Az árok mögötti bokrok mögött lapultak mindhárman, az út túloldalán. A sűrű ágak mögül jól látták a félreeső utca utolsó házát. Közeledett az este, félhomály ereszkedett rájuk, de türelmesen vártak. A szakállas néha meghúzott egy kisüstis üveget, aztán türelmetlenül ágált.
– Mikor jön már a tyúk? Biztos, hogy elmegy?
– Biztos – mondta a mellette guggoló férfi. Komor arcáról lerítt, hogy ő a főnök. – Kussolj be, és tedd le azt a piát, részegen nem melózhatsz, egy betörés koncentrációt kíván.
– És a gyereke? Tutira nincs otthon? – a szakállas dacosan meghúzta az üveget.
– Most mondták, hogy ne pofázz – suttogott a harmadik, egy vézna, középkorú pasi. – A gyerek kirándul, csak holnap ér haza. Csak ketten laknak itt, és a csaj hatra megy randizni, ez volt a füles. Lelép, várunk tíz percet, aztán kirámoljuk a lakást.
Mintha vezényszóra történne, az út túloldalán a ház ajtaja kinyílt. Szőke, negyvenes nő lépett ki rajta, színes ruhában, amit rafinált harisnya és piros körömcipő tett izgalmasabbá. Nem volt szép, de mozdulatai könnyedén simultak bele az utcai lámpák fényébe, amelyek időközben megvilágították az utcát. A karcsú alak lendületesen közeledett a kapuhoz – „jókistyúk”, bólintott a bokor mögött a szakállas –, majd mosolyogva indult meg a város felé. Csakhogy két lépés után megállt.
– Mér’ áll meg? – nyögte idegesen a vézna.
– Mit tudom én… – suttogta a szakállas. – A táskáját bámulja, valami nem tetszik neki. Kényesek ezek a szőke cicák, haj, volt dolgom egy párral!
– Kussoljatok! – intett higgadtan a főnök. – Csak filózik valamin. A fenébe, mégsem. Minek megy vissza?!
„Biztos otthon hagyott valamit”, tátogta hangtalanul a szakállas, miközben a piros körömcipők eltipegtek a kapun belülre, át az udvaron, egészen a ház ajtajáig. Halk kulcscsörgés után a nő eltűnt.
– Mi a rossebb?! – mormogott a vézna. – Oszt’ most meddig várunk?!
– Kussoljál – válaszolt higgadtan a főnök. – Visszament valamiért, mindjárt jön. Hülye, feledékeny ribanc.
De nem jött. A percek óráknak tűntek, hűvös lett, fészkelődésüket a bokor tüskeszúrásokkal honorálta. A szakállas egyre több kisüstit vedelt az üvegből, majd halkan böfögött. Végül nyílt az ajtó: kulcscsörgés, ajtó bezár, a nő tipeg, udvar, kapu, utca…
– Táskát cserélt! – suttogta a szakállas diadalmasan, mert sikerült megfejtenie a rejtélyt. – Piros helyett feketét. Az asszony is ilyen. Mindég variál, hogy mit vegyen fel, néha órákat kell várni rá!
– Kussoljál már!
A könnyed tipegés most legalább öt méterig tartott. Ám a nő ekkor lelassult, a combját bámulta, furcsán próbálgatva a mozdulatokat, mintha a tökéletlenség egy újabb felháborító elemét vizsgálgatná.
– Megbolondult? Mi a francot csinál? – susogta idegesen a vézna. – Mit emelgeti a lábát, mint egy őrült kakadu?!
– Tapad a szoknyája – jelentette ki részeg, de elégedett hangon a szakállas. – A harisnyájához. Ezt utálják a nők. Le kell neki cserélni, hogy ne másszon felfelé a szoknya lábán, ahogy lép, látod?
– Mi vagy te, divatszakértő? Kus-sol-jál! – tagolta a főnök. A vézna azonban kiakadt.
– Ha tényleg visszamegy, én esküszöm, lelépek! Megmondtam, hogy hétig érek rá, nem tovább. Hat óra elmúlt, látjátok? Látjátok? Anyám, ez tényleg visszafelé tart!!
