Bizonyára mindenki előtt közismert, hogy az egészséges életmód, a rendszeres testmozgás és az ésszerűen gyakorolt aszketizmus meghosszabbíthatja az életünket. Bizonyságképp egy történetet szeretnék megosztani, amelyet még apámtól hallottam. Ez egyike volt azon szalonképes sztorijainak, melyet legalább tízszer elmeséltettem vele, valamint azt is kétséget kizáróan igazolja, hogy a megfelelő életvitel akár még meg is duplázhatja a várható élettartamot.
A hetvenes évek közepe táján történt, hogy apám és néhány barátja, akivel együtt mulatozott a vecsési Lokomotív diszkóban, megnyerték a szilveszteri tombola fődíját. Ez pedig nem más volt, mint egy élő kismalac. Sebtében el is határozták, hogy egyiküknél elhelyezik a jószágot, egy évig hizlalják, és a következő év karácsony tájékán egy hatalmas disznótort csapnak. Potyi, az egyik haver vállalta fel ezt a nemes feladatot, mondván, hogy a kertjük végében úgyis van egy időtlen idők óta üresen álló disznóól. A többiek hozzájárulása mindössze annyi volt, hogy egy évig fejenként havi 15-20 forinttal beszállnak a malac élelmezésébe.
Teltek múltak a hónapok, és amikor egy-egy presszóban kártya közben néha szóba került az év végi disznóvágás, Potyi mindenkit megnyugtatott, hogy a malac már nagyon szépen nő, az ünnepekre bőven jut majd mindannyiuknak hurka, kolbász, hús meg szalonna. Apámék akkor még nem is sejtették, hogy Potyinak fingja sincs az állattartásról. A rábízott malacon kívül mindössze egy közepes termetű kutyája volt, és úgy vélte: elég, ha a disznó is csak annyit és csak akkor eszik, mint hűséges négylábú barátja. Ezért az apámék által összedobott havi apanázst talált pénznek vélte, és minden hónapban korsó sörönként szépen legurította a torkán. Potyi tulajdonképpen nem akarta becsapni a barátait, és ha úgy vesszük, valójában nem is lódított apáméknak. A malac tényleg szépen nőtt. A marmagassága már a többszöröse volt, mint újszülött kismalac korában. Karácsony előtt egy héttel azonban elérkezett az igazság pillanata.
Mikor a kis baráti társaság a hideg decemberi hajnalon megjelent Potyi portáján, már minden készen állt a rituáléra. Fazekak, vajlingok, kolbásztöltő és gázpalack a perzseléshez. Ahogy az ilyenkor illendő, megitták a fogópálinkát, majd egyikük kezében egy nagy késsel megindultak a disznóól felé. Mikor benyitottak az ólba – apám szavait idézve – egy agárkutyaszerű, disznófejű teremtmény nézett velük farkasszemet. Majd egy hangos visítást követően helyből átugrotta a méternyi magas palánkot, könnyedén átpréselte magát egy hiányzó kerítésléc helyén tátongó félméteres résen, és a hátsó szomszéd kertjén keresztül, annak nyitott kapuján át kiszaladt a szomszéd utcára. Innentől egy akciófilmbe illő jelenetsor vette kezdetét.
Potyi, apu és még ketten bepattantak a házigazda 100-as Skodájába, és a földútra fagyott havon, kipörgő kerekekkel és az elszabaduló lóerők hangos robajával a szomszéd utca felé vették az irányt. Ketten pedig a malac menekülési útvonalát követve, a hátsó szomszéd kertjén át futva vették üldözőbe az életéért rohanó állatot.
Azon a fagyos hajnalon Vecsésen, pontosabban Halmitelepen sokan különös zajra ébredtek. Az ablakon kinézve egy száguldó autót láttak, ami többször hirtelen lefékezett, ekkor négy, igen csúnyán káromkodó férfi pattant ki belőle, akik egy különös négylábú állatot próbáltak a hóban futva, vetődve elkapni – sikertelenül.
A kitartó, ádáz hajsza azonban meghozta gyümölcsét. A malac talán elfáradt, vagy megcsúszott egy jeges útszakaszon, így végül apáméknak egy bő félórás kergetőzést követően sikerült lefülelniük. Leteperték, majd a vágósúlytól még igen messze lévő, pillekönnyű disznót behajították a csomagtartóba. Apám szerint az egész olyan volt, mint egy tökéletesen kivitelezett emberrablás egy kémfilmben. Csak sokkal tovább tartott.
A sikeres akció után nem sokkal mindannyian Potyi konyhájában ültek, a maradék fogópálinkát iszogatták, és elkezdték kérdőre vonni a házigazdát, aki értetlen, bűnbánó arccal szabadkozott, mondván, hogy hát ő nem érti ezt az egészet. A malac a kutyával együtt mindig meg lett etetve, sőt a koca egy kicsivel mindig is több ételmaradékot kapott. Közben mintegy jóvátételként egy irdatlan nagy serpenyőben uszkve húsz tojásból reggelit készített zsörtölődő barátainak. Azok azonban csak igen nehezen enyhültek meg. Egymás szavába vágva, durvábbnál durvább kifejezésekkel írták körül Potyi elmeállapotát, hozzáértését és egyéb személyiségjegyeit. Végül azonban az elfogyasztott reggeli és fogópálinka hatására jobb kedvük lett, és egyre inkább kidomborodott az események humoros oldala. Egyikük még el is keresztelte a malacot az egykori négyszeres olimpiai bajnok csehszlovák csodafutó nyomán.
A délelőtt végére a megoldás is megszületett. A disznóvágást újabb egy évvel elhalasztották, és a malacot erre az időre a két-három házzal odébb lakó Teri néni gondjaira bízták. Az öregasszony egyébként is tartott disznókat a háztájiban, és Potyival ellentétben azzal is tisztában volt, miként kell felhizlalni őket.
Így esett meg, hogy Emil Zátopek rövidke életének második, a sors által ajándékba kapott felét boldogságban tölthette el. Bőségesen kapott enni, és már magányos sem volt. Viszont néhanapján, főleg éjjelente rémálmok gyötörték. Ilyenkor a szalmán fekvő teste összerándult és álmában hangosan felröffentett. Hat gonosz kinézetű, kétlábú lény tört rá egy sötét, hideg hajnalon, miközben ő rémülten, visítva menekült előlük, míg végül el nem kapták. Bárcsak tudná, hogy vajon mit akartak tőle!
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.
Kattints a Donate gombra, és egy tetszőleges összeggel segítsd a munkánkat! Köszönjük!
