– Hogy én mekkora idióta vagyok! – fakadt ki Kercsegiből az elemi őszinteség, amikor Fionával kiléptek a vasútállomás épületéből. Előttük, a parkolóban nagy számú fehér furgon sorakozott, amelyek körül kábelek tekeregtek, mellettük pedig fémállványokon reflektorok és bizonytalan rendeltetésű konzolok, tartók kusza ármádiája.
– Hiszen ez egy filmforgatás! – összegzett a magyar bölcsész egy pillanatra megállva, és belebámulva a mindezt ékesen bizonyító káoszba.
– Egészen pontosan A hulla visszalő című magánprodukció pilotjának felvétele – pontosított Fiona. – Azt hittem, ez teljesen világos számodra, mert te vagy Seán Ó hEaghra, aki a legjobb epizódszereplő ezen a területen.
– Úgy nézek én ki mint ez az Ó Hara?, – fordult szembe a csúnya ír lánnyal Kercsegi egy kissé sértődötten.
– Tompított fényben bizony hasonlítasz rá, de a szabadban eléggé szembetűnő a különbség – szabadkozott Fiona. – De most nem ez a lényeg, hanem, hogy a forgatás meghiúsult. A csapatot nem veti fel a pénz, és most, hogy nincs ki lelőni, Siobhannak főhet a feje. Alighanem be fognak perelni.
– Engem? Miért?! – hüledezett Kercsegi. – Nem írtam alá semmilyen szerződést, és nem is fizetett.
– Az teljesen mindegy. Te lettél a bűnbak, aki miatt a forgatás meghiúsult.
– Még hogy miattam?! – torpant meg Kercsegi őszinte döbbenettel. – Ebben az országban mindenki meghibbant?!
– Részben – bólintott Fiona. – Éppen ezért tűnjünk el innen, amilyen gyorsan csak lehet.
Átvágtak a parkolón és kikanyarodtak a központ felé vezető, kellemesen gyér forgalmú Stationhouse Roadra.
– Kicsit gyanús volt, hogy le akarnak lövetni velem egy újságot olvasó tanárt, de amikor az ipse azt mondta, nem muszáj eltalálnom, azt hittem, ez csak egy népszokás – magyarázkodott Kercsegi, miközben hátra-hátrapislogott, nem követik-e. – A beígért hatszáz euró viszont kihúzott volna a csávából. Hajszálpontosan ennyi a büntetésem azért az egy sörért, amit Kilkennyben az utcán megittam.
– Ó, te szegény! – sajnálkozott Fiona olyan részvétteljesen, mintha Kercsegi kutyagumiba lépett volna. – Nem tudtad, hogy azt itt nem szabad?
– Nem.
– Csak nem azt akarod ezzel mondani, hogy nálatok az emberek iszogathatnak az utcán?
– De bizony azt. Bárhol és bármit, kivéve az iskolák és boltok hatósugarát. Ott csak energiaitalt lehet fogyasztani.
– Bámulatos! És mi ennek az országnak a neve?
– Magyarország.
– Nem mondod! Te Magyarországról jöttél? – torpant meg Fiona, és fordult szembe Kercsegivel úgy, hogy az majd hanyatt esett a rémülettől. Egy kísértet utcai támadása fényes nappal is félelmetes.
– Mi ebben a különös? – motyogta, hogy időt nyerjen.
– Az, hogy a papám régóta tanulmányozza ezt a helyet. Van egy italuk, hogy is hívják, ami fogalom a maga nemében. Állítólag Drakula is ezt kortyolgatta, ha nem jutott vérhez.
– Te biztosan a cujkára, vagy az erdélyi pálinkára gondolsz.
– A papám többször is emlegette Drakula grófot, meg ezt a különös italt. Szinte a mániája lett.
– Akkor biztosan Erdélyre gondolt.
– Early Day?
– Nem egészen. Erdély neve nemzetközileg Transylvánia. Mi, magyarok nevezzük Erdélynek, ahogy ti Írországot Érie-nek, ha jól tudom.
– Érie, Erdély… Milyen furcsa egybeesés – tűnődött Fiona. – Főként úgy, hogy te erdélyi vagy, Drakula gróf ismerője.
– Nem egészen… – nevetett Kercsegi. – Én Budapesten születtem, és bölcsész vagyok, de az őseim között vannak erdélyiek is. Parasztok, ha így jobban tetszik.
– Muszáj, hogy bemutassalak a papámnak! – lelkendezett a csúnya lány. – Hosszú ideje próbál felkutatni egy magyart, aki képes megfejteni azt a rejtvényt, amivel ő nem boldogul.
