolna akár csak egy birkát is, kénytelen megállítani a vonatot – folytatta a gondolatmenetet a rendőr.
– Pontosan ott, ahol a kastélyba vezető út keresztezi a síneket, így a vonatról kényelmesen le tud szállni.
– Bámulatos! – mondta Kercsegi őszinte meglepetéssel.
– Csak a hagyományos ír találékonyság – nyugtázta az észrevételt a rendőr.
– A vonat tíz perc múlva indul, úgyhogy nincs vesztegetni való ideje. Az sms-t majd én elküldöm – zárta a beszélgetést a hivatalnoknő, és a fiókjába helyezte a magyar turista útlevelét.
(folytatjuk)
Szvétics Hubenár fordítása
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.
Kattints a Donate gombra, és egy tetszőleges összeggel segítsd a munkánkat! Köszönjük!