A főnök és a szakállas hitetlenkedve bámulták a karcsú alakot, ahogy betipeg a házba. Majd együttes erővel próbálták lenyugtatni a véznát, aki teljesen kiborult: nemrég hagyta el a barátnője, ezért rosszul viselte a női szeszélyeket. Amúgy is körözték, hát egyszerű, kockázatmentes betörésre vágyott, ez pedig egyre kevésbé látszott annak.
Végül heves, de halk vitával meggyőzték, hogy maradjon, aztán már csak némán kushadtak a bokorban. A szakállasnak pisilnie kellett, de nem merte bevallani, nehogy leteremtsék, hogy minek piált. Végül ő is elégedetlenkedni kezdett. Várok eleget otthon az asszonyra – zsörtölődött rekedten. – Oszt még meló közben is ezt nézzem, hogy egy tyúk variál? Unom már bámulni, akkor is, ha jó a lába!
– Kussoljál – förmedt rá a főnök, de már közel sem olyan higgadtan.
Nem érezték a lábukat, amikor végre ismét nyílt az ajtó. A szőke nő testén másik ruha omlott le lágyan, alatta fekete harisnya, most piros mintával. Kapkodva kopogott végig az udvar kövezetén, bezárta a kaput, és még egyszer végignézett magán – a három férfi csendesen imát rebegett a bokor mögött: „Csak mindent rendben találjon!” És ekkor… vékony női hang törte meg a leszálló este némaságát. „Basszus! A fülbevalóm!”
– Fülbevaló??? – vonyított fel kínnal teli hangon a vézna. – Egy rohadt fülbevaló? Ezért megy vissza? Ezééééért?! – felpattant, miután a nő ismét eltűnt a házban. – Én nem maradok. Elegem van, csináljátok nélkülem!
– Kussoljál már! – próbálkozott a főnök. – Előbb utóbb lelép, és akkor kipakoljuk a házat…
– Én ugyan nem. Nem rohadok itt tovább egy spiné miatt, érted?!
– Ha a Géza megy, akkor én is – bökte ki váratlanul a szakállas. – Bocs, de megígértem az asszonynak, hogy vacsorára hazaérek. Ma van az évfordulónk, kinyír, ha elkések…Meg amúgy is, szimpatikus a tyúk. Nézd már, milyen aranyoskán készül a randijára, harmadjára öltözik át, meg minden. Tisztára olyan, mint a felesé…
– Megőrültél?! – sziszegte hitetlenkedve a főnök. – Mindketten megőrültetek?! Kihagytok egy ilyen ziccert, csak mert várni kell egy kicsit? Jó, menjetek csak! Megcsinálom egyedül, de akkor az enyém lesz az egész szajré!!
Megszégyenülten kuporgott a bokor mögött, miután a két másik lelépett. Az idő telt, a sötétség nyomasztó volt, a nő meg láthatóan flúgos. Ki tudja, nem jön-e vissza átöltözni akkor is, amikor ő már épp a házban van. Talán nekem se kéne maradni – jutott eszébe. – Reggel valami árokásó melóról beszéltek a kocsmában. Talán jobban járnék azzal. Nem fizetnek sokat, de nem ilyen stresszes. Ha oda mentem volna, már rég otthon söröznék a tévé előtt…
Elképzelte, ahogy a szobájában lazul, és hirtelen elege lett a várakozásból. Hiába, nem 20 éves, túl öreg már ehhez. Pár pillanatot habozott, majd lemondó legyintéssel elosont a bokrok mögött, ki az utcára, onnan meg haza. Holnap rákérdez arra az árokásó munkára. Lám, megmondta az anyja: „Kisfiam, egyszer egy nő miatt fogsz megváltozni!”
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Az alábbi felhasználók adományoztak kávét ehhez a poszthoz:
- Cipurka
Kattints a Donate gombra, és egy tetszőleges összeggel segítsd a munkánkat! Köszönjük!