– Nem vagyok ügyes rejtvényfejtő – szabadkozott Kercsegi.
– Ó, ez csak egy írás, amit magyarul írtak és egy Drakulához köthető jövendölést rejt. Az apám Marseille-ben vette egy albán tengerésztől. Állítólag annak az italnak a receptje van rajta, amit a gróf vérhiányos időkben kortyolgatott.
– Ha a cujka receptjéről van szó, annyit elmondhatok, hogy ennél gorombább ital nehezen elképzelhető. Nem értem, miért pont erre bukik a papád, amikor az ír whisky egy fogalom, nem beszélve a söreitekről.
– A fejébe vette, hogy ötvözi a whiskyt ezzel a brutálisan erős itallal. Komoly üzleti sikert remél ettől.
– Szerintem ez marhaság – legyintett Kercsegi. – A whisky-t hagyni kell úgy, ahogy van, a cujkát meg igyák a románok. De ha gondolod, lefordíthatom azt az írást, ha tényleg magyarul íródott. A csatlakozást már úgyis lekéstem, és a közmunkának is lőttek. Le kellett volna szállnom a vonatról, amikor a birkák megjelentek az átjáróban.
– Ha tényleg megteszed ezt a szívességet, a papám nagyon hálás lesz. Elég befolyásos ember, egy telefonnal elintézheti, hogy elengedjék a büntetésed.
– Az bizony jó lenne – ábrándozott Kercsegi.
Közben lassú ütemben haladtak a városközpont felé. Az eső közben hol eleredt, hol elállt, hol meg kisütött a nap. Tipikus ír időjárás volt aznap is.
– De előbb át kell vennem a csomagomat – váltott témát Fiona. – Ma este Kilkennyben fellép egy világhírű tanzániai költő. Évekbe tellett, mire idecsábítottam, úgyhogy szenzáció lesz a javából. Csak szuahéliul beszél, és mereven elzárkózik attól, hogy az internetre feltegyék a verseit. Valójában nincs is nyoma az elektronikus sajtóban, vagyis egy különc. A fellépésre is csak úgy vállalkozott, hogy szerzünk neki banánsört. Mást nem hajlandó fogyasztani. A gond az, hogy ez az ital nálunk nem kapható, így Kínából voltam kénytelen rendelni. Chagga márkájú dobozos banánsör, félpintes kiszerelésben.
– Mi a neve ennek a költőnek? – torpant meg Kercsegi, de nem a meglepetés miatt, hanem hogy egy útjukat keresztező macskának elsőbbséget adjon.
ؘ– Obeyes Chuma – mondta Fiona. – Az egészben az a legizgalmasabb, hogy azt sem tudom, hogy néz ki. Nincs róla kép a neten, de tavaly ő kapta hazájában a Bozót Hangja irodalmi díjat.
– Tolmácsról gondoskodtál?
– Úgy érted, szuahéli-angol szakértőről? Nos, őszintén szólva, ez nem jött össze. De van egy klassz japán fordítógépem. Azt hiszem, az is megteszi.
– Lehetséges – tűnődött Kercsegi a távozó macska után bámulva. – És most, ha jól értelmezem, a banánsört megyünk átvenni.
– Így van – bólintott Fiona. – Tévedésből ide szállították a The Railway House Longue Bárba. Máskor is megesett már, de most nincs idő új szállítási címet kérni. Átvesszük a csomagot, fogunk egy taxit, és bemutatlak a papámnak. Nagyon meg fog örülni.
Kercsegi erre csak a fejét ingatta, mint aki ezt kötve hiszi, de közben megérkeztek ahhoz a körforgalomhoz, amelyről korábban már beszéltünk.
A The Railway House Longue Bar előtt egy pincér öltözetű, Paddy sapkás pasas támasztotta a falat és álmatagon cigarettázott.
– Kieran Hogan! – kiáltott Fiona meglepetten. – Miért ácsorogsz idekint? Ennyire rosszul megy az üzlet?
– Azt nem mondhatnám – mondta a pasas, miközben az ég felé fújta a füstöt. – De odabent éppen verekedés zajlik, és gondoltam, nem zavarok, amíg be nem fejezik.
A szavait nyomatékosítva az egyik ablak ekkor ripityára törött, és nagy puffanással kirepült az utcára egy kartondoboz, és a járdára csapódott. Mindhárman elképedve nézték, hogy hat petárdaként robbanó banánsörös doboz röppent ki belőle.
(folytatjuk)
Szvétics Hubenár fordítása
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.
Kattints a Donate gombra, és egy tetszőleges összeggel segítsd a munkánkat! Köszönjük!
