Homestick és Waterson a városházáig követte Morrisont és Kercsegit, de miután azok bementek az épületbe, elbizonytalanodtak.
– Fölhívom a főnököt – mondta Homestick, és elővette a mobilját.
A beszélgetés teljesen egyoldalú volt, mert Homestick hamar felvázolta a tényállást, és aztán csak hallgatott. Végül egy kurta okéval zárta a hívást.
– A főnök azt mondta, tegyük jégre a fickót. Rengeteg pénz nyomott bele abba, hogy az Ördög Ükapjára a kelta újévig nem kerül jelzés.
– De hogy tegyük jégre? Mi nem vagyunk bérgyilkosok! – seppegte Waterson fojtott hangon.
– Ez nekem sem tetszik – vakargatta a tarkóját Homestick. – A főnök azt mondta, ha montenegrói belép a karámba, egy egész vagyont veszít, a cégnek meg befellegzett.
– Nekem is bánná egy százasom – mondta Waterson. – Merthogy én is bátorkodtam fogadni.
– A parancs úgy szól: az ipsét küldjük el az örök birkalegelőkre, és tüntessük el, ami megmarad belőle.
– Hogy érted ezt?!
– Le kell savaznunk. A lehető legdiszkrétebben.
Waterson szeme kikerekedett.
– Hogy savazzuk le valakit fényes nappal, mindenki szeme láttára?! Éppen elég lesz autó elé lökni, mintha baleset történt volna. A lesavazáshoz meghittség kell. Motelszoba, kád, meg többszáz liter kénsav, ami irdatlan pénzbe kerül. Hogyan számoljuk el ezt a jószágtenyésztésben?! Nem tetszik ez nekem – mondta Waterson ingerülten.
– Nekem sem – bólintott Homestick. – Viszont írek vagyunk, és nem tojunk be a kihívásoktól. Ugye, te is gyártottál bombát, amikor ezt kívánta a politikai helyzet?
– Az más világ volt – legyintett Waterson.
– És ha jól emlékszem, a nagyapád vadászpuskájának csövét is lefűrészelted.
– Mert muszáj volt – vonta meg a vállát Waterson. – Eljött hozzám két paddy cap-os ipse, és azt mondták, ha nem csatlakozom a lojalisták elleni akciójukhoz, meg fogom látni a hátam közepét. Azok olyan idők voltak. Söröztünk, politizáltunk, robbantottunk, de sosem mentünk utána senkinek, hogy lesavazzuk. Attól tartok pajtás, nekem ez nem fog menni.
– Abszolút igazad van: más dolog az ír nemzeti érzés, és más a gyilkosság.
– Akkor mit tegyünk?
– Keresnünk kell egy profi gyilkost.
Amint ezek a baljós csengésű szavak elhagyták Homestick száját, megszólalt mellettük egy odasomfordáló idegen.
– Jól hallottam? Az urak gyilkost keresnek?
– Az attól függ. Maga kicsoda? – ütközött meg Homestick.
– Én kérem egy gyilkos vagyok, a hidegvérűbb fajtából.
– Ezt bárki mondhatja – hunyorgott Waterson.
– Nézzen csak rám: hát nem úgy nézek ki, mint egy gonosztevő? – húzta ki magát az idegen.
Homestick és Waterson alaposan végigmérték. Kifejezetten piperkőc alak volt, szakasztott Jack Nicholson a Ragyogásból. Ellenszenves a feje búbjától a cipője orráig, ugyanakkor kedélyes, úriemberes. A lehető legellenszenvesebb típus, akiért odáig vannak a nők.
– Háát… – nyögte Homestick.
– Nem akasztanák rám kapásból az alamuszi gyilkos szerepét bármilyen filmben, darabban? – kellette magát az idegen.
– Ami azt illeti, igaza van – mondta Waterson. – Ahogy önre ránézek, ilyennek képzelem el a gyilkost az iskolai tankönyvekben. Már ha lenne ilyen tantárgy.
– Köszönöm a bókot – hajolt meg az idegen. – Nem véletlenül vagyok a legtöbbet foglalkoztatott gyilkos ebben az országban. Öltem már minden elképzelhető módon és helyzetben, de sajnos mindig csak árnyékban, hogy úgy mondjam epizódszerepben, mert dacára a remek adottságaimnak, nem honorálnak eléggé. Most is nevetséges gázsiért megyek Muine Bheag-ba, hogy kinyuvasszak egy tanársegédet.
Ettől a vallomástól Homestick szemében kigyúlt az érdeklődés fénye.
