„…S ha még nem tettél, tégy nagyot,
Történni kell bármi vadnak,
Megünnepelni e napot.”
A. J.: Óda egy vendéghajhoz
Változnak az idők. Az emberek meg egyre tovább élnek. Itt-ott háborúznak, jön az Irén hurrikán, megy a Mari hurrikán, elsöpörnek egy-egy fél országot, letarolnak pár szigetet, a világ szerencsésebb fele nézi tévében és szörnyülködik, titokban meg örül, hogy éppen nem a világ szerencsétlenebb felén él, és örül, hogy itt azért fejlődik az egészségügy, halad az orvostudomány. Elviseli, hogy folyamatosan emelik a nyugdíjkorhatárt. De hát mit tehet az ember? Megpróbálja a rendszert kicselezni. Sok salátát és zöldséget eszik, meg sok tartósítószert, hogy a rendszer óhaja ellenére tovább élvezhesse a nyugdíjas éveket.
Mari néni is minden nap megette a bébispenótot, a sok rukkola salátát, amit az orvosi rendelőben működő táplálkozási tanácsadó javasolt neki. Amióta életmódot váltott, és rendszeresen lejárt a Lótuszvirág jógastúdióba, bejött neki az élet. Megszűntek a szívpanaszai, helyrezökkent a vérnyomása, rendbe jött a mozgáskoordinációja. Szóval, testileg, lelkileg egyensúlyba került. Sőt, hogy a szellem se maradjon ki, beiratkozott egy kezdő francia nyelvtanfolyamra, s így majdnem meg is volt tökéletesség. Egyetlen apró momentum, ám de nagyon fontos, hiányzott még az életéből. (Itt egy pár évtizedet vissza kell ugornunk, hogy érthető legyen a történet.) Mari néni sokáig nem volt egyensúlyban. Hatvan évig volt házas, kitartott a férje mellett, nem lépett félre. Néha azért nem volt neki se könnyű, de állta a vihart. A férjét nem igazán szerette, de ha egyszer azt mondta, hogy igen, akkor azt mondta. Hiába záporoztak rá a nyilak, mikor még szép menyecske volt, elfordította a fejét, eltaposta a kísértés összes álságos kígyóját.
Az élet azonban igazságos, ha sokszor utólag is. Hatvanadik házassági évfordulójukat megülvén, ahogy illett, az öregúr, született Terényi Lajos, aki titokban számos szeretőt tartott, és élete bizonyos időszakában a pacal, a körömpörkölt és a kártyajáték megszállottja volt, váratlanul elpatkolt. Volt tisztességes, meglehetősen drága, koporsós temetés. Sírás is egy kicsi, amennyi illett. A nap is kisütött egy pillanatra, és halk morajlás futott végig a gyásznépen, mikor a pap nyelve megbotlott, és a szerető férj helyett a férj szeretőjét ejtette ki ajkai közül. Néhány könny futott végig az özvegy arcán, s a dolog így tisztességesen be lett fejezve. Még kapott egy márvány sírkövet is a drága jó Lajos, hogy a rokonok meg ne szólják Mari nénit, hogy még azt is sajnálja a férjétől. Hát ő nem sajnálta tőle. A sírkövet, azt nem. Még rá is vésette:
Köszönöm, oh Isten, köszönöm azt neked,
Hogy hatvan évemig láthatám remeked.
Aztán a gyász valahogy rövidebbre sikeredett, mint ahogy azt Mari néni tervezte. Az özvegy azt vette észre, hogy éjszakánként elkezd álmodni, ami utoljára lány korában történt vele. Először madarakról, aztán meg a holdról álmodott. Idővel egyéb illetlen dolgokról is, mint például a…, amitől pironkodott. Krúdy Álmoskönyve az ágy mellett volt, hogy ébredés után rögtön fel tudja csapni. Egyszer volt egy gyönyörű álma. Az Álmoskönyv azt írta, hogy elsőrendű szerelmi álom. Mari néni kinyitotta az ablakot, megfürdött a napfényben, elnézett messzire, miközben forró roibos teát kortyolgatott.
Vad idővel csörtetett be az ősz az özvegy udvarába. Villámlott, dörgött, Mari néni rettegett. Egy gömbvillám át is iszkolt a házon, Mari néni jól be kellett húzza a hasát, hogy elférjen mellette a gömbvillám. A jóga, a húsmentes élet és a rengeteg saláta megtette hatását, úgy be tudta húzni a hasát, hogy a tűzgolyó a bordái alatt átfért. Igen ám, de az a fránya gömbvillám az elektromos áramot is vitte magával. Elszenesedett vezetékek és sötét maradt utána. Mari néni előkaparta a régi poros gyertyákat és kivilágította a házat. Csupa rettegés volt az est eleje, aztán, ahogy a fény belobogta a házat, és Mari néni elvégezte a jógaórán tanult légzőgyakorlatokat, valami nagy megnyugvás járta át a lelkét.
Másnap reggel korán hívta az ELMŰ-t, elmondta, hogy mi történt, küldtek is neki rögtön egy minősített villanyszerelőt. Egy jó karban levő hatvanast ferencjóska bajusszal, létrával, fázisceruzával, csillogóra vikszolt munkavédelmi cipőben, zöld overallban. Mikor bemutatkozott, hogy ő Toldi Miklós, Mari néni teje majdnem elindult, úgy kellett megbökje magát, hogy na-na, ő már túl van nyolcvanon. Coup de foudre, jutott eszébe a mondat a francia munkafüzetből, villámcsapás, de nem ám olyan, mint a gömbvillám, hogy csak úgy átszalad a házon, hanem olyan, mint Zeusz szakállas nyila, bele a szívbe, és ott is marad örökre. Amit az isten oda belelőtt, ember azt onnan ki nem húzza.
Azt, hogy mi történt az elszenesedett vezetékek cseréje alatt, fedje jótékony homály, a praktikát nem árulta el Mari néni senkinek, de másnap reggel fodrásznál volt, festés, dajer, szemöldökhosszabbítás miatt, annyi bizonyos. Haját zöldre festtette, maradt egy kis zöld festék, azt elkérte a fodrásztól, hogy van neki azzal még egy kis dolga. Újságolta a fodrásznak, hogy megy fel wellnesselni Budapestre Toldi Miklóssal, a margitszigeti Nagyszállóba (mert ott elfogadják utószezonban az Erzsébet utalványt is). Valami miatt mégis szorongott Mari néni. Tudta, hogy az egyre javuló élet is mindig gördít akadályt a szerelmesek elé. Kezét tördelve indult el a körzeti orvoshoz. Hatalmas gombócot érzett a torkában, mikor benyitott Eőry doktorhoz, és közölte, hogy ő ennyi mennyi idős, és most szerelemes, de a kút már kiszáradóban van, nem akarna csalódást okozni, és szeretne síkosítót felíratni közgyógyra, ha lehet.
Eőry doktor összevonta szemöldökét. Síkosítót? Közgyógyra? Nem lehet, Mari néni, ezt nem nyeli le a rendszer. Mari néni megsértődött, és pironkodva kisietett az orvosi szobából. Eőry doktor felállt és utána szólt, hogy délután a magánrendelésén majd ír fel neki síkosítót, ha akarja. A váróban levő harmincnyolc nyugdíjas nem győzte forgatni a fejét. Mari nénit ezek után a büszkeség nem engedte, hogy elmenjen a doktor úr délutáni rendelésére, bement a patikába, és teljes áron megvette a legnagyobb tégelyt.
Felkészült a wellnessre, új gumit húzott a fürdőruhájába, leborotválta a hónalját, a lábát nem kellett, mert arról már régen lekopott a szőr. A zöld festéket felhasználta, de senkinek nem kötötte az orrára, hogy mire. Almás rácsost sütött, kockás konyharuhába csomagolta. A volánbuszon Pest felé már Miklós ölébe tette a tepsi sült debrecenit, nehogy vacsoráig megéhezzenek. Tele hassal, boldogan caplattak át a Margit hídon. Miklós, bár eddigi életét vidéken élte le, nagyon jól tudta, hogy melyik út vezet Budára. Dunára néző szobát kértek és kaptak king size méretű ággyal. Mari néni szinte fölrepült örömében, mikor legurították az első pohár pezsgőt. Mikor a ferencjóska bajusz a combjához ért, hangosan felkacagott, a falakon átment a boldog kacagás, hogy a többit, ami utána jött, ne is említsük. Egy életet kellett egyetlen éjszaka alatt bepótolni. – Gyere Toldi Miklós! Gyere te hős!!! – kiabálta Mari néni. A fél szálloda az éjszakát a bárban töltötte. Mikor jó későn reggelizni ment Mari néni és az ő Miklósa, egy kisfiú megkérdezte az anyukáját a svédasztalos reggeliző szalonban, hogy anya, a bácsinak miért zöld a bajusza. Az anyuka zavarba jött, s csak annyit tudott mondani, hogy azért, mert tavasz van. Reggeli után a boldog pár sétára indult az őszi szigeten. Nagyokat kacagtak, vidámak, felszabadultak voltak a Nyulak szigeti Boldogasszony zárda romjai felé menet az ösvényen. Azóta is ott síklik Pest és Buda, Újlipótváros és Gül Baba türbéje között az a boldog kacagás. Átjárta a szigetet, végig a kis ösvényeket, a nyíló őszikék között leereszkedett a Dunáig, ha valaki a szigeten bringóhintózik, állítólag még most is érezheti azt a bizsergést, amit az andalgó páros a tölgyek alatt érzett.
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.
Kattints a Donate gombra, és egy tetszőleges összeggel segítsd a munkánkat! Köszönjük!