– Értsem úgy, hogy a széles körű szakmai tapasztalata ellenére egy valódi, hogy úgy mondjam, zsíros megbízatásra vágyik?
– Ez minden álmom – sóhajtott az idegen. – De a magamfajtának sajnos csak mellékszerepet osztogatnak.
– Nos, velünk megfogta Szent Patrick lábát – csapott a gyilkos vállára Homestick atyáskodón. – Mi olyan gyilkost keresünk, aki nem csak tanársegédek kinyuvasztására hivatott.
– És egy olyan cég áll mögöttünk, amelynél reménykeltőbb nem létezik ebben az országban.
– Hollywood?! – csillant fel a gyilkos tekintete.
Homestick lopva körülnézett.
– Értem a virágnyelvet – mondta. – Illessük a megbízónkat ezzel a névvel! Igen, Hollywood!
– Maguk impresszáriók? – vonta fel a szemöldökét a gyilkos.
– Azok vagyunk, jelentsen az bármit is – bólintott Waterson. – És ha tényleg annyira profi, mint mondta, felfogadnánk egy spéci munkára.
– A gázsi ötszámjegyű lenne – tette hozzá Homestick.
– Ó, ez csodálatos! – lelkendezett a gyilkos. – Pláne úgy, hogy a Muine Bheagban rám váró munkáért rongyos kétszáz eurót kínáltak. Hol a papír, amit alá kell írnom?
– A meló azért ennél kicsit rafkósabb – hűtötte le a gyilkost Homestick. – Minjárt kijön a városházáról egy rendőr és egy turista kinézetű ürge. A feladat az lesz, hogy kövesse ezt a turista kinézetű ürgét, és egy arra alkalmas pillanatban nyuvassza ki.
– Aha, ez olyan valóságshowszerű izé – bólintott gyilkos. – Csináltam már ilyet, úgyhogy van benne gyakorlatom.
– Akkor hát elvállalja?
– Mi az hogy! – lelkendezett a gyilkos. – Milyen eszközzel kívánják az akciót?
– Azzal, ami per pillanat magánál van.
– Nincs nálam semmi. Az eszközöket mindig a megbízó adja.
– Akkor kövesse az ürgét, amíg nem talál megfelelő eszközöket. Ha végzett, jelentkezzen.
– És a szerződés?! A melót valahogy le is kell papíroznunk. Számlaképes egyéni vállalkozó vagyok.
Homestick és Waterson egymásra néztek.
– Megadom a főnökünk számát, vele egyeztessen. Mondja azt hogy két embere szervezte be a Montenegrói rém projektbe, mint egzekútort.
– Kellemes titulus – vigyorgott a gyilkos. – Szépen mutat majd a stáblistán. Nos, nagyon örülök, hogy találkoztunk, a nevem egyébként Seán Ó hEaghra.
– Feltételezem, hogy ez nem a valódi neve – mosolygott Homestick.
– Ez valóban nem az anyakönyvezett nevem, de ebben a szakmában a jó hangzású név alapkövetelmény.
– Nézze csak! Azt a fiatalembert kell követnie! – szakította félbe a diskurzust Waterson, miután észrevette, hogy Kercsegi és a rendőr kiléptek a városháza ajtaján.
– Világos – bólintott Seán Ó hEaghra. – Kérem a kontakt mobilszámot!
– Írja be a mobiljába ezt! – mutatott egy számot a telefonja névjegyzékéből Homestick, amit a gyilkos gyorsan bepötyögött a készülékébe.
– Akkor ezzel meg is volnánk – mondta Homestick.
– És hogy ne zavarjuk a munkában, mi most visszavonulunk – tette hozzá Waterson.
– Ez abszolút érthető – bólintott Seán Ó hEaghra, és eltéve a telefonját egy tehetségtelen amatőrszínész módján a vasútállomás felé induló Kercsegi nyomába szegődött.
– Még szerencse, hogy gyilkos és nem színész. Utóbbinak pocsék lenne – jegyezte meg Waterson.
– Nem színészt szerződtettünk, hanem bérgyilkost – dörmögte Homestick, bár ő is túlzásnak tartotta, hogy Seán Ó hEaghra egy sunyi róka modorában somfordál a magyar turista után.
– Meglepően könnyen ment – összegzett Waterson.
– Nincs ebben semmi meglepő, pajtás – mondta Homestick. – Elvégre Írországban vagyunk.
És mint aki jól végezte dolgát, rágyújtott egy cigarettára.
(folytatjuk)
Szvétics Hubenár fordítása
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.